13/2018. számú büntető elvi határozat

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

I. A hivatali vesztegetés bűntettének hatályos Btk. szerinti szabályozása eltér az 1978. évi IV. törvény ugyanezen bűncselekményekre vonatkozó különös részi tényállásaitól (1978. évi IV. tv. 250-253. §).
A hatályos Btk. a hivatali vesztegetés tényállásában az aktív vesztegető büntetendő cselekményeiről rendelkezik (293. §). A hivatali vesztegetés elfogadásáról szóló 294. § pedig a passzív vesztegetés elkövetési magatartásait állapítja meg.
Az aktív és passzív vesztegető tényállásszerű vesztegetési cselekményei – eltérően az 1978. évi IV. törvény rendelkezéseitől – nem teljes terjedelemben alkotják ugyanannak a korrupciós kapcsolatnak – az előny adásával, ígéretével szemben az adott vagy ígért előny kérésével, elfogadásával vagy az ezeket a magatartásokat tanúsítóval egyetértéssel – szimmetrikusan teljessé váló korrupciós kapcsolat egymást kiegészítő, szemben lévő két oldalát (1978. évi IV. tv. 250–253. §; Btk. 293. §, 294. §).
II. A korábbi Btk. (1978. évi IV. tv.) alapján a jogtalan előny átadója és elfogadója az előny átadásának befejezettségével egyaránt bűncselekményt valósított meg. Az új Btk. szerint az előny elfogadója továbbra is bűncselekményt követ el – hivatali működése alatti és azt követő előny elfogadása esetén is –, az előny átadója viszont a hivatalos személy hivatali működésének befejezése után csak akkor, ha a hivatalos személy tevékenységének befolyásolására vonatkozó elhatározása bizonyított, mert a jogalkotó a „befolyásolni törekszik” tényállási elemmel jövőbe mutató célzattal egészítette ki a törvényi tényállást.
Ha a hivatalos személy (passzív vesztegető) a működése közben megszegi kötelezettségét és az aktív vesztegető a működés befejezése után ad előnyt, akkor az aktív oldalon cselekvő elkövető nem feltétlenül bűnös.
Amennyiben bizonyított, hogy az aktív vesztegető már a hivatalos személy működése közben elhatározta a jogtalan előny későbbi juttatását, és ezt a szándékát kifejezte, akkor az aktív oldalon álló elkövető cselekménye is tényállásszerű, ellenkező esetben pusztán az előny önkéntes utólagos adása nem valósít meg bűncselekményt.
III. Az anyagi jogban bekövetkezett törvényi változás lényege tehát, hogy az ügyintézés lezárását követően történt előny adása differenciált megítélés tárgyává vált. Az ügyintézés lezárását követően az előny adása a célzat megállapíthatóságától vagy hiányától függően valósíthat meg bűncselekményt vagy – jóllehet aktív, ám – nem büntetendő magatartást.
Az előny utólagos juttatása – kizárólag az átadó részéről – akkor nem bűncselekmény, ha nem lehet arra következtetni, hogy ezt az ügyfél a hivatalos személy éppen folyamatban lévő vagy jövőbeni tevékenységének befolyásolása célzatával adja. A hivatalos személy általi elfogadás – akár hatósági működésének befejezése után is – mindenképpen passzív vesztegetés, tehát bűncselekmény [1978. évi IV. tv. 250. §, 253. §; Btk. 7. §; 293. §, 294. §].
IV. Rendes jogorvoslat (így harmadfokú felülbírálat) esetében is a büntetőeljárási szabályok megtartásának ellenőrzése az első, s csak ezt követően kerül sor a tényállás megalapozottságának vizsgálatára, kivéve, ha az indokolási kötelezettség teljesítése a vitás, mert az eljárási szabályok megtartásának vizsgálata ebben az egy vonatkozásban megelőzi a tényállás megalapozottságának vizsgálatát. Az indokolási kötelezettség teljesítése ugyanis csak a megalapozott, illetve megalapozottá vált tényállás tekintetében vizsgálandó.

V. A felülvizsgálati határozat megalapozatlanságának kiküszöbölésére másod- és harmadfokú felülbírálat során eltérő terjedelmet biztosító eszközök állnak rendelkezésre. A harmadfokú bíróság által elvégezhető tényállás-kiegészítés és -helyesbítés csak a meglévő tényállásba illeszkedő ténymegállapítást eredményezhet, attól eltérőt nem.
Ami pedig nem tartozik a harmadfokú bíróság – másodfokhoz képest szűkebb – reformációs (tényjavítás lehetőségét biztosító) jogkörébe, úgy az értelemszerűen a hatályon kívül helyezés (kasszáció) jogkörébe kerül [Be. 351. § (1), (2) bek., 352. § (1), (2) bek., 373. § (1) bek. III. a) pont; 388. § (1), (2) bek., 399. § (5) bek.].

[1] A törvényszék a 2015. július 14-én kelt ítéletével:

[2] a III. r. vádlottat bűnösnek mondta ki 3 rendbeli hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettében [Btk. 294. § (1) bek., (3) bek. a) pont aa) alpont, b) pont II. ford., 45. 47. 48. tényállási pont],1 rendbeli közokirat-hamisítás bűntettében mint társtettest [Btk. 343. § (1) bek. c) pont, 46. tényállási pont], és ezért – halmazati büntetésül – 2 év szabadságvesztésre, mellékbüntetésül 2 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a III. r. vádlott a kiszabott szabadságvesztés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra; a vádlott által 2011. július 12-től 2012. január 26-ig előzetes fogvatartásban töltött időt a kiszabott szabadságvesztésbe beszámította;

[3] a XI. r. és a XII. r. vádlottakat bűnösnek mondta ki 2-2 rendbeli hivatali vesztegetés bűntettében mint társtetteseket [Btk. 293. § (1), (2) bek., 8., 43. tényállási pont], és ezért – halmazati büntetésül személyenként – 1 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélte;

[4] a XVIII. r. vádlottat bűnösnek mondta ki hivatali vesztegetés bűntettében [Btk. 293. § (1), (2) bek., 21. tényállási pont], és ezért 1 év szabadságvesztésre ítélte;

[5] a XXV. r. vádlottat bűnösnek mondta ki hivatali vesztegetés bűntettében [Btk. 293. § (1), (2) bek., 28. tényállási pont], és ezért 1 év szabadságvesztésre ítélte;

[6] a XXIX. r. vádlottat bűnösnek mondta ki hivatali vesztegetés bűntettében [Btk. 293. § (1) bek., 42. tényállási pont], és ezért 250 napi tétel, 1 napi tétel összegeként 2000 forintban meghatározott, mindösszesen 375 000 forint pénzbüntetésre ítélte;

[7] a XXXII. r. vádlottat bűnösnek mondta ki hivatali vesztegetés bűntettében [Btk. 293. § (1), (2) bek., 47. tényállási pont], és ezért 1 év szabadságvesztésre ítélte.

[8] A szabadságvesztések végrehajtási fokozatát valamennyi vádlott esetében börtönben határozta meg azzal, hogy a büntetés végrehajtását a XI. r., a XII. r., a XVIII. r., a XXV. r. és a XXXII. r. vádlottak vonatkozásában 2 év próbaidőre felfüggesztette, és a végrehajtás utólagos elrendelése esetén a vádlottak legkorábban a büntetés kétharmad részének a kitöltését követő napon bocsáthatók feltételes szabadságra. Rendelkezett az eljárás során lefoglalt bűnjelek sorsáról.

[9] Kétirányú – az ügyész által a III. és XXIX. r. vádlott terhére bejelentett – fellebbezések nyomán eljárva az ítélőtábla mint másodfokú bíróság a 2016. október 11-én meghozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezéssel érintett egyes vádlottak tekintetében megváltoztatta, így a III. r. vádlott – 45. tényállási pont szerinti – cselekményét hivatali visszaélés bűntettének [Btk. 305. § c) pont], minősítette; a III. r. vádlottat a hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettének [Btk. 294. § (1) bek., (3) bek. a) pont aa) alpont, b) pont II. ford. – 47. tényállási pont] vádja; a XI. r. és a XII. r. vádlottakat 1-1 rendbeli hivatali vesztegetés bűntettének [Btk. 293. § (1), (2) bek. – 43. tényállási pont] vádja; a XVIII. r. vádlottat a hivatali vesztegetés bűntettének vádja [Btk. 293. § (1), (2) bek. – 21. tényállási pont]; a XXV. r. vádlottat a hivatali vesztegetés bűntettének [Btk. 293. § (1), (2) bek. – 28. tényállási pont] vádja; a XXIX. r. vádlottat a hivatali vesztegetés bűntette [Btk. 293. § (1), (2) bek. – 42. tényállási pont] vádja; a XXXII. r. vádlottat a hivatali vesztegetés bűntettének [Btk. 293. § (1), (2) bek. – 47. tényállási pont] vádja alól felmentette.

[10] A III. r. vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés büntetés végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette és a közügyektől eltiltást mellőzte. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét az érintett vádlottak tekintetében helybenhagyta.

[11] A másodfokú bíróság ítélete ellen az ügyész, valamint a III. r. vádlott és védője, a XI. r. vádlott védője és a XII. r. vádlott védője jelentett be másodfellebbezést.

[12] Az ügyész

[13] – a III. r. vádlott terhére a hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emelt vád alóli felmentése miatt, e bűncselekmény miatt is történő bűnösség megállapítása és büntetés kiszabása, valamint a kiszabott büntetés súlyosítása, végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabása érdekében;

[14] – a XI. r. és a XII. r. vádlottak terhére az 1-1 rendbeli hivatali vesztegetés bűntette miatt emelt vád alóli felmentésük miatt, e bűncselekményben is történő bűnösségük megállapítása végett;

[15] – a XVIII. r. vádlott, a XXV. r. vádlott, a XXIX. r. vádlott, és a XXXII. r. vádlott terhére a hivatali vesztegetés bűntette miatt emelt vád alóli felmentésük miatt, e bűncselekményben történő bűnösségük megállapítása és velük szemben büntetés kiszabása végett;

[16] a III. r. vádlott és védője elsődlegesen felmentésért, másodsorban előzetes mentesítése végett; a XI. r. vádlott védője elsődlegesen bűncselekmény hiányában, másodlagosan bizonyítottság hiányában felmentésért; a XII. r. vádlott védője elsődlegesen felmentésért, másodsorban enyhítésért jelentett be fellebbezést.

[17] A fellebbviteli főügyészség fellebbezésében hivatkozott arra, hogy a másodfokú bíróság egyes aktív vesztegetőket érintően az anyagi jog szabályainak megsértésével hozott felmentő rendelkezést. Álláspontja szerint az ítélőtábla által irányadónak tekintett tényállások tartalmazzák a Btk. 293. § (1) bekezdésben rögzített befolyásolni törekvés célzatának megállapítását megalapozó tényeket. Az a tény ugyanis, hogy az aktív vesztegetők utólag honorálták a passzív vesztegetők hivatali kötelességszegését, arra is enged következtetni, hogy ez egyben a hivatalos személy jövőbeni jóindulatának fenntartását, megerősítését is célozza. A közigazgatási hatósági eljárásról szóló törvény hatósági ellenőrzésre, valamint a munkaügyi ellenőrzésre vonatkozó törvény rendelkezéseire utalva kifejtette, hogy az érintett vállalkozások folyamatos működésére is figyelemmel munkaügyi hatósági ellenőrzésékre ismétlődően, bármikor sor kerülhetett.

[18] A Legfőbb Ügyészség átiratában az ügyészi másodfellebbezést – annak érveivel és jogi álláspontjával egyetértve – fenntartotta, míg a védelmi fellebbezéseket alaptalannak tartotta.

[19] Az ügyészi álláspont szerint a tényállásból a másodfokú bíróság az ügyészi másodfellebbezéssel érintett vádlottak tekintetében téves következtetést vont arra, hogy nem követtek el bűncselekményt. Ezzel összefüggésben az ügyészi fellebbezés indokolásában foglaltakat fenntartva, mindenben osztva a jövőbeni előnnyel összefüggő, a bűncselekmény megvalósulását alátámasztó okfejtését, azt kiegészítette az alábbiakkal.

[20] A passzív vesztegetéssel érintett vádlottak a tényállás alapján valamennyi esetben kifejezésre juttatták, illetőleg eleve azzal a szándékkal tanúsították a magatartásukat, hogy csakis az aktív vesztegetők által nyújtandó „ellenszolgáltatás” fejében hajlandóak a tényállás szerinti jogszerűtlen magatartás kifejtésére, „szolgáltatás” teljesítésére.

[21] Ezért, az ítélőtábla téves okfejtése alapján, önmagában az utólagos teljesítésre figyelemmel sem lehet arra következtetni, hogy az aktív vesztegetők tekintetében a befolyásolni törekvés, mint törvényi tényállási elem nem valósult meg.

[22] Az ügyész szerint az ítélőtábla a büntető anyagi jogszabály téves alkalmazásával, a Btk. 293. § (1) bekezdésében meghatározott hivatali vesztegetés törvényi tényállásának contra legem értelmezése alapján hozott felmentő rendelkezések megváltoztatását, és a vádlottak bűnösségének megállapítását és velük szemben büntetés kiszabását indítványozta.

[23] A Kúria az ügyben a Be. 391. § (2) bekezdése alapján nyilvános ülést tartott.

[24] A Legfőbb Ügyészség képviselője perbeszédében az indítványát változatlan tartalommal fenntartotta.

[25] A vádlottak védői perbeszédeikben indítványaikat változatlan tartalommal fenntartották.

[26] Az ügyész és a XII. r. vádlott és védőjének másodfellebbezése a következők szerint alapos; míg a további védelmi másodfellebbezések egyaránt nem alaposak.

[27] A III. r., a XI. r., a XII. r., a XVIII. r., a XXV. r., a XXIX. r. és a XXXII. r. vádlottak esetében az ítélőtábla másodfokú ítéletével a bűnösség kérdésében az elsőfokú bírósághoz képest eltérő döntést hozott; az első fokon 1 rendbeli hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette [Btk. 294. § (1), (3) bek.] és 1-1 rendbeli hivatali vesztegetés bűntette [Btk. 293. § (1), (2) bek.] miatt elítélt vádlottakat e bűncselekmények vádja alól – bűncselekmény hiányában, [Be. 6. § (3) bek. a) pont] – felmentette. Ekként a harmadfokú eljárás lehetősége, a joghatályos másodfellebbezések alapján pedig a Kúria harmadfokú felülbírálati jogköre megnyílt [Be. 386. § (1) bek. c) pont].

[28] Az ügyész a másodfokú ítélet ellen – amint korábban az elsőfokú ítélet ellenében – a III. r. és XXIX. r. vádlott terhére, továbbá (első fellebbezés hiányában) a XI. r., a XII. r., a XVIII. r., a XXV. r. és a XXXII. r. vádlott terhére fellebbezett. A Be. 386. § (3) bekezdése szerinti fellebbezési korlátnak nem csupán a fellebbezési jogosultságra van kihatása, hanem a Be. 385. §-a folytán a 354. §  szerint a harmadfokú eljárásban is érvényesülő súlyosítási tilalom vonatkozásában is. Ez utóbbi korlát 5 vádlott, így a XI. r., a XII. r., a XVIII. r., a XXV. r. és a XXXII. r. vádlott esetében érvényesült.

[29] Az ítélőtábla ítélete ellen az ügyész által a III. r. és XXXII. r. vádlottak terhére szóló és az elsőfokú ítélet 47. tényállási pontját érintő bűnösség megállapítását, a büntetés súlyosítását, illetve büntetés kiszabását célzó, továbbá a III. r. vádlott esetében védelmi másodfellebbezés alapján is a Kúria előtt más számon folyamatban volt eljárásban (melynek lehetőségét a bűnösség körében eltérő ítéleti rendelkezés megnyitotta) a Kúria végzésével, a 47. tényállási pontban írt cselekmény tekintetében, a Be. 72. § (3) és 265. § (1) bekezdése alapján a büntetőeljárást elkülönítette.

[30] A Kúria a másodfokú bíróság ítéletét (az elkülönítéssel nem érintett részében) és az azt megelőző első- és másodfokú eljárást a Be. 387. § (1) és (2) bekezdés szerinti terjedelemben bírálta felül.

[31] A felülbírálat tárgya értelemszerűen és főszabályként először az eljárási szabályok – azon belül a feltétlen, majd az ún. relatív hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabályok – megtartása, ezt követően pedig a tényállás megalapozottsága.

[32] Rendes jogorvoslat (így harmadfokú felülbírálat) esetében azonban az eljárási szabályok megtartásának vizsgálatát egy vonatkozásban megelőzi a tényállás megalapozottságának vizsgálata.

[33] Az indokolási kötelezettség teljesítése ugyanis nyilvánvalóan a megalapozott, illetve megalapozottá vált tényállás tekintetében vizsgálható.

[34] Mindezek előrebocsátásával (és sorrendjében) a Kúria a felülbírálat során nem észlelt olyan – a Be. 399. § (1)-(3), (4) bekezdése szerinti – eljárási szabálysértést, amely feltétlen hatályon kívül helyezési okot képez, az ügy érdemi elbírálását kizárja. (Ilyenre egyébként a felek sem hivatkoztak.)

[35] Az első- és a másodfokú bíróság az eljárást a perjogi szabályokat betartva folytatta le.

[36] A felülbírálat ezt követő szempontja, hogy a másodfokú ítélet tényállásának a fellebbezéssel érintett vádlottakra vonatkozó része megalapozott-e  [Be. 387. § (1) bek.].

[37] A védelem részéről ezt vitatták.

[38] A Be. 388. § (1), illetve (2) bekezdése alapján a harmadfokú bíróság a határozatát akkor alapíthatja a másodfokú ítélet alapját képező tényállásra, ha
– az további bizonyítás felvétele nélkül is megalapozott, vagy
– az iratok alapján megalapozottá tehető, s ekként a helyes tényállás megállapítható, avagy a helytelen ténybeli következtetés kiküszöbölhető.

[39] A harmadfokú bíróság értelemszerűen azt vizsgálja, hogy a másodfokú bíróság által – az általa tett kiegészítésekkel és helyesbítésekkel – irányadónak tartott tényállás megalapozott-e.

[40] Ezalatt értendő az elsőfokú ítélettel megállapított és a másodfokú bíróság által – javítás nélkül is – megalapozottnak tartott tényállás, valamint a másodfokú bíróság általi módosítás (javítás) helyénvalósága.

[41] Főszabályként a másodfokú bíróság határozatát az elsőfokú ítélettel megállapított tényállásra alapítja [Be. 351. § (1) bek.].

[42] A másod- és harmadfokú bíróság számára egyaránt adott a megalapozatlanság vizsgálatának törvényi lehetősége, és ugyanaz értendő a megalapozatlanság okai alatt [Be. 351. § (2) bek. a), b), c) és d) pont].

[43] A megalapozatlanság közvetlen kiküszöbölésének (a reformációs jogkörnek, tényjavításnak) azonban eltérő a terjedelme:
– a másodfokú bíróság akár (a törvényi korlátok között megengedett felülmérlegeléssel) eltérő tényállást is megállapíthat [Be. 352. § (1) bekezdés b) pontja, és (3) bekezdése, a már említettek szerint];
– a harmadfokú bíróság viszont a tényállást csupán kiegészítheti (az abból hiányzó ténymegállapításokat pótolhatja) és helyesbítheti (a meglévő ténymegállapítást módosíthatja, mellőzheti).

[44] A két terjedelem közti különbség lényege, hogy a kiegészítés, helyesbítés csak a meglévő tényállásba illeszkedő ténymegállapítást eredményezhet, attól eltérőt nem.

[45] Ami pedig nem tartozik a harmadfokú bíróság – másodfokú bírósághoz képest – szűkebb reformációs (tényjavítás lehetőségét biztosító) jogkörébe, az értelemszerűen a hatályon kívül helyezési (kasszációs) döntési jogkörbe kerül [Be. 399. § (5) bek.].

[46] Mindez egyben a védői indítványok szerinti kifogás, illetve igény kapcsán figyelembe veendő törvényi szempont.

[47] Ezzel összefüggő lényeges különbség továbbá, hogy a másodfokú bíróság a tényállást akár tárgyaláson felvett tanú-, szakértő- stb. bizonyítás alapján is kiegészítheti, harmadfokú bíróság viszont csupán az iratok alapján, illetve ténybeli következtetés útján egészítheti ki a tényállást, tehát személybizonyítást igénylő bizonyítás felvételét nem foganatosíthatja, ilyet nem folytathat (nyilvános ülésen erre nincs lehetősége).

[48] A Be. 386. § (2) bekezdése szerint a (másod)fellebbezésben bizonyítást indítványozni, új tényt állítani vagy új bizonyítékra hivatkozni nem lehet, a 388. § (2) bekezdése szerint harmadfokú bírósági eljárásban bizonyításnak nincs helye.

[49] Mindezek szerint, illetve ismeretében a másodfokú bíróság törvényesen, azaz helyesen állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság eleget tett tényfelderítési kötelességének.

[50] Az ügy érdemi megítéléséhez, a vád tárgyává tett cselekmény elbírálásához szükséges bizonyítékokat beszerezte és tárgyaláson megvizsgálta.

[51] Törvényesen járt el a másodfokú bíróság akkor is, amikor ténymegállapítási hiányosságot észlelt, és azt helyesbítéssel, illetve kiegészítéssel korrigálta (pótolta, illetve kijavította), s ekként a tényállást túlnyomórészt hibamentesen állapította meg [Be. 351. § (2) bek., 352. § (2) bek.].

[52] Ugyanakkor a Kúria a másodfokú bíróság által alapul vett, irányadónak tartott tényállást részben, és a Be. 351.§ (2) bekezdés b) pontja szerinti okból továbbra is megalapozatlannak találta.

[53] E részleges megalapozatlanságot az iratok tartalma alapján kiegészítette és helyesbítette [Be. 352. § (1) bek. a) pont], mert lényeges tények maradtak ki a munkaügyi ellenőrzések befejeződése időpontját illetően, mely tények a hivatalos személynek történő jogtalan előnyjuttatás időbelisége szempontjából jelentősek.

[54] A kiegészített és helyesbített tényállás – ami tehát az elkülönített 47. tényállási pont nélküli – mentes a Be. 351. § (2) bekezdése szerinti hibáktól és hiányosságoktól, tehát megalapozott és a harmadfokú eljárásban is irányadó volt [Be. 388. § (1) bek.].

[55] Ami a védői indítványok megalapozatlanságot sérelmező kifogását illeti, rámutat a Kúria, hogy az valójában, ebben a perjogi helyzetben, vagyis felülbírálatban ugyanolyan gondolkodást igényel, mint a perújítás megengedhetősége esetében.

[56] Tehát azt kell vizsgálni, hogy a tényállás valóban megalapozatlan-e, avagy a további bizonyítási igények valójában nem hiányos bizonyítás, nem hiányzó ténybeliség korrekcióját, pótlását, hanem bizonyíték újramérlegelését célozzák.

[57] A bizonyítékok felülmérlegelése (a már kifejtettek mentén) legfeljebb a fennálló megalapozatlanság kiküszöbölésének egyik eszköze lehet, nem pedig a megalapozatlanság kiváltója (előbbi is csak akkor, amennyiben ezt a törvény biztosítja, vagyis a felmentő, eljárást megszüntető döntés érdekében lehetővé teszi). A ki nem használt bizonyítás pedig nem a megalapozatlanság szinonimája.

[58] A már kifejtettekhez kapcsolódva, a másod- és harmadfokú felülbírálat során nyilvánvalóan másról van szó, mint az elsőfokú eljárásban, amikor egy jövőbeni döntés ténybeli alapjának megteremtése, kialakítása történik.

[59] Ami elsőfokú eljárásban bizonyítási igényként, szükségként felmerülhet, a másod- és harmadfokú felülbírálat esetében már egyben mindig a meglévő ténybeli alappal szembeni kifogás, kritika, ami azonban már csak a törvényi feltételek, illetve korlátok között érvényesíthető.

[60] Ehhez képest a Kúria egyetértve az eljárt bíróságok idevonatkozó ítéleti indokolásával, nem tartotta alaposnak a védelmi másodfellebbezések szerinti azon okfejtéseket, melyek tényálláson kívüli körülményre hivatkozással, a bizonyítékok újramérlegelését célozva eltérő tényállás megállapítását igényelték volna.

[61] A 46. tényállási pont kapcsán a III. r. vádlott védője hivatkozott arra, hogy a valótlan tartalmúnak minősített okirat egy tanúmeghallgatási jegyzőkönyv, amelynek felvételénél a III. r. vádlott javarészt nem is tartózkodott az ellenőrzés helyszínét képező boltban.

[62] Az eljárt bíróság a III. r. vádlott védekezését e körben a rendelkezésére álló bizonyítékok okszerű mérlegelésével vetette el, hiszen ezzel ellentétes tényeket rögzített maga a tanúmeghallgatásról készített jegyzőkönyv is a „jelen vannak” részében; továbbá a III. r. vádlott írásbeli védekezésében  maga nyilatkozott arról, hogy E. S.-né munkavállalótól közvetlenül milyen tényekről értesült. Ezzel összhangban álló módon rögzítette az eljárt bíróság a 46. tényállási pontban, hogy az ellenőrzés közben a III. r. vádlott telefonon tájékoztatta a Cs. C. Kft. ügyvezetőjét az ellenőrzés során tapasztaltakról.

[63] Mindez azt is jelenti, hogy a védelmi indítványok valójában és kifejezetten mérlegelési tevékenységet támadtak, ami harmadfokon is kizárt.

[64] Az ítélőtábla indokai szerint az aktív vesztegetések esetében egyes tényállási elemek – így a hivatalos személy eljárása, hivatalos működéssel kapcsolatban jogtalan előny átadása – megvalósult, azonban a befolyásolni törekvés, mint célzat nem állapítható meg, mert az előny ígéretére és átadására a munkaügyi ellenőrzések befejeződését követően került sor. A hivatali eljárás befejezését követően a jogtalan előny adása és ígérete az alkalmazott büntetőtörvény hivatali vesztegetésre vonatkozó szabályai szerint – Btk. 293. § (1), (2) bekezdés – nem valósítanak meg bűncselekményt, szemben a korábbi, 1978. évi IV. törvény 253. § (1) bekezdésében írtakkal, amely nem kívánta meg a hivatalos személy felé irányuló befolyásolási célzatot. A munkaügyi ellenőrzés befejezése után a hivatalos személy befolyásolására törekvés fogalmilag kizárt, arra pedig nincs adat az érintett tényállásokban, hogy esetleges jövőbeli ellenőrzésre figyelemmel került volna sor az előny ígéretére és átadására. A másodfokú bíróság megítélése szerint a Btk. vonatkozó szabályainak megfelelően az aktív hivatali vesztegetés csak a hivatali eljárás előtt, illetve annak folyamatában követhető el, de befejezése után, ha nincs tényadat a jövőbeni eljárásra, a már lezárult hatósági eljárásra tekintettel a (jogtalan) előny ígérete, vagy átadása az aktív oldalon nem meríti ki a törvényi tényállást.

[65] Az ügyész szerint a passzív vesztegetéssel érintett vádlottak a tényállás alapján valamennyi esetben kifejezésre juttatták, illetőleg eleve azzal a szándékkal tanúsították a magatartásukat, hogy csakis az aktív vesztegetők által nyújtandó „ellenszolgáltatás” fejében hajlandóak a tényállás szerinti jogszerűtlen magatartás kifejtésére, „szolgáltatás” teljesítésére. Ezért, az ítélőtábla téves okfejtése alapján, önmagában az utólagos teljesítésre figyelemmel nem lehet arra következtetni, hogy az aktív vesztegetők tekintetében a befolyásolni törekvés, mint törvényi tényállási elem nem valósult meg. Kifejtette továbbá, hogy az a tény ugyanis, hogy az aktív vesztegetők utólag honorálták a passzív vesztegetők kötelességszegését, arra is enged következtetni, hogy ez egyben a hivatalos személy jövőbeni jóindulatának fenntartását, megerősítését célozza. Ezt támasztja alá általánosságban továbbá az is, hogy a munkaügyi hatósági ellenőrzésekre ismétlődően, bármikor sor kerülhetett.

[66] Tehát eldöntendő kérdés az, hogy az ítélőtábla jogértelmezése helyes-e. Ehhez fűződően a Kúria előrebocsátja a következőket.

[67] Valójában 2 törvényi tényállásról van szó:

[68] A Btk. 293. § (1) bekezdése szerinti hivatali (aktív) vesztegetés bűntettét követi el, és 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, „aki hivatalos személyt a működésével kapcsolatban neki vagy rá tekintettel másnak adott vagy ígért jogtalan előnnyel befolyásolni törekszik”. A Btk. 293. § (2) bekezdése szerint a büntetés 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztés, ha a vesztegető „a jogtalan előnyt azért adja vagy ígéri, hogy a hivatalos személy a hivatali kötelességét megszegje, a hatáskörét túllépje, vagy a hivatali helyzetével egyébként visszaéljen”.

[69] A Btk. 294. § (1) bekezdése szerinti hivatali vesztegetés elfogadása bűntettét (hivatali passzív vesztegetést) követi el és 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő „az a hivatalos személy, aki a működésével kapcsolatban jogtalan előnyt kér, a jogtalan előnyt vagy ennek ígéretét elfogadja, illetve a rá tekintettel harmadik személynek adott vagy ígért jogtalan előny kérőjével vagy elfogadójával egyetért”. A Btk. 294. § (2) bekezdése szerint a büntetés 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt vezető beosztású hivatalos személy követi el. A Btk. 294. § (3) bekezdése szerint pedig a büntetés az (1) bekezdésben meghatározott esetben 2 évtől 8 évig, a (2) bekezdésben meghatározott esetben 5 évtől 10 évig terjedő szabadságvesztés, ha a hivatalos személy
a) a jogtalan előnyért
aa) hivatali kötelességét megszegi,
ab) hatáskörét túllépi, vagy
ac) hivatali helyzetével egyébként visszaél, illetve
b) a bűncselekményt bűnszövetségben vagy üzletszerűen követi el.

[70] Az 1978. évi IV. törvény 253. § (1) bekezdése szerinti hivatali (aktív) vesztegetést követett el, aki hivatalos személy működésével kapcsolatban, neki vagy reá tekintettel másnak jogtalan előnyt ad vagy ígér, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

[71] Az 1978. évi IV. törvény 250. § (1) bekezdése szerint hivatali (passzív) vesztegetést követ el az a hivatalos személy, aki a működésével kapcsolatban jogtalan előnyt kér, avagy a jogtalan előnyt vagy ennek ígéretét elfogadja, illetőleg a jogtalan előny kérőjével vagy elfogadójával egyetért, bűntettet követ el, és egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

[72] A korábbi és a hatályos Btk. különbözősége a hivatali aktív vesztegetés vonatkozásában van. A Btk. szerinti (új) szabályozás 2 helyen változtatott. Egyrészt a Btk. jelentőséget tulajdonít az időbeliségnek, és – a korábbi törvény időtlen, mindenkori elvárásával szemben – kirekesztette a múltbeli, már lezajlott hivatali működésre tekintettel, azt utólag (viszont előzetes ígéret nélkül) díjazó, ellentételező magatartást, és csak a jelenbeli, tehát folyamatban lévő, és a jövőbeni, tehát reménybeli hivatali működést célba vevő, azt elérni szándékozó ellentételezésre, díjazásra korlátozta a büntetőjogi tilalmat. Másrészt ehhez, illetve ennek a jogalkotói szándéknak a megvalósulását biztosítandó többlet szándékot rendelt, azaz célzatot, amit – értelemszerűen – bizonyítani kell. (Ezzel szemben a passzív vesztegető esetében megmaradt a múltbeli működés miatti elfogadás tilalma is. Ez egyben azt is jelenti, hogy a kétoldali fenyegetettségen alapuló büntetőjogi védelem egyoldali lett.)

[73] Korábban a jogtalan előny átadója és elfogadója önmagában az előny átadása révén bűncselekményt valósított meg időbeli korlát nélkül.

[74] Az új Btk. szerint az előny elfogadója továbbra is bűncselekményt követ el – hivatali működése alatti és utáni előny elfogadása esetén is –, az előny átadója viszont a hivatalos személy hivatali működésének befejeződése után csak akkor, ha jövőbeni szándéka bizonyított, mert a jogalkotó a „befolyásolni törekszik” jövőbe mutató tényállási elemmel, célzattal egészítette ki a törvényi tényállást.

[75] A hatályos törvényi szabályozásból következően, ha a passzív vesztegető a működése közben kér jogtalan előnyt, és erre az aktív vesztegető a hivatalos személy működése közben ad vagy ígér (és működés után ad), akkor az aktív vesztegető bűncselekményt valósít meg.

[76] De ha a hivatalos személy (passzív vesztegető) a működése közben szabályt szeg, és az aktív vesztegető a működés befejeződése után ad előnyt, akkor az aktív oldalon lévő elkövető nem feltétlen bűnös.

[77] Vagyis ha van konkrét adat arra, hogy az aktív vesztegető a passzív oldali hivatalos személy hivatali működése közben elszánta magát a jogtalan előny – későbbi – juttatására, és ezt kifejezésre is juttatta, illetve a passzív felé utólag eljuttatta, akkor az aktív oldalon álló cselekménye is tényállásszerű, ellenkező esetben viszont a pusztán utólagos előny adása nem valósít meg bűncselekményt.

[78] Viszont nyilvánvalóan továbbra is közömbös az – így bűncselekmény megállapítására nyújt alapot –, ha egy hatósági működés befejezése előtt, tehát alatta a juttatást bárminemű jogcímmel látják el, azaz fedezik.

[79] Elsődlegesen tehát az érintett, célba vett hatósági működés időbeliségének, tartamával való egyidejűségnek van jelentősége; hasonlóan a részességhez (felbujtás és bűnsegély), amikor tehát a részesi magatartás megvalósulhat a bűncselekmény elkövetése előtt (felbujtás, bűnsegéd) és alatt (bűnsegéd), de utána nem.

[80] Ezt jelenti tehát a befolyásolni törekszik célzat beiktatása.

[81] Értelemszerűen mindazon esetben, amikor a hivatalos személynek folyamatban levő üggyel összefüggésben egyidejűleg vagyoni előnyt kínálnak, és adnak, az szükségképpen az adott ügyfél számára, azon ügyben való kedvezőbb elintézést céloz.

[82] A változás lényege, hogy az ügyintézés lezárását követően történő előny adása lett differenciált megítélés tárgya. Az aktív vesztegetés tényállásában lévő célzat ezt a megkülönböztetést igényli.

[83] Másképpen szólva az utólagos adás akkor nem bűncselekmény, ha nem lehet arra következtetni, hogy az ellenőrzés, vagy a működés közben az aktív már eldöntötte, hogy előnyt fog adni. Vagyis az utólagos előny adása, akkor nem bűncselekmény, ha nincs arra adat, hogy a működés közben az aktív már adni akart, és ezt jelezte is (ez ugyanis az ígértség), és csak arra van adat, hogy ezt a működés után határozta el, de a jövőbeni működésre tekintet nélkül.

[84] Vagyis nem önmagában az előny adásának, juttatásának mikori ténye a döntő.

[85] De ha csak a juttatás ténye van rögzítve, és ez a működés utáni, akkor pusztán ebből a tényből nem vonható következtetés a befolyásolni törekvést jelentő előny adásának vagy ígérésének megtörténtére.

[86] A Btk. 293. § (1) bekezdése szerint hivatali (aktív) vesztegetés bűntettét az követi el: „aki hivatalos személyt a működésével kapcsolatban neki vagy rá tekintettel másnak adott vagy ígért jogtalan előnnyel befolyásolni törekszik”. A „rábírni törekszik” – hagyományosan – az eredménytelen felhívás, azaz előkészületi magatartás.

[87] Ehhez képest a befolyásolni törekszik azt jelenti, hogy az elkövető a maga részéről mindent megtett a bűncselekmény elkövetésére irányuló elhatározása érdekében.

[88] Ennek a célzatnak a Btk. 293. §-a szerinti aktív vesztegetés esetében a jelentéstartalma, azaz a törvényi elvárás, amit bizonyítani kell a büntetőigény érvényesítéséhez, a következő.

[89] Ugyanúgy határozható meg, mint ahogyan egy magatartás leírható, vagyis annak a 4 kérdésnek megválaszolásával, hogy kinek, mit kell tennie, hol, és mikor.

[90] Ennek érdekében kifejezésre kell juttatni azt, hogy ki mit tegyen – ellenkező esetben ugyanis a törekvés üres elhatározás, mely büntetőjogilag közömbös –, továbbá megállapíthatóságához konkrét tények kellenek, melyek következtetési alapul szolgálhatnak.

[91] Ezek a tények tudati tények, az aktív vesztegető alanyi oldalán lévő tényállási elemre tartozóak (ami nem más, mint a célzat), s mint ilyenre nem lehet önmagában abból következtetést levonni, hogy a passzív oldalon álló mit tesz vagy mit nem tesz. Ugyancsak nem elégséges következtetési alap – kellő konkrétság hiányában – a jogszabályi rendelkezésekből fakadó, ismétlődő munkaügyi ellenőrzések lehetőségére történő általános hivatkozás.

[92] Alapvető követelmény, hogy tényekből kell következtetést vonni. A tényekből vont ténybeli és jogi következtetés közti különbség, hogy előbbi még (jogi) értékelő tartalommal nem bír, nem bírhat, ekként az ilyen következtetés a történeti tényállás része. Utóbbi viszont már nem ténybeli megállapítás, hanem valamely jogtétel (törvényi tényállási elem) igazolása, azzal való megfeleltetés, ekként jogi értékelés.

[93] Különböző tehát, amikor a bíróság a bizonyítékokat méri össze, mérlegeli, s annak eredményeként tényt, tényállást állapít meg, és amikor a már megállapított tényeket (a bizonyítékoktól, illetve azok forrásától függetlenül) veti össze a törvénnyel.

[94] Így van ez a tudattartalom kérdése estében is. Az elkövető tudatának tartalma törvényi tényállási elem, az ún. alanyi okozatosság: a tárgyi oldal elemeinek (elkövetési magatartás, eredmény stb.) külvilágban való megnyilvánulása, ténybelisége és az elkövető ahhoz való akarati viszonyulása.

[95] Ez a viszonyulás az elkövetőn belüli, külvilágtól elzárt. Ezért az elkövetési magatartásról (eredményről stb.) való tudatban előzetesen, illetve egyidejűen meglévő képzet mindig csak valamely, a külvilágban megjelenő fizikai, illetve mérhető tényből következtetéssel ragadható meg, s mint ilyen, ténykérdés. Ebből a szándékosságra, gondatlanságra, illetve annak mikéntjére, s a bűnösségre vont következtetés jogi értékelés, ami pedig jogkérdés.

[96] Ha az irányadó tényállás valamely külvilágban megjelenő tényt és abból vont ténybeli következtetést egyaránt rögzíti, és utóbbi helyes, akkor a jogi értékelésnek, s ekként a törvényi tényállás adott eleme megállapításának alapja van.

[97] Ha azonban az irányadó tényállás ilyen tényt nem tartalmaz, vagy a ténybeli következtetés helytelen, akkor a jogi értékelésnek nincs alapja, s ekként az adott törvényi tényállási elem sem állapítható meg.

[98] Valójában ez vizsgálandó a Btk. 293. §-a szerinti aktív vesztegetés befolyásolni törekszik tényállási eleme – mint célzat – esetében is.

[99] Célja minden szándékos bűncselekménynek van, ha pedig ezt a törvény külön értékeli, akkor az a célzat. Ez egyben azt is jelenti, hogy a célzat mindig túlmutat a szándékon, több mint a szándék. Ennek kifejezője, hogy a célzatos bűncselekmény kizárólag egyenes szándékkal követhető el. Vagyis az ilyen bűncselekményt megvalósító szándéka, tudattartalma feltétlenül a törvényi értékelés szerinti célra irányul, ami nem jelenti azt, hogy a cél elérése, bekövetkezte megtörténik.

[100] A célzat nem az eredmény megfelelője, vagy előfeltétele. A célzat a törvényi tényállás alanyi, az eredmény pedig a tárgyi oldalának esetleges ismérve.

[101] A célzat törvényi értékelésének alapja a bűnelkövetői szándék társadalomra veszélyességének konkretizálása.

[102] Ehhez képest kétségtelen, hogy amennyiben a célzat önálló törvényi tényállási elem, akkor annak megállapítása is önálló ténybeliség tárgya. Másként szólva e vonatkozásban követelmény az önálló ténybeliség.

[103] Ezzel összhangban álló módon vált szükségessé a harmadfokú eljárásban annak vizsgálata, hogy vannak-e a „befolyásolni törekszik” célzat megállapíthatósága alapjául szolgáló, vagy erre a következtetésre vezető tények a tényállásban, vagy az iratokban. Másfelől ezért vált szükségessé a tényállás kiegészítése az előzőek szerint a harmadfokú eljárásban is biztosított módon.

[104] Ehhez képest megállapítható, hogy a felülbírálattal érintett tényállási pontok közül:

[105] – a 21. tényállási pont esetében (szemben az ügyészi állásponttal) egy ellenőrzési eljárás lefolytatásáról volt szó, melynek során két felügyelői látogatási lap készült, 2011. március 04-én és március 18-án, és nincsenek olyan konkrét tények, melyek a XVIII. r. vádlott jövőbeni befolyásolási célzatára utalnának;

[106] – a 28. és 43. tényállási pont esetén (szemben az ügyészi állásponttal) nincsenek olyan konkrét tények, melyek a XXV. r., valamint a XI. és XII. r. vádlottak jövőbeni befolyásolási célzatára utalnának;

[107] – a 42. tényállási pont esetén (egyetértve az ügyészi fellebbezésben kifejtettekkel) a tényállás egyértelműen tartalmazza, hogy a XXIX. r. vádlott a munkaügyi eljárás tartama alatt, nem pedig annak befejeződése után adta át a II. r. vádlottnak az élelmiszerekből álló csomagot;

[108] – a 8. tényállási pontban (szemben a védelmi érveléssel) szerepel az a tény, hogy a XI. r. vádlott a jövőbeni ellenőrzésekre tekintettel juttatta (az ellenőrzés befejeződését követően) az I. r. vádlottnak a húsárut.

[109] A XII. r. vádlott védője a 8. tényállási ponttal összefüggésben hivatkozott arra, hogy a munkaügyi ellenőrzés befejeződésének – helyesen 2010. október 06-i – időpontjára tekintettel a XI. r. és I. r. vádlott között két nappal később történt telefonbeszélgetés tartalmáról, a jövőbeni ellenőrzésekre tekintettel történő előny juttatásának szándékáról nem szerezhetett tudomást, ennélfogva szándékegységben a XI. r. vádlottal nem cselekedhetett, tudata nem foghatta át a törvényi tényállás elemeit. Ezen következtetés levonására alapot nyújtó tények álláspontja szerint a bizonyítás anyagában sem találhatók.

[110] Az irányadó (helyesbített) tényállásból kitűnően a XI. r. vádlott az ellenőrzés befejeződését követően két nappal később, 2010. október 08-án folytatott telefonbeszélgetést az I. r. vádlottal, mely beszélgetés nyomán került sor az I. r. vádlott részére a húsáru – XII. r. vádlott általi – eljuttatására.

[111] Megállapítható, hogy sem a vádlottak vallomásai, sem a titkos információszerzés anyaga nem tartalmaz olyan tényt, melyből következtetés lenne vonható arra, hogy a XII. r. vádlott tudomást szerzett volna a XI. r. vádlott által folytatott beszélgetés tartalmáról, valós szándékáról. Ilyen következtetés alapjául szolgáló konkrét tényt maga a bíróság sem állapított meg.

[112] Ha azonban az irányadó tényállás ilyen tényt nem tartalmaz, akkor az eljárt bíróság jogi értékelésének nincs alapja, s ekként az adott törvényi tényállási elem (szándékosság, szándékegység) sem állapítható meg.

[113] A kifejtettek nyomán és alapján vizsgálta a Kúria a másodfokú bíróság rendelkezéseinek helyességét a büntetőjogi felelősség kérdésében, és a minősítés tárgyában tényállási pontonként, az egyes vádlottak esetében a következők szerint.

[114] A III. r. vádlott kapcsán a 48. tényállási pont esetében a megalapozottá vált tényállás alapján, a 45. tényállási pont és a 46. tényállási pont esetében pedig változatlan tényállás alapján okszerű a bűnösségre vont következtetés, a cselekmények minősítése pedig törvényes.

[115] A XI. r. vádlott kapcsán a 8. tényállási pont esetében a megalapozottá vált tényállás alapján okszerű a bűnösségre vont következtetés, a cselekmények minősítése pedig törvényes; míg a XII. r. vádlott kapcsán a 8. tényállási pont esetében a bűnösségre vont következtetés téves.

[116] A 43. tényállási pont esetében pedig a XI. r. és XII. r. vádlottakat érintően szintén a megalapozottá vált tényállás esetében helyes a bűnösség hiányára vont következtetés, vagyis a felmentő rendelkezés a szándékosság hiányában, azaz bűncselekmény hiányában.

[117] A XVIII. r. vádlott kapcsán a 21. tényállási pont esetében a megalapozottá vált tényállás alapján helyes a bűnösség hiányára vont következtetés, vagyis a felmentő rendelkezés a szándékosság hiányában, azaz bűncselekmény hiányában.

[118] A XXV. r. vádlott kapcsán a 28. tényállási pont esetében a megalapozottá vált tényállás alapján helyes a bűnösség hiányára vont következtetés, vagyis a felmentő rendelkezés a szándékosság hiányában, azaz bűncselekmény hiányában.

[119] A XXIX. r. vádlott kapcsán a 42. tényállási pont esetében változatlan tényállás mellett törvénysértő a bűncselekmény hiányában történő felmentő rendelkezés.

[120] Fentiek alapján a Kúria a Be. 398. § (1) bekezdése alapján a másodfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a törvénynek megfelelően:

[121] – a XI. r. vádlott esetében az 1 rendbeli hivatali vesztegetés bűntettének társtettesi elkövetésére vonatkozó utalást mellőzte (tényállás 8. pont);

[122] – a XII. r. vádlottat az ellene társtettesként elkövetett 1 rendbeli hivatali vesztegetés bűntette [Btk. 293. § (1), (2) bek., tényállás 8. pont] miatt emelt vád alól – figyelemmel a Be. 6. § (3) bekezdés a) pontjára – a Be. 331. § (1) bekezdése alapján bűncselekmény hiányában felmentette;

[123] – a XXIX. r. vádlottat bűnösnek mondta ki hivatali vesztegetés bűntettében [Btk. 293. § (1) bek., tényállás 42. pont].

[124] A védelmi kifogások alapvetően a bűnös tudattartalom kétségbevonását célozták. Ezek jogi érvek és 3 kérdés köré csoportosíthatók:
– egyrészt arra vonatkoztak, hogy a büntetőjogi felelősség szempontjából az előny nagyságának meghatározó jelentősége lehet;
– másrészt hivatkoztak arra, hogy adott esetben objektíve sem lehetett alkalmas helyzet befolyásolásra;
– harmadrészt (előbbivel összefüggésben) hivatkoztak arra, hogy a hatósági eljárás szabályozási környezetének megváltozása lényeges, mert 2011 januárját követő időben annak ügyfélbaráti mivolta, kitanítási kötelezettséget elváró, bírságolásmentes gyakorlata nyomán valójában a passzív vesztegető alanyok részéről nem a hivatalos eljárás befolyásolása, eltérítése, hanem munkaköri feladat volt az ügyfelek részletes felvilágosítása a hibák mikénti kijavítására.

[125] Mindezek nyilvánvalóan az elkövetői (akár aktív, akár passzív vesztegetői) tudattartalom szempontjából jelentősek, és ezzel szoros összefüggésben, a már említett célzat ténybeliségen alapuló megállapítását vonják kétségbe.

[126] Kétségtelen azonban, hogy a törvényi változás nem érintette a hivatali passzív vesztegetés törvényi tényállásának elvárásait.

[127] Változatlan alapállás, kiindulópont, hogy a hivatalos személy a közhatalom részese, működésével szemben alapvető követelmény, hogy a közhatalmat az őt terhelő közfeladat végzésére használja. Ennek elengedhetetlen feltétele, hogy hatáskörében marad, és a hatáskörébe tartozó feladatkört, az ügyeket részrehajlás nélkül intézi.

[128] A hivatalos személyi mivoltot, a hivatalos személy hatáskörét és feladatkörét a jogszabály meghatározza, azonban – értelemszerűen – a jogszabály nem határozza meg tüzetes részletességgel a közfeladat teljesítésének cselekvési módját, a hivatalos személy viselkedési szabályait.

[129] Kétségtelen, hogy a hivatalos személy hatáskörének gyakorlása, feladatkörének teljesítése konkrét cselekvésben nyilvánul meg, amelyhez mérlegelési jogkör is járul, ami alatt azonban nem korlátlan cselekvési szabadságot kell érteni.

[130] Bármilyen tág is ez a jogkör, a hivatalos személyt mindenképpen köti az az általános szabály, hogy pártatlanul kell mérlegelnie, tárgyilagosan, részrehajlás nélkül kell döntenie.

[131] Ez pedig valójában jogi, normatív követelmény, hivatali kötelesség, aminek tudata a hivatalos személy oldalán elvárt, a környezete számára pedig közismert, a hivatalos személy iránti közbizalom lényege. Ettől független kérdés a hivatalos ügyintézés kultúrája.

[132] Következésképpen a folyamatban lévő ügyintézés alatt, vagy jövőbeni hivatali működés végett a hivatalos személy számára való előny juttatása szükségképpen a hivatalos személy befolyásolása iránti.

[133] E körben a hivatalos személy oldalán (tehát passzív oldalon) nincs változás, míg az aktív oldalon a már említett többletbizonyítás, célzat igazolása vált indokolttá.

[134] Mindez azt is jelenti, az előny a lehető legszélesebb értelemben vehető, nem szűkíthető le anyagi, pénzben kifejezhető értékűre. Előny mindaz, ami annak élvezőjére nézve kedvezőbb helyzetet jelent a korábbinál. A kapott előny – alkalmanként juttatott ajándékok – értékének a hivatali passzív vesztegetés megállapíthatósága szempontjából nincs jelentősége (BH 2016.3.).

[135] Itt kell megjegyezni, hogy az előny funkciója a passzív és aktív oldal számára – nyilvánvalóan kettős – kölcsönös, ami valójában az elkövetési magatartások szándékegységét jelenti. Épp ez a kölcsönösség az, ami ellentétes a közfeladat ellátásával.

[136] Nem osztotta a Kúria a korrupciós cselekményeket érintő, társadalomra veszélyesség hiányára – a jogszabályi környezet megváltozásával összefüggésben – hivatkozó védelmi érvelést.

[137] Kétségtelen, hogy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény 2011. január 1-jétől hatályos 12/A. §-a szerint a hatósági ellenőrzést végző szervek kis- és középvállalkozásokkal szemben az első esetben előforduló jogsértés esetén – az adó- és vámhatósági eljárást kivéve – bírság kiszabása helyett figyelmeztetést alkalmaznak, illetve kötelesek megvizsgálni a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 94. § (1) bekezdés a) pontjában szabályozott eljárás alkalmazásának lehetőségét. Nincs lehetőség a bírságtól való eltekintésre, amennyiben a bírság kiszabásának alapjául szolgáló tényállás megvalósulásával emberi élet, testi épség vagy egészség került közvetlen veszélybe, illetve környezetkárosodás következett be.

[138] E rendelkezésből azonban nem következik olyan kiterjesztő jogértelmezés, mely szerint munkaügyi bírság kiszabásának lehetősége 2011. január 1-je óta teljes egészében, mindenkivel szemben megszűnt volna, de olyan sem, mely szerint a bírság kiszabása lenne az egyetlen hátrányos jogkövetkezmény a munkaügyi ellenőrzési eljárásokban (vö. 1996. évi LXXV. törvény 6. § (1) bekezdése a vizsgált időszakban).

[139] Megjegyzi továbbá a Kúria, hogy épp az elsőfokú eljárás során lefolytatott bizonyítás foglalkozott annak a sajátos helyzetnek gyakorlati értelmezésével, amelyet a vádbeli időben a munkaügyi ellenőrzési eljárásról szóló törvény és a közigazgatási hatósági eljárásról szóló törvény egyes rendelkezéseit érintő módosítások eltérő időpontú hatályosulása jelentett. Erre nézve maga a III. r. vádlott is nyilatkozott.

[140] A felidézett jogszabályi rendelkezések tehát nem vezettek és vezethetnek a hivatalos személy hivatali működésébe vetett bizalom, mint védendő jogtárgy megszűnéséhez, közömbösítéséhez.

[141] A 45. tényállási pontot érintően a védelem hivatkozott arra, hogy az EMMA rendszerből való lekérdezés kapcsán a III. r. vádlott nem sértett konkrét előírást, az adatokat bárki lekérdezhette, a vádlottat önzetlen segítségnyújtás célja vezette, cselekménye nem tényállásszerű.

[142] A Kúria nem osztotta ezt az álláspontot, és mindenben egyetértett a másodfokú bíróság e körben felhozott érveivel. A III. r. vádlott hivatali helyzetével visszaélt akkor, amikor a nyilvántartó rendszerből lekérdezett adatokat az irányadó tényállásból kitűnően a XXXI. r. vádlottnak kiszolgáltatta azért, hogy segítsen beindítani utóbbi vállalkozását. E cselekményével egyértelműen megszegte a 31/2006. számú OMMF utasítás 4. § (1) bekezdésében írtakat is, amely a személyes adat magáncélú felhasználását tilalmazza. Cselekménye tehát nem önmagában a lekérdezés folytán, hanem a lekért adat kiszolgáltatása révén tényállásszerű.

[143] A 48. tényállási pont kapcsán a védelem kifogásolta a III. r. vádlott speciális alanyiságát, mivel álláspontja szerint nem saját ügyében cselekedett, mégis hivatali vesztegetés bűncselekménye miatt állapították meg felelősségét.

[144] Helyesen utalt a másodfokú bíróság arra, hogy a III. r. vádlott hivatalos személy minőségében cselekedett, amikor a tényállásból kitűnően személyesen megkereste B. T. munkaügyi felügyelőt, és felhívta a figyelmét arra, hogy „figyeljen oda az eljárás során”. A tényállásban rögzítettek szerint egyértelműen kimutatható a kapcsolat a kapott előny és a III. r. vádlott hivatali működése között.

[145] A következetes ítélkezési gyakorlat szerint a hivatalos személy működése és a jogtalan előny ígérése, adása, elfogadása között akkor a legszorosabb a kapcsolat, ha az az általa intézett (saját) ügyében történik; ámde a tényállásszerűséghez szükséges kapcsolat a konkrét ügytől függetlenül is, szélesebb körben megállapítható; pusztán az a törvényi követelmény, hogy a hivatali működés legyen a kerete, alapja az előnynek (Bfv.I.188/2012/5. számú, Bfv.I.10/2011/5. számú döntés).

[146] A büntetéskiszabás során a III. r. és XI. r. vádlottak esetében az első- és másodfokú bíróság a bűnösségi körülményeket lényegében hiánytalanul feltárta és azokat súlyuknak megfelelően értékelte a büntetés nemének és mértékének meghatározásakor.

[147] A Kúria a vádlottaknak fel nem róható időmúlásra tekintettel – a cselekmények elkövetésétől több mint 6 év telt el – úgy ítélte meg, hogy a III. r. vádlott büntetésének súlyosítása nem indokolt, ugyanakkor a III. és XI. r. vádlott esetében a további enyhítésre sincs mód.

[148] A XXIX. r. vádlott esetében enyhítő körülményként értékelte a vádlott büntetlen előéletét, és a vádlottnak fel nem róható időmúlást, míg súlyosító körülményt nem észlelt. Ehhez képest a Be. 398. § (2) bekezdése alapján a terhére rótt hivatali vesztegetés bűntette miatt, figyelemmel a Btk. 83. § (1) bekezdésére és 37. §-ára, a XXIX. r. vádlottal szemben a Btk. 51. § és 52. § alkalmazásával pénzbüntetést szabott ki.

[149] A Kúria (a védelmi indítvánnyal szemben) nem részesítette előzetes mentesítésben a III. r. vádlottat.

[150] A Btk. 102. § (1)  bekezdése (az 1978. évi IV. törvénnyel egyező tartalmú) rendelkezése szerint a bíróság az elítéltet előzetes mentesítésben részesítheti, ha a szabadságvesztés végrehajtását felfüggeszti, és az elítélt a mentesítésre érdemes. A törvény eleve behatárolja az előzetes mentesítés lehetőségét, ezen belül pedig a bíróság mérlegeléséhez köti. Ehhez képest az érdemesség szempontjából a bűncselekmény jellegén, a büntetés mértékén túlmenően, alapvetően a vádlott személyének jövőbeni társadalomra veszélyessége mérlegelendő. Nem a vádlott büntetőjogi felelősségéről való döntésről van szó, hanem arról, hogy bűncselekménye ellenében és kiszabott büntetése mellett a társadalom védelme igényli-e személyére háruló, a büntetett előélethez fűződő hátrányos következményeket is.

[151] A III. r. vádlott terhén maradt bűncselekmények korrupciós, hivatali és közbizalom elleni cselekmények, melyek halmazata a vádlott személyében rejlő kockázatot is mutatja. Mindezek mérlegelésével a Kúria a III. r. vádlottat nem tartotta érdemesnek az előzetes mentesítésre.

[152] A felmentés következményeként a XVIII. és XXV. r. vádlottak esetében erről értelemszerűen rendelkezni nem kellett.

[153] A kifejtettek szerint a Kúria a Be. 398. § (1) bekezdése alapján a másodfokú bíróság ítéletét a XI. r., a XII. r. és a XXIX. r. vádlottak tekintetében megváltoztatta, egyebekben a XI. r., a XII. r., a XVIII. r., a XXV. r. vádlott tekintetében, valamint a III. r. vádlott esetében, az elkülönítéssel nem érintett részek vonatkozásában – figyelemmel a Be. 397. §-ában írtakra – helybenhagyta; a III. r. vádlott tekintetében azzal, hogy az előzetes fogvatartásban töltött időt a kiszabott szabadságvesztés végrehajtása elrendelése esetén kell beszámítani.
(Kúria Bhar. III. 396/2017.)