23/2018. számú munkaügyi elvi határozat

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

A véleménynyilvánítás szabadságának alapjoga a munka világában korlátok között érvényesülhet, ezért a munkáltatónak az az intézkedése, amikor igazoló jelentést kér a munkáltató intézkedésének helyességét nyilvánosan bíráló közalkalmazottól egymagában nem vagyoni kártérítésre alapot adó személyiségi jogsértést nem valósít meg [1992. évi XXXIII. tv. 2. § (3) bekezdés, 2012. évi I. tv. 8. § (3) bekezdés, 14/2017.(VI.30.) AB határozat]

A tényállás
[1]
[2] A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás szerint a felperes 1991-től állt az alperes, illetve jogelődje alkalmazásában, tanári munkakört töltött be.
[3] A felperes gyermeke ugyanabban az iskolában tanult, ahol a felperes dolgozott. 2014. február 4-én a többi szülővel együtt aláírt egy olyan levelet, melyben azt sérelmezték, hogy nem kaptak tájékoztatást arról, hogy az alsó tagozatos gyermekeiket négy éven keresztül nem ugyanazok a pedagógusok fogják oktatni. A tanítókkal elégedettek voltak és azt szerették volna elérni, hogy a továbbiakban is ők tanítsák gyermekeiket. 2014. február 10-én a munkáltató igazoló jelentést kért a felperestől arról, hogy az iskolába járó gyermeke vonatkozásában a szülők az alsótagozatos nevelők munkájának megítélését rendkívül hátrányosan érintő beadványt adtak be az iskola vezetőségének, amelyet a felperes is aláírta. Felhívták, részletezze mit tett a helyzet kialakulásának elkerülése érdekében és arra is, hogy az iskola alkalmazottjaként miért nem a munkáltató álláspontját képviselte.

A felperes keresete, az alperes ellenkérelme
[4] A felperes keresetében kifogásolta – többek között –  azt, hogy a munkáltató a szülői levél aláírásával kapcsolatos magatartása miatti igazoló jelentés megírására hívta fel. Emellett hivatkozott arra is, hogy az alperes jogsértően nem biztosította a számára egy terem bérlésének lehetőségét, továbbá lemondatták az osztályfőnökségről és nem támogatták továbbtanulását, ami nem vagyoni kárt okozott számára, így e címen 2.000.000 forint megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
[5] Az alperes a kereset elutasítását kérte. Érvelése szerint a felperes személyiségi jogát nem sértette meg, s jogszerű eszközzel élt az igazoló jelentés megírására történő felhíváskor.

Az első- és másodfokú bíróság határozata

[6] A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest 500.000 forint nem vagyoni kártérítés és késedelmi kamata megfizetésére, ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította.
[7] Ítélete indokolásában kifejtette, hogy a munkáltató jogosult volt eldönteni azt, hogy a tantermet kinek és mikor adja bérbe és mely sportfoglalkozás megtartását támogatja, így ezzel kapcsolatos magatartásával nem okozott nem vagyoni kárt a felperesnek. Megállapította azt is, hogy az osztályfőnökként írt igazoló jelentés megírására az egyik tanulóval kapcsolatban kialakult probléma miatt került sor, az osztályfőnökségről pedig maga a felperes mondott le és nem tudott olyan körülményt igazolni, amely alapján őt lemondatták volna, így erre figyelemmel sem illeti meg nem vagyoni kártérítés.
[8] A gyermekét tanító pedagógusok cseréjével kapcsolatos szülői levél tekintetében kifejtette, hogy az alperes e körben súlyosan megsértette a felperes Alaptörvényben meghatározott alkotmányos jogát. A felperesnek joga volt a véleménye szabad nyilvánítására és nem volt elvárható tőle az, hogy az iskola érdekeit szolgáló döntést pártfogolja. Magatartásából nem következett az, hogy ne lett volna elégedett az alperesnél folyó oktatással, hiszen gyermekét a továbbiakban is oda járatta és a levéllel nem az intézmény érdekeit kívánta sérteni és az nem az ott dolgozók munkájáról fogalmazott meg negatív véleményt, hanem saját álláspontját fejtette ki. Véleménynyilvánításának szabadságát az iskola nem korlátozhatja még akkor sem, ha a szülő annak az iskolának a dolgozója, amelybe a gyermeke jár.
[9] Mindezek alapján arra a következtetésre jutott, hogy a felperest az igazoló jelentésre történő felszólítással nem vagyoni kár érte, melynek mértékét mérlegeléssel 500.000 forintban állapította meg.
[10] A peres felek fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
[11] A nem vagyoni kártérítés vonatkozásában kifejtette, hogy a munkáltató jogszerűen dönthetett arról, hogy nem támogatja a felperes továbbtanulási szándékát, illetve, hogy más személynek biztosította a terembérletet, így az ezzel kapcsolatos felperesi sérelem nem alapozta meg nem vagyoni kártérítés iránti igényét. Az osztályfőnökségről a felperes önként mondott le és jogsérelme alaposságát nem tudta alátámasztani.
[12] Megalapozottnak találta ezzel ellentétben a másodfokú bíróság is a felperesnek a nem vagyoni kártérítés iránti igényét amiatt, hogy a munkáltató igazolási jelentést kért tőle a szülői levél aláírása miatt. Megállapította, hogy a felperes alapvető joga volt, hogy kiskorú gyermeke taníttatásáról rendelkezzen és ezzel kapcsolatos véleményét szabadon kinyilváníthassa. E véleménynyilvánításának szabadságát az iskola még akkor sem korlátozhatja, ha a szülő annak az iskolának a dolgozója, amelybe a gyermeke jár. A felperes nem kívánta az intézmény érdekeit sérteni és nem az ott dolgozók munkájáról fogalmazott meg negatív véleményt, az pedig, hogy a szülők véleménye nem esett egybe az iskola vezetőségének véleményével, nem róható a terhére, nem tekinthető olyan magatartásnak, amely igazoló jelentés írására történő felhívásban nyilvánulhat meg. Ennek megfelelően a törvényszék szerint sérült a felperes Alaptörvényben biztosított szabad véleménynyilvánításhoz való alkotmányos alapjoga. Az így megállapított nem vagyoni kártérítés mértékét a cselekménnyel arányban állónak találta.

A felülvizsgálati kérelem, felülvizsgálati ellenkérelem

[13] A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, melyben kérte, hogy a Kúria a jogerős ítéletet helyezze hatályon kívül és az elsőfokú ítéletet megváltoztatva hozzon a jogszabályoknak megfelelő határozatot és marasztalja a felperest a perköltségben.
[14] Az alperes szerint jogsértő döntést hozott a másodfokú bíróság a nem vagyoni kártérítés vonatkozásában. A felperes által aláírt 2014. február 4-én kelt szülői levél tartalmazta azt is, hogy az okirat aláíróinak meggyőződésük, hogy a változás a gyermekek tanulmányi és lelki fejlődését negatívan fogja befolyásolni, illetve, hogy továbbítják azt a fenntartónak, valamint az Intézményműködtető Központnak is, amely egy önálló költségvetési intézmény és nincs köze az iskolához. Az intézményvezető az igazoló jelentést kérő levelében kiemelte, kifogásolja a szülői levél azon mondatát, miszerint a szülők meggyőződése, hogy a változás gyermekeik tanulmányi és lelki fejlődését negatívan fogja befolyásolni. Az intézményvezető nemcsak a felperestől, hanem a levelet aláíró másik közalkalmazottjától is szintén ilyen igazoló jelentést kért.
[15] Ennek kézhezvételét követően a munkáltató a felperessel szemben semmilyen intézkedést nem alkalmazott, hanem egy szülői megbeszélést hívott össze, ahol tájékoztatták a szülőket a tervezett intézkedésről. A felperesnek módja lett volna véleményét kifejteni a nevelőtestületi értekezleten is.
[16] A felülvizsgálati kérelem érvelése szerint a közalkalmazottat nem érte sérelem, s a Pp. 164. § (1) bekezdésébe ütköző módon a felperes nem bizonyította a kár okozás tényét, a kár mértékét, illetve az okozati összefüggést az alperesi magatartás és a kár között sértve ezzel a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 166. § (1) bekezdését.
[17] A felperes többlettényállást nem bizonyított, orvosszakértő kirendelését bírói felhívás ellenére nem igényelte. Kifogásolta, hogy a felperes olyan levelet írt alá, melyben a szülők a fenntartóhoz és a külső intézmény vezetéséhez fordultak, mert e magatartás alkalmas volt a felperes vonatkozásában arra, hogy a munkáltató jó hírnevét, jogos gazdasági és szervezeti érdekét súlyosan sértse, s e magatartása az Mt. 8. § (3) bekezdésébe ütközött.
[18] Önmagában az igazoló jelentésre történő felhívás nem sértette a felperesnek, mint közalkalmazottnak a személyiségi jogát, nem korlátozta véleménynyilvánítását, hiszen azt rendeltetésszerűen, a nevelőtestületi értekezleten megtehette volna. Nem volt sem bántó, sem megalázó az igazoló jelentés készítésére történő felhívás, különös tekintettel az általa is aláírt szülői levél kifogásolt mondatára. A felperes állítását nem bizonyította és azt sem, hogy e sérelme olyan jellegű és mértékű lett volna, amilyen mértékű nem vagyoni kártérítés fizetésére kötelezte a bíróság a munkáltatót.

A Kúria döntése és annak jogi indokai

[19] Az alperes felülvizsgálati kérelme a következők szerint megalapozott.
[20] A Kjt. 2. § (3) bekezdése szerint a közalkalmazotti jogviszonyban is alkalmazandó Mt. 166. §-a szerint a munkáltató a munkavállaló azon kárát köteles megtéríteni, amit a munkaviszonnyal összefüggésben okozott a munkavállalójának. A perben a felperesnek kellett bizonyítania azt, hogy kára keletkezett az alperessel fennállt közalkalmazotti jogviszonyával összefüggésben és e kárt a munkáltató okozta. A felperes arra hivatkozott, hogy a munkáltató azzal, hogy a gyermeke oktatásában részt vevő pedagógusok váltását sérelmező szülői levelet aláírta és ezzel kapcsolatban igazoló jelentés írására szólították fel, korlátozták a szabad véleménynyilvánításhoz való alkotmányos alapjogában, nem vagyoni kárt okozva neki.
[21] Az Mt. perbeli időben hatályos 9. §-a rögzítette azt is, hogy a törvény hatálya alá tartozók személyhez fűződő jogait tiszteletben kell tartani, s e jogok megsértése esetén a sérelmet szenvedett fél a Ptk. 84. § (1) bekezdése alapján kártérítést, adott esetben nem vagyoni kára megtérítését is igényelheti. A károsult által elszenvedett hátrány megmutatkozhat az életkörülményekben, a külső megítélés megváltozásában, de akár a szubjektív érzetben is.
[22] A nem vagyoni kártérítés iránti igény esetében nem elegendő a tények előadása, bizonyítása, hanem szükséges annak igazolása is, hogy ezek milyen jogsérelmet idéztek elő.
[23] Az Alaptörvény IX. cikk (1) bekezdése rögzíti, hogy mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához. E jogot korlátozza azonban az Mt. 8. § (3) bekezdése, miszerint a munkavállaló véleménynyilvánításhoz való jogát a munkáltató jó hírnevét, jogos gazdasági és szervezeti érdekét súlyosan sértő vagy veszélyeztető módon nem lehet gyakorolni. A perbeli esetben ennek megfelelően azt kellett értékelni, hogy sértette-e a munkáltató intézkedése a felperes véleménynyilvánításhoz fűződő jogát, vagy az korlátozható volt az Mt. 8. § (3) bekezdésében foglaltakra figyelemmel.
[24] Az Alkotmánybíróság 14/2017.(VI.30.) AB határozatában kifejtette, hogy a munkaviszony jellege alapján a munkaviszonyból fakadó szabályok szükségszerűen érintik és korlátozzák a munkavállaló magatartását, így különösen cselekvési szabadságát és véleménynyilvánítását. „Valamennyi munkaügyi kapcsolat a felek kölcsönös bizalmán alapszik. A gyümölcsöző munkaviszony záloga ugyanis a kölcsönös bizalom. E bizalom alapvető feltétele a munkaviszony úgynevezett „hűségi” kötelezettsége, mely szerint hozzájárul a munkáltató céljainak hatékony eléréséhez. Ez a kötelezettség jelenik meg többek között a korábban hatályban lévő Mt. 3. § (5) bekezdésében, amely az alapvető szabályok között tilalmazta, hogy a munkavállaló a munkaviszony fennállása alatt olyan magatartást tanúsítson, amely munkáltatója jogos gazdasági érdekeit veszélyezteti. A munkaviszony során irányadó magatartási követelmények között hasonló, ám részletesebb zsinórmértéket írnak elő a jelenleg hatályos Mt. 8. § (1), (2) és (3) bekezdései. E szerint a munkáltató jogos gazdasági érdekeit a munkavállaló nem veszélyeztetheti, és a munkavállaló köteles tartózkodni a munkáltató jó hírnevét, jogos gazdasági és szervezeti érdekeit súlyosan sértő vagy veszélyeztető véleménynyilvánítástól. Ezen szabályok irányadók a munkavállaló munkaidőn kívül tanúsított magatartásának megítélésekor is”. ([30])
[25] „A véleménynyilvánítás szabadsága ennek megfelelően a munka világában erősebb korlátok között érvényesülhet, és nem nyújt védelmet olyan munkavállalói nyilvános közléseknek, amelyek célja csupán a munkáltató jó hírnevét, üzleti reputációját, kedvező piaci és kereskedelmi megítélését sértő, romboló, illetve a munkáltató képviselőjének magán vagy családi életével kapcsolatos bántó vagy sértő kifejezések használata. A szabadság nem terjed ki azon véleményekre sem, amelyeket kifejezetten üzletrontó céllal közölnek, avagy céljuk más, egyéb jogsérelem okozása. Ezen kívül a munkavállaló véleménye akkor sem élvezi a véleménynyilvánítás szabadságának oltalmát, ha célja a munkáltatója által képviselt értékrend vagy értékalapú meggyőződést megtestesítő politika nyílt bírálata, megkérdőjelezése vagy aláásása. Mindez a munkaviszony alapvető sajátosságának számító úgynevezett „hűségi”, illetve titoktartási kötelezettségből is következik, amelyek alapján a munkavállaló hozzájárul a munkáltató céljainak hatékony eléréséhez. E „hűségi” kötelezettség megsértésére irányuló véleménynyilvánítás tehát nyilvánvalóan nem formálhat igényt a munkajog general klauzuláin keresztül érvényesülő alapjogi védelemre sem.”˙([33])
[26] A felperes szülőtársaival olyan levelet írt alá, amely tartalmazta azt a megállapítást, hogy „meggyőződésünk, hogy a változtatás gyermekeink tanulmányi és lelki fejlődését negatívan fogja befolyásolni”. Levelüket nemcsak a fenntartónak kívánták megküldeni, hanem az alperesi intézménytől független Intézményműködtető Központnak is. A levél tartalma alapján alkalmas volt arra, hogy megkérdőjelezze a munkáltatói intézkedés jogszerűségét, helyességét, így a fent említett alkotmánybírósági határozatban kifejtett elvekre is figyelemmel jogsértés és a felperes véleménynyilvánítási szabadságának sérelme nélkül hívhatta fel az alperes igazoló jelentés írására a felperest.
[27] Helytállóan hivatkozott az alperes felülvizsgálati kérelmében arra is, hogy a munkáltató az igazoló jelentés kézhezvételét követően a felperessel szemben semmilyen munkáltatói intézkedést nem foganatosított, az érintett szülők egy megbeszélés keretében mondhatták el véleményüket, a felperes pedig egy nevelőtestületi értekezleten fejthette volna ki az üggyel kapcsolatos álláspontját.
[28] Mindezekből kitűnően az állapítható meg, hogy a felperes a perben nem bizonyította azt, hogy az alperes megsértette a véleménynyilvánításhoz fűződő alkotmányos jogát, továbbá, hogy az alperes magatartásából adódóan nem vagyoni kára keletkezett, így az Mt. 166. § (1) bekezdésében rögzített feltételek hiányában jogellenesen hagyta helyben a másodfokú bíróság az alperest nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelező elsőfokú rendelkezést.
[29] Mindezekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletnek a felülvizsgálattal érintett részét a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú ítéletet e körben megváltoztatva a felperes keresetét elutasította. (Kúria, Mfv.II.10.609/2017.)