Tájékoztató a Kúria M.I. tanácsa által tárgyaláson kívül elbírált Mfv.I.10.483/2016. számú ügyről azonnali hatályú felmondás jogellenességének megállapítása tárgyában

Dátum

A felperes kézbesítő munkakörben állt az alperes alkalmazásában. 2013 augusztusától kezdődően vele szemben 42 db panaszbeadványt nyújtottak be, amely miatt az alperes fokozott ellenőrzést rendelt el. Az erről készült vizsgálati jelentés alapján az alperes 2014. október 1-jén kelt azonnali hatályú felmondásával szüntette meg a felperes jogviszonyát. A felperes a keresetében a munkaviszony megszüntetés jogellenességének jogkövetkezményeit kérte. Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította és a felperest perköltség fizetésére kötelezte. A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság ítélet megváltoztatta és megállapította, hogy az alperes a 2014. október 1-jén kelt azonnali hatályú felmondásával jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát. Az alperes felülvizsgálati kérelme nem megalapozott.

Alaptalanul állította az alperes felülvizsgálati kérelmében, hogy a felperes nem vitatta a  vizsgálati jelentésben foglaltakat. Elismert ugyan néhány szabálytalanságot, amelyet a munkavégzése során tanúsított, azonban védekezését is előadta, és az abban foglaltakat a másodfokú bíróság helytállóan értékelte a cselekmény súlyának megállapításakor.

Az alperes a felülvizsgálati kérelmében állította, hogy 3 panasz mindenképpen jogos volt, és ezek önmagukban is megalapozták a munkáltató intézkedését. Ezzel szemben a másodfokú bíróság jogszabálysértés nélkül értékelte a felperes előadását alátámasztó B.M. tanúvallomását, és helyesen mérlegelte az elkövetett 3 magatartás súlyát. A bíróság döntésének megfelelő indokát is adta. Az alperes azon állítását, miszerint a szabálytalan munkavégzéseknek volt következménye, az eljárás során egyik fél sem vitatta, csupán abban a kérdésben volt eltérés, hogy a felperesnek felrótt magatartás súlya megalapozta-e az azonnali hatályú felmondást [Mt. 78. § (1) bekezdés]. A másodfokú bíróság pedig mérlegelte a bizonyítékokat, és helyesen jutott arra a következtetésre, hogy a munkáltató intézkedése nem felelt meg a jogszabálynak.

A megfelelő munkafeltételek biztosítása a munkáltató kötelezettsége. Ezért amennyiben a postai kézbesítőnek a szolgálati kiírás szerint rövid időn belül 14 körzetben helyettesítőként – megfelelő információ és helyismeret hiányában – kellett ellátnia tevékenységét, a három kisebb súlyú (részben adminisztratív jellegű) mulasztás azonnali hatályú felmondás jogszerű indokául nem szolgálhatott [Mt. 51. § (1) bekezdés, 78. § (1) bekezdés]. A kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős közbenső ítéletet hatályában fenntartotta a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján.

Budapest, 2017. április 26.

A Kúria Sajtótitkársága