28/2017. számú munkaügyi elvi határozat

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

I.) Az Mt. 82. §-ának (2) bekezdésében meghatározott, az elmaradt jövedelem tekintetében megszabott kártérítési limit munkaviszony helyreállítása esetén nem alkalmazható az Mt. 2014. március 15-ei módosítását megelőző időszakra nézve sem, a jogviszony fennállása alatt a munkáltató munkabért köteles fizetni a munkavállalója részére, mivel a helyreállításra tekintettel a munkaviszony nem szakadt meg.
II.) Megfelel az Mt. 22. § (2) bekezdés a) pontjában foglalt követelményeknek az az e-mail, amelyből a munkavállaló egyértelműen tudomást szerzett a csoportos létszámleépítés tényéről, a nyilatkozattevő HR vezető személyéről, és a közzététel időpontja is azonosítható volt.
[2012. évi I. tv. 82. §, 22. §]

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás

[1] A felperes 1996. szeptember 9-én létesített közalkalmazotti jogviszonyt a Megyei Önkormányzat J. A. O. K. munkáltatóval. Kezdetben gyógytornászként, illetőleg ápolóként, 2002-től főnővérként dolgozott. 2006. szeptember 1-jétől egészségügyi gyakorlatvezető, egészségügyi szakoktató a munkáltató oktatási osztályán.

[2] Az Önkormányzat mint alapító a  Megyei Közgyűlés  határozatával döntött a J. A. O. K. megszüntetéséről, és ezzel egyidejűleg az egészségügyi közfeladatok J. A. O. K. E. Sz. N. Kft. által történő ellátásáról. Ennek megfelelően 2009. október 1-jei hatállyal az intézmény eddigi feladatait, tevékenységi körét teljes mértékben a kft. mint munkáltató vette át a Munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (régi Mt.) hatálya alá tartozóan.

[3] A felperes hozzájárult a továbbfoglalkoztatásához, és 2009. május 25-én munkaszerződést kötött a Kft.-vel mint munkáltatóval.

[4] Az  átadó és a Megyei E. Sz. és Sz. H. Nonprofit Zrt. (átvevő) megállapodást kötöttek, melynek alapján az átadó munkáltató 2010. február 1-jével átadta, az átvevő munkáltató pedig az 1992. évi XXII. tv. 85/A., 85/B. § -ai alapján szerződéses jogutódlással átvette a kft. egyes egységeiben dolgozó munkavállalókat, így a felperest is. A 2010. február 1-jén létrejött munkajogi jogutódlás során a felperessel új munkaszerződést nem kötöttek.

[5] A felperesnek 2011. január 6-án gyermeke született, akinek otthoni gondozása céljából 2011. május 29-étől fizetés nélküli szabadságot vett igénybe.

[6] Az alperes jogelődjénél, az E. Sz. és Sz. H. Nonprofit Zrt. munkáltatónál 2012. november 5-én csoportos létszámcsökkentést rendeltek el. A munkáltatóijogkör-gyakorlója munkáltatói döntésében a végrehajtás kezdő időpontját 2012. december 5-ében, a befejezés időpontját 2013. január 4-ében határozta meg azzal, hogy ezen időszak között a csoportos létszámcsökkentés végrehajtására egy ütemben kerül sor. Egyidejűleg elrendelte a munkáltatónál meglévő üres álláshelyek zárolását. A munkáltató a döntéséről tájékoztatta a Munkaügyi Központ Ny.-i Kirendeltségét, és megküldte a 2012. évi I. tv. (Mt.) 74. § (2) bekezdése alapján az érintett munkavállalók adatait is. A létszámcsökkentés 32 főt érintett, köztük a felperest is.

[7] A felperes a fizetés nélküli szabadságának lejártát megelőzően 30 nappal, 2012. december 5-én nyilatkozatot tett a munkáltatónál, amelyben arról tájékoztatta, hogy a gyermeke gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadságát 2013. január 6-án megszünteti. Kérte, hogy a GYES mellett napi 6 órában, heti 30 órában folytathassa a munkáját, és a munkaideje 8.00 órától 14.00 óráig tarthasson, és a szabadság kivétele után a munkába állásakor GYES-t szeretne igénybe venni. Egyidejűleg tájékoztatást kért a munkába állásával és a szabadsága kiadásával kapcsolatosan.

[8] 2012. december 18-án H.-né P. I. humán erőforrás fejlesztési osztályvezető szóban arról tájékoztatta a felperest, hogy a munkáltatónál elindult a csoportos létszámcsökkentés folyamata, amely a felperes munkakörét is érinti. Felhívta a figyelmét arra, hogy a fizetés nélküli szabadságát ha nem szakítja meg, akkor a GYES lejárta után reális esélye van arra, hogy megmaradjon a szakoktatói állása.

[9] Tekintettel arra, hogy 2012. decemberében a felperes a munkáltatótól többszöri érdeklődésre sem kapott választ a kérdéseire, 2013. január 2-án ismételten felhívta H.-né P. I.-t, aki arról tájékoztatta, hogy a munkába állása nem lehetséges tekintettel arra, hogy a végzettségének megfelelő, egy műszakos állás nincs, tételesen azonban továbbra sem tudta megmondani, hogy mennyi végkielégítésre, felmondási időre járó juttatásra lesz a felperes jogosult jogviszonya megszüntetése esetén.

[10] Ezt követően a felperes 2012. január 4-én M. Cs. vezérigazgatónak levelet írt, amelyben ismét arról tájékoztatta, hogy a fizetés nélküli szabadságát 2013. január 6. napjával megszünteti, és munkába akar állni. Kérte, hogy közöljék a távollét alatt felhalmozódott szabadságát mikor, és hogyan töltheti le, mit kell tennie január 7-étől, és amennyiben a jogviszonya megszüntetésre kerül, mennyi felmondási időre járó juttatásra, végkielégítésre, jubileumi jutalomra lesz jogosult, és azok mikor kerülnek kifizetésre.

[11] M. Cs.-nek írt levelére dr. C. G. humán erőforrás osztályvezető 2013. január 4-én 22 óra 36 perckor e-mailt küldött a felperes részére. Ebben kitért arra, hogy a munkáltatónál átszervezés lesz, ami a felperes munkakörét is érinti, és az eredeti munkakörében a továbbiakban nem tudják foglalkoztatni. Az e-mail üzenet szerint „Tájékoztatom, hogy a csoportos létszámleépítés hátrányos következményeit a lehető legnagyobb mértékben igyekszünk enyhíteni. Ennek érdekében elsősorban arra fogunk az Ön esetében törekedni, hogy a szakképesítésének megfelelő szakdolgozói munkakört találjunk, amelynek úgy érzem, nagyon jó esélyei vannak. Amint arról a kolléganőm már tájékoztatta, ápolási igazgató úrral már egyeztettünk, van is olyan üres állás, amelynek betöltésére kiválóan alkalmas lenne”.

[12] A felperes várandóssága, szülési szabadsága és a gyermekének gondozása céljából 2011. május 29-étől 2013. január 6-áig igénybe vett fizetés nélküli szabadságának tartama alatt felmondási tilalom alatt állt, 2013. január 7-étől a szabadságát töltötte.

[13] A felperes 2013. március 5-én vette át a 2013. február 13-án kelt munkáltatói felmondást. Ennek indokolása szerint „Munkaviszonyának felmondással történő megszüntetésére a következők miatt került sor: A munkáltatójánál, a Megyei E. Sz. és Sz. H. Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaságnál 2012. november 5. napján csoportos létszámcsökkentés elrendelésére került sor. Mivel a létszámcsökkentés az Ön munkakörét is érinti, munkaviszonya felmondással történő megszüntetése iránt intézkedtem. Tájékoztatom, hogy a gyermeke otthoni ápolása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadsága 2013. január 6. napjával megszűnt, erre tekintettel az előző években ki nem szabadsága 2013. január 7. napjával kiadásra került. A 2013. évre járó szabadság kiadásánál ennek figyelembe vételével jártam el”.

[14] A munkáltató a felperes felmondási idejét nem a felmondás felperes általi kézhezvételét követő naptól, azaz 2013. március 6-ától számította, hanem 2013. január 7-étől, így a felperes jogviszonyát 2013. augusztus 8. napjával szüntette meg a 2013. október 4-ei időpont helyett.

A kereseti kérelem és az alperes védekezése

[15] A felperes a keresetében kérte, hogy a bíróság állapítsa meg, hogy a munkáltató felmondása jogellenes. Elsődlegesen eredeti munkakörbe történő visszahelyezését kérte az alperes felmondási időre járó juttatásként 540.807 forint megfizetésre kötelezése mellett. További 7 nap szabadság pénzbeli megváltását is igényelte, valamint a 2013. január 7-étől 2013. október 4-éig tartó időszakra elmaradt illetménynövelés címén bruttó 276.290 forint és kamata megfizetését kérte. Előadta, hogy a jogviszonyának megszüntetése óta összesen 5.318.104 forint elmaradt jövedelme jelentkezett, amelyből kérte levonásba helyezni a részére kifizetett végkielégítést, az álláskeresési járadékot, valamint 70.000 forint önálló tevékenységből származó jövedelmét, összesen 1.481.398 forintot. Ténylegesen bruttó 3.836.700 forint elmaradt jövedelme keletkezett, amelynek megtérítését igényelte.

A felperes keresetében 500.000 forint nem vagyoni kár iránti igényt is előterjesztett.

[16] Az alperes a kereset elutasítását kérte.

[17] Hivatkozása szerint a felmondás indoka valós és okszerű volt. Utóbb azt állította, hogy a munkaviszony megszüntetésére csoportos létszámcsökkentés okán, de nem annak keretében került sor.

Az első- és másodfokú ítélet

[18] A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy a felperesnek a 2013. február 13-án kelt felmondással jogellenesen megszüntetett jogviszonyát szakoktató munkakörben legkésőbb az ítélet jogerőre emelkedésének napjától számított tizenöt nap alatt állítsa helyre. Kötelezte továbbá az alperest felmondási időre járó juttatás, szabadságmegváltás, illetménynövelés, illetve elmaradt jövedelem megtérítésére. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.

[19] Az elsőfokú bíróság ítéletében hivatkozott a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 7. §-ára, 12. §-ának (1) bekezdésére, 65. §-ának (1), (2) bekezdésére, 66. §-ának (1) bekezdésére, 68. §-ának (1) bekezdésére, 69. §-ának (1) bekezdésére, 70. § (1) bekezdésére, 71. § (1) bekezdésére, 72. § (1) bekezdésére, 74. § (1), (2) bekezdésére, 75. § (1) - (3) bekezdésére, 82. § (1) bekezdésére, 83. § (1) bekezdésére. Utalt továbbá az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (Ebktv.) 8. §-ára, valamint az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény (Eütevtv.) 29/B. § (1), (3) és (9) bekezdésében foglaltakra.

[20] Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a csoportos létszámcsökkentés tényének igazolására az alperes csatolta az Mt. 71. § és 73. §-a szerinti munkáltatói döntést, amelyből megállapítható volt, hogy a csoportos létszámcsökkentés végrehajtásának kezdő időpontja 2012. december 5-e, befejező időpontja pedig 2013. január 4-e volt. Az alperes előterjesztette a munkáltatónak a Munkaügyi Központ Ny.-i Kirendeltségének küldött ezen döntéséről szóló Mt. 74. § (2) bekezdése szerinti tájékoztatást is, amelynek mellékletét képezte a létszámcsökkentéssel érintett munkavállalók névsora és adatai. Ez utóbbi listából megállapítható, hogy a munkáltatónál elrendelt csoportos létszámcsökkentéssel érintett munkavállalók között a felperes is „lejelentésre” került, az elrendelt csoportos létszámcsökkentés az ő munkakörét is érintette. A 2012. november 20-án kelt tájékoztatásából az is kitűnik, hogy az alperes által bejelentett csoportos létszámcsökkentés az Mt. 71. §-ának hatálya alá tartozik.

[21] A bíróság a  Megyei Kormányhivatal 2015. augusztus 4-én kelt tájékoztatásának mellékletéből megállapította, hogy a munkáltató a foglalkoztatási szervhez 2012. november 7-én megküldte a felperes nevére kiállított csoportos létszámcsökkentésről szóló tájékoztatást. Az eljárás során azonban kiderült, hogy ezt a felperes részére nem adták át.

[22] Dr. C. G. tanúkénti meghallgatása során megerősítette, hogy a 2012. őszén született munkáltatói döntés alapján a csoportos létszámcsökkentésben a felperes is érintett volt. Úgy nyilatkozott, hogy az általa 2013. január 4-én elküldött e-mail üzenet tartalmát tekintve megfelelt az Mt. 75. § (1) bekezdése szerinti tájékoztatásnak. M. Cs., az alperes törvényes képviselője 2014. január 21-én kelt nyilatkozatában azt rögzítette, hogy a dr. C. G. által 2013. január 4-én J. E. részére elektronikus dokumentumban írt, az Mt. 75. § (1) bekezdése szerinti azon nyilatkozata, amelyben a felperest tájékoztatták a  Zrt-nél folyamatban lévő csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó munkáltatói döntésről, illetőleg arról, hogy az az ő jogviszonyát is érinti, jóváhagyja. Ezen jognyilatkozatban a munkáltató tehát konkrétan megnevezte és maga minősítette az e-mailben foglaltakat az Mt. 75. § (1) bekezdése szerinti tájékoztatásnak, és élve az Mt. 20. § (3) bekezdése szerinti lehetőséggel, maga hagyta jóvá a nem a munkáltatóijogkör-gyakorlójától származó elektronikus dokumentumban foglalt jognyilatkozatot.

[23] A bíróság kifejtette, hogy a dr. C. G. által küldött e-mail megfelelt az Mt. 22. § (2) bekezdés a) pontjában előírt követelményeknek, a jogszabály ugyanis írásbelinek tekinti a jognyilatkozatot, ha annak közlése az abban foglalt információ változatlan visszaidézésére, a nyilatkozattevő személyének és a jognyilatkozat megtétele időpontjának azonosítására alkalmas elektronikus dokumentumban, például e-mailben történt.

[24] A peres felek által sem vitatottan az Mt. 75. § (1) bekezdése szerinti tájékoztatás közlése idején, 2013. január 4-én még a felperes gyermeke gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadságát töltötte, azaz felmondási tilalom alatt állt. A munkáltató azonban a csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó döntéséről nem tájékoztathatta volna a felmondási tilalom ideje alatt, így intézkedése jogellenes.

[25] Az elsőfokú bíróság értelmezhetetlennek és ellentmondásosnak találta az alperes azon hivatkozását, hogy a felperes munkaviszonyának megszüntetésére csoportos létszámcsökkentés okán, de nem annak keretében került sor.

[26] A felperes álláspontja szerint a felmondás azért is jogellenes, mert a munkáltató a csoportos létszámcsökkentéssel érintett munkavállalók kiválasztása során esetében megsértette az egyenlő bánásmód követelményét, az Ebktv. 8. §-át, 5. §-át, valamint a 19. §-ának (1) bekezdését. A bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás során nem találta igazoltnak, hogy az alperes a felperes munkaviszonyát az anyasága miatt szüntette meg. Megállapítható volt ugyanis, hogy a létszámcsökkentéssel érintettek között kisgyermekesek, gyermekesek, illetve gyerektelenek egyaránt voltak.

[27] Az elsőfokú bíróság a rendeltetésellenes joggyakorlást sem találta bizonyítottnak, mivel az alperes ésszerű indokát adta, hogy a felmondás ideje alatt miért vált szükségessé szakoktatói álláshelyekre pályázatok kiírása. Az is rögzíthető volt, hogy nem külső pályázókat, hanem olyan személyeket helyezett ebbe a munkakörbe az alperes, akik belső áthelyezéssel, kinevezésük módosításával lettek szakoktatók.

[28] A bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként arra a következtetésre jutott, hogy a felperes munkaviszonyát jogellenesen szüntette meg az alperes felmondási tilalomba ütköző módon.

[29] Az Mt. 83. § b) pontja értelmében a munkavállaló kérelmére – a 82. § (1) bekezdésében meghatározott jogkövetkezményeken túlmenően – a bíróság a munkaviszonyt helyreállítja, ha a megszüntetés a 65. § (3) bekezdésébe ütközött. Ilyenkor a bíróság a munkavállaló kérelmére a jogellenesen megszüntetett munkaviszony helyreállítása kötelező, a bíróságnak nincs mérlegelési lehetősége.

[30] A munkáltató a munkaviszony helyreállítása mellett az Mt. 82. § (1) bekezdése alapján köteles a munkavállalónak megtéríteni a munkaviszony jogellenes megszüntetésével okozati összefüggésben okozott kárt is. Helyreállítás esetén az elmaradt jövedelem címén igényelt kártérítési összeg meghaladhatja a munkavállaló 12 havi távolléti díjának összegét, vagyis a munkavállalót a jogellenes munkaviszony megszüntetéssel összefüggésben ténylegesen kiesett elmaradt jövedelme illeti meg, ha a kárenyhítési kötelezettségének maradéktalanul eleget tett.

[31] Az elsőfokú bíróság utalt az Mt. 172. §-ának b) pontjára is. Rámutatott arra, hogy a felperes elmaradt illetményéből levonásba kellett helyezni a végkielégítés összegét, valamint a máshonnan megtérült jövedelmet, így elmaradt jövedelem címén bruttó 3.836.706 forintra jogosult.

[32] A kárenyhítési kötelezettség körében minimálisan elvárható a munkavállalótól, hogy a munkaviszonya megszüntetését követően haladéktalanul kérje álláskeresőként történő nyilvántartásba vételét az állami foglalkoztatási szervnél, és amennyiben arra jogosultságot szerzett, kérelmezze az álláskeresési ellátás megállapítását, továbbá – mivel ez álláskeresőként is előírt kötelezettsége a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküli ellátásról szóló 1991. évi IV. törvény (Flt.) 54. § (9) bekezdés d) pontja szerint – aktívan keressen munkahelyet. A bíróság e körben a felperes magatartását megfelelőnek értékelte.

[33] Az Mt. 68. § (1) bekezdésére, illetve a 70. § (3) bekezdésére utalással állapította meg a bíróság a felperes felmondási idejét, valamint további 7 nap szabadság pénzbeli megváltására való jogosultságát.

[34] A felperes kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest 2013. január 7-étől 2013. október 4-éig az Eütevtv. 29/B. § (9) bekezdése alapján bruttó 276.290 forint visszamenőleges illetménynövelés megfizetésére.

[35] Az Eütevtv. 29/B. § (9) bekezdése szerint visszamenőleges illetmény vagy bérnövelés a 2013. január 1. és 2013. augusztus 31. között a 7. § (2) bekezdés d) – g) pontjában felsorolt jogviszonyban, bérnövelésre jogosító munkakörben töltött, munkavégzési kötelezettséggel járó időre – ideértve az Ebtv. 44. §-a szerinti keresőképtelenséggel járó időszakokat is – jár. Nem jogszerző időszak a fizetés nélküli szabadság, szülési szabadság, valamint az egész napos igazolatlan távollét időtartama. A felperes 2013. január 7-étől 2013. március 5-éig az alperes által kiadott szabadságát, majd 2013. március 6-ától október 4-éig a felmondási idejét töltötte, amely időszakok alatt maga a munkáltató mentesítette a munkavégzési kötelezettsége alól. Az Eütevtv. 29/B. § (9) bekezdése megnevezi azokat az időszakokat, amelyek tartama nem jogszerző időszak az illetmény/bérnövelés szempontjából. Nem jogszerző időszakként a szabadság és a felmondási idő tartamát nem nevesíti, a felperes jogviszonya pedig 2013. szeptember 1-jén még nem szűnt meg. Ebből következően illetménynövelésre jogszerűen igényt tarthat.

[36] A bíróság a nem vagyoni kártérítés jogalapját és összegszerűségét nem találta megállapíthatónak. A perben a felperesnek kellett meggyőzően és hitelt érdemlően bizonyítania, hogy a felmondással összefüggésben valósult meg a nem vagyoni kártérítést megalapozó személyiségi jogsértés. A következetes ítélkezési gyakorlat szerint a munkáltató által közölt jogellenes megszüntető nyilatkozattal önmagában még nem valósult meg a személyiségi jogsérelem, a jogellenes megszüntetés nem jelenti a személyhez fűződő jog sérelmét, ezért nem vagyoni kártérítésre nem ad alapot. Többlettényállási elemet pedig a felperes nem bizonyított.

[37] Az alperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék  ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét azzal hagyta helyben, hogy az alperes által a felperes részére elmaradt jövedelem címén járó összeget bruttó 4.936.627 forintra felemelte.

[38] A másodfokú bíróság ítéletének indokolása szerint a dr. C. G. által 2013. január 4-én küldött e-mailt a munkáltatóijogkör-gyakorló vezérigazgató maga minősítette az eljárás során az Mt. 75. § (1) bekezdése szerinti tájékoztatásnak, ebben az időpontban pedig a felperes felmentési tilalom alatt állt. Az e-mail megfelelt az Mt. 22. § (2) bekezdés a) pontjában foglalt követelményeknek. Az Mt. 65. § (4) bekezdésének rendelkezése alapján csoportos létszámcsökkentés esetén a 75. § (1) bekezdése szerinti tájékoztatás közlésének időpontja az irányadó a (3) bekezdés szerinti védelem alkalmazása szempontjából.

[39] Helyesen határozott az elsőfokú bíróság a jogellenes munkaviszony megszüntetés jogkövetkezményeiről is. Az Mt. 83. § (2), (3), (4) bekezdése 2014. március 15. napjával hatályos, de az azonnali hatályú felmondás meghozatalakor hatályban lévő Mt. rendelkezések és a kialakult bírói gyakorlat alapján sem jogszabálysértő az elsőfokú bíróság rendelkezése az elmaradt jövedelemre nézve.

[40] A bírói gyakorlat alapján a munkaviszony helyreállításáról szóló rendelkezés esetén a munkavállalót – a juttatások szempontjából – olyan helyzetbe kell hozni, mintha a munkaviszonya megszüntetésére nem került volna sor, így helyesen határozott az elsőfokú bíróság arról, hogy a munkaviszony helyreállítása esetére az elmaradt jövedelem címén igényelt kártérítési összeg meghaladhatja a munkavállaló 12 havi távolléti díjának mértékét.

[41] Az alperes alaptalanul hivatkozott a fellebbezésében arra, hogy a felperes nem tett eleget a kárenyhítési kötelezettségének.

[42] A bíróság utalt az 1952. évi III. tv. (Pp.) 235. §-ának (1) bekezdésére és a 141. §-ának (6) bekezdésében foglaltakra. Azt az alperesi hivatkozást, hogy a felmondás közlését megelőzően a felperes a részére felajánlott munkakört nem fogadta el, emiatt nem tett eleget a kárenyhítési kötelezettségének, a másodfokú bíróság nem vizsgálhatta, mivel ez új tény állításának minősült.

[43] Az elsőfokú bíróság helyesen értelmezte az Eütevtv. 29/B. § (9) bekezdésében foglaltakat, helyesen vette figyelembe az illetmény- és bérnövekedést.

[44] A felperes a fellebbezési ellenkérelmében az alperes kötelezését kérte az elsőfokú ítélet és a jogviszony helyreállítása közötti időre eső elmaradt jövedelem megfizetésére illetménynöveléssel együtt, amelynek összegét 1.099.921 forintban határozta meg a 2015. október 20-ától 2016. április 26-áig terjedő időszakra. A Pp. 146. § (5) bekezdés c) pontja alapján ennek nem volt jogszabályi akadálya, az összegszerűséget pedig az alperes képviselője nem vitatta.

A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem

[45] Az alperes a felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel érintett részében való hatályon kívül helyezését és a jogszabályoknak megfelelő új határozat hozatalával a kereset elutasítását kérte. Másodlagosan a felperes jogviszonya helyreállításának mellőzését, és az elmaradt munkabér iránti kereseti kérelem elutasítását indítványozta. Harmadlagos kérelme arra irányult, hogy a jogviszony helyreállítását mellőzze a Kúria, és a felperes részére megítélt elmaradt munkabér összegét 2.234.736 forintra szállítsa le.

[46] A felülvizsgálati érvelés szerint az alperes jogelődjénél nem vitásan csoportos létszámcsökkentésre került sor, amely a felperes jogviszonyát is érintette. A létszámcsökkentés végrehajtása során azonban végül 30-nál kevesebb munkavállaló jogviszonyának a megszüntetésére került sor, vagyis a ténylegesen végrehajtott létszámcsökkentés nem volt csoportos figyelemmel az Mt. 71. § (1) bekezdés c) pontjára. A felperes jogviszonyának megszüntetésére nem a csoportos létszámcsökkentés végrehajtására rendelt 30 napos időszakon belül, hanem jóval annak elteltét követően került sor. E vonatkozásban a jogerős ítélet tévesen tulajdonított jelentőséget annak a ténynek, hogy dr. C. G. e-mailjének elküldése 2013. január 4-én, vagyis a létszámcsökkentés végrehajtására rendelt 30 napos határidő utolsó napján történt. A 30 napos időszak számításánál a felmondások, nem pedig az Mt. 75. § (1) bekezdés szerinti tájékoztatás közlésének időpontja az irányadó.

[47] Mivel a létszámcsökkentés utóbb nem bizonyult csoportosnak, az alperes mentesült a csoportos létszámcsökkentésre rendelt eljárási szabályok betartása alól.

[48] A fentiekből következik, hogy nincs jelentősége annak, miszerint a dr. C. G. által 2013. január 4-én írt e-mail közlésére felmondási tilalom alatt került-e sor vagy sem, ugyanis a felmondási tilalom szempontjából a felperes tekintetében nem az Mt. 75. § (1) bekezdése szerinti tájékoztatás, hanem a felmondás közlésének az időpontja irányadó. A közléskor pedig a felperes már nem állt felmondási tilalom alatt.

[49] Nem teszi valótlanná a felmondás indokát az, ha a munkáltató a munkavállaló munkaviszonyát érintő létszámcsökkentést az indokolásban tévesen csoportosnak minősíti. A felperes munkaviszonya megszüntetésére vezető létszámcsökkentést nem vitásan elrendelték és végrehajtották, és a felperes munkaviszonyát is érintette. A felmondás indokolása létszámcsökkentésre hivatkozik, ami a felmondás valós és okszerű indokául szolgálhatott. Így annak, hogy a létszámcsökkentés csoportos volt-e vagy sem, nincs döntő jelentősége. A felperesnél nem sérültek a felmondási tilalom szabályai, illetőleg a felmondás indokolása valós és okszerű volt, vagyis jogszerű. Ekként a jogerős ítélet sérti az Mt. 82. § és 83. §-ában foglaltakat.

[50] A másodfokú bíróság nem tulajdonított kellő jelentőséget dr. C. G. tanúvallomásának. A tanú egyértelműen arról nyilatkozott, hogy az általa 2013. január 4-én írt e-mailt nem az Mt. 75. § (1) bekezdés szerinti tájékoztatásnak szánta, abban a felperes által hozzá intézett kérdésekre adta meg a választ.

[51] Nem annak van döntő jelentősége, hogy az e-mail tartalma megfelelt-e az Mt. 75. § (1) bekezdésében foglalt elvárásoknak, hanem annak, hogy dr. C. G. szándéka az e-mail megírásakor arra irányult-e, hogy az Mt. 75. § (1) bekezdés szerinti munkáltatói kötelezettséget teljesítse (vagyis munkáltatóijogkört gyakoroljon), vagy sem. Dr. C. G.-nak nem állt szándékában sem munkáltatóijogkört gyakorolni, sem az Mt. 75. § (1) bekezdés szerinti tájékoztatási kötelezettséget teljesíteni.

[52] A felperes a perben következetesen maga is arra hivatkozott, hogy a felmondás abból az okból jogellenes, mivel a munkáltató nem teljesítette az Mt. 75. § (1) bekezdése szerinti tájékoztatási kötelezettségét. Ezen álláspontján kizárólag akkor változtatott, amikor felismerte, hogy a munkaviszony helyreállításához fűződő érdeke mit kíván.

[53] Dr. C. G. 2012. január 4-én kelt e-mailje – a nyilatkozatot tevő erre irányuló eredeti szándéka hiányában – a vezérigazgató utólagos jóváhagyó nyilatkozata folytán sem minősülhet a munkáltatói jogkör gyakorlásának, és így nem válhat utóbb érvényes jognyilatkozattá.

[54] A felperessel a felmondási tilalom alatt az Mt. 75. § (1) bekezdés szerinti tájékoztatás közlése nem történt meg, a felmondáskor pedig nem állt felmondási tilalom alatt.

[55] A perben eldöntendő kérdés volt, hogy a munkaviszony helyreállítása esetén érvényesül-e az Mt. 82. § (2) bekezdése szerinti korlátozás, vagyis a munkaviszony keretében elmaradt munkabér címén érvényesíthető igény meghaladhatja-e a munkavállaló 12 havi távolléti díját. Ennek megítélésénél a felmondás közlésekor hatályos jogszabályi rendelkezések az irányadóak. Az Mt. ekkor hatályos szabályai pedig nem tettek különbséget a munkaviszony helyreállítása és helyre nem állítása esetére a jogviszony jogellenes megszüntetése okán érvényesíthető kárigények között. Ezt támasztja alá a Kúria 3/2014. (III.31.) KMK véleményének 1., 2. pontja is, vagyis nem indokolt a különbségtétel.

[56] Azt az alperes sem vitatta a felülvizsgálati kérelmében, hogy a felmondás közlését követően, 2014. március 15. napjával az Mt. 83. § rendelkezései a jogerős ítéleti álláspontnak megfelelően módosultak.

[57] Mindebből következően a felperes javára megítélhető elmaradt munkabér mértéke elviekben sem haladhatja meg a 12 havi távolléti díj összegét, vagyis a 2.234.736 forintot.

[58] Az alperes álláspontja szerint a felperes nem tett eleget a kárenyhítési kötelezettségének. Dr. C. G. és H.-né P. I. tanúk egybehangzóan adták elő, hogy a felmondás közlését megelőzően a felperes részére más munkakört felajánlottak, aki azt nem fogadta el.

[59] Az alperes szerint a jogerős ítélet az Eütevtv. 29/A. § (9) bekezdés téves értelmezésével és alkalmazásával jutott arra a következtetésre, hogy a felperest megilleti a visszamenőleges béremelés. Az illetménynövelés ugyanis kizárólagosan a munkavégzési kötelezettséggel járó időre illette volna meg a felperest, ilyen pedig sem a szabadsága, sem a felmentési ideje alatt nem terhelte.

[60] A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.

A Kúria döntése és jogi indokai

[61] A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott.

[62] A Pp. 275. § (2) bekezdés alapján a Kúria a jogerős ítéletet csak a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül. (Pp. 272. § (2) bekezdése, 1/2006. (II.15.) KMKvélemény.

[63] Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a Pp. 206. §-át mint megsértett jogszabályhelyet nem jelölte meg, így a bíróságok által megállapított tényállás a jelen perben is irányadó volt.

[64] A másodfokú bíróság ítéletében helytállóan rögzítette, hogy dr. C. G. 2013. január 4-én küldött e-mail üzenetét M. Cs. a munkáltatóijogkör-gyakorló vezérigazgató maga minősítette az eljárás során az Mt. 75. § (1) bekezdése szerinti tájékoztatásnak. Dr. C. G. tanúmeghallgatása során ugyan „elemezte” a tájékoztatás és a válaszlevél közötti különbözőséget, azt azonban megerősítette, hogy az e-maillel a felperes tudtára adta, miszerint „miután a csoportos létszámleépítésben ő is érintett, az ő jogviszonya is megszüntetésre kerül”.

[65] Alaptalan azon felülvizsgálati érvelés, hogy dr. C. G. kizárólag „a felperes által hozzá intézett kérdésekre” válaszolt. Az irányadó tényállás szerint a felperes M. Cs. vezérigazgatóhoz, és nem a HR igazgatóhoz fordult a kérdéseivel, dr. C. G. tájékoztatása – amely a munkáltatóijogkör-gyakorló akaratát is tükrözte – a csoportos létszámleépítésről való tájékoztatásnak minősült, az alperes pedig az abban foglaltakért helytállni tartozott.

[66] A felmondás indoka is a 2012. november 5-én elrendelt csoportos létszámcsökkentésre utalt, mint ami a felperes munkakörét is érintette. Utóbb az alperes nem hivatkozhat arra, hogy a létszámcsökkentést minősítette tévesen csoportos létszámcsökkentésnek, továbbá a jogvita eldöntése szempontjából adott esetben annak sem volt kiemelt jelentősége, hogy a felperest a munkaügyi központba történő létszámcsökkentéssel érintett személykénti megjelöléséről a munkáltató nem tájékoztatta.

[67] Helyesen foglaltak állást a bíróságok arról, hogy a hivatkozott e-mail megfelelt az Mt. 22. § (2) bekezdés a) pontjában foglalt követelményeknek, az alkalmas volt az információ változatlan visszaidézésére, a nyilatkozattevő személyének és a jognyilatkozat megtétele időpontjának azonosítására.

[68] Az Mt. 65. § (4) bekezdése alapján csoportos létszámcsökkentés esetén a 75. § (1) bekezdés szerinti tájékoztatás közlésének időpontja irányadó a (3) bekezdés szerinti védelem alkalmazása szempontjából. Mivel az e-mail megküldésekor a felperes felmondási tilalom alatt állt, a munkáltató intézkedése jogellenes volt.

[69] Az Mt. 83. § (2), (3) és (4) bekezdése ugyan csak 2014. március 15-ével hatályos, a munkaviszony helyreállítása esetében azonban a következetes ítélkezési gyakorlat szerint a munkavállalót olyan helyzetbe kell hozni, mintha a jogviszonyát nem szüntették volna meg. Ezért az Mt. 82. § (2) bekezdésében meghatározott, az elmaradt jövedelem tekintetében megszabott limit nem alkalmazható. Az Mt. 83. §-a szövegének nyelvtani értelmezésén túl a fentieket az is alátámasztja, hogy a jogviszony fennállása alatt – és a helyreállításból éppen az következik, hogy a munkaviszony nem is szűnt meg – a munkáltató munkabért tartozik fizetni a munkavállalója részére. Az alperes által hivatkozott 3/2014. (III.21.) KMK vélemény 1. és 2. pontja sem tartalmaz ezzel ellentétes okfejtést.

[70] Az alperes az Mt. 167. § (2) bekezdésére hivatkozva állította, hogy a felperes nem tett eleget a kárenyhítési kötelezettségének, mivel a munkáltató által felajánlott álláslehetőséget nem fogadta el. A másodfokú bíróság ezen alperesi érveléssel a Pp. 235. § (1) bekezdésében és 141. § (6) bekezdésében foglaltakra utalással nem foglalkozott. A felülvizsgálati érvelés ezzel összefüggésben jogszabálysértésre nem hivatkozott, a megsértett jogszabályhelyet nem jelölte meg, így a Kúriának ezen érveléssel érdemben nem volt módja foglalkozni [Pp. 272. § (2) bekezdés, 275. § (2) bekezdés].

[71] Az alperes ugyancsak alaptalanul sérelmezte a felülvizsgálati kérelmében az Eütevtv. 29/A. (helyesen 29/B. §) (9) bekezdésének téves értelmezését is.

[72] A hivatkozott jogszabály szerint visszamenőleges illetmény vagy bérnövelés a 2013. január 1. és 2013. augusztus 31. között a 7. § (2) bekezdés d) – g) pontjában felsorolt jogviszonyban bérnövelésre jogosító munkakörben töltött munkavégzési kötelezettséggel járó időre - ideértve az Ebtv. 44. § szerinti keresőképtelenséggel járó időszakot is – nem jár. Nem jogszerző időszak a fizetés nélküli szabadság, szülési szabadság, valamint az egész napos igazolatlan távollét időtartama. A felperes 2013. január 7-étől 2013. március 5-éig a szabadságát, 2013. március 6-ától 2013. október 4-éig pedig a felmondási idejét töltötte. Ezen időszakok alatt maga a munkáltató mentesítette a munkavégzési kötelezettség alól. A perben hivatkozott rendelkezések konkrétan megnevezik azokat az időszakokat, amelyek tartama nem jogszerző időszak az illetmény/bérnövelés szempontjából. Nem jogszerző időszakként a szabadság és a felmondási idő tartamát nem nevesíti, a felperes jogviszonya 2013. szeptember 1-jén nem szűnt meg, így alappal igényelte az illetménynövelést, amelyről a bíróságok jogszabálysértés nélkül döntöttek.

[73] A kifejtettekre tekintettel – figyelemmel a Pp. 146. § (5) bekezdés c) pontjára is - a Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján.

(Mfv.I.10.687/2016.)