Sajtóközlemények, hírek

„Háromszáz éves a Kúria” - jogtörténeti konferencia

Idén háromszáz éve, hogy 1723-ban a pozsonyi diéta a Magyar Királyi Curiát mint rögzített hatáskörű, állandóan működő felsőbíróságot megalapította. A törvény szövege a bíróságokra és a bírókra olyan kötelességet állapított meg, amely ma éppoly aktuális, mint háromszáz esztendővel ezelőtt;

Sajtóközlemény a Gfv.VI.30.206/2023.számú közérdeklődésre számot tartó ügyben

A Kúria határozatot hozott az Európai Unió Bírósága C-705/21. számú előzetes döntéshozatali eljárásban hozott ítéletét követően.

Ismét Jogi beszélgetések Kaposváron

29. alkalommal rendezték meg május 11-12-én Kaposváron a Jogi beszélgetések rangos szakmai rendezvényt, amelynek második napján részt vett a Kúria elnöke is.

Elhunyt dr. Varga Zoltán, a Kúria nyugalmazott bírája

A Kúria közössége megrendülten értesült, hogy 2023. április 28-án, életének 74. évében elhunyt dr. Varga Zoltán, a Kúria nyugalmazott bírája.

A visegrádi országok legfelsőbb bíróságainak kollokviuma Tomášovban

A Visegrádi Csoport szlovák elnöksége alkalmából 2023. április 27-28-án a Pozsony melletti Tomášovban (magyar nevén: Fél) rendezett legfelsőbb bírósági kollokviumot a szlovák legfőbb bírói fórum. Ján Šikuta elnök meghívására dr. Varga Zs. András, a Kúria elnöke a találkozó első napján, dr.

A Szladits Károly Nemzetközi Emlékkonferencián tartott előadást a Kúria elnökhelyettese

A 152 évvel ezelőtt Dunaszerdahelyen született magyar jogtudós, Szladits Károly munkássága előtt tisztelegve szervezett nemzetközi emlékkonferenciát 2023. április 22-én a Közép-Európai Alapítvány, a Magyar Tudományos Akadémia tagjának is megválasztott egyetemi tanár szülővárosában.

A Kúria elnöke a Kaposvári Törvényszék összbírói értekezletén

Dr. Varga Zs. András, a Kúria elnöke a Kaposvári Törvényszék összbírói értekezletén vett részt 2023. április 20-án.

A palesztin misszióvezető látogatása a Kúrián

Dr. Patyi András, a Kúria elnökhelyettese 2023. április 12-én a Kúrián fogadta Palesztina Állam magyarországi Nagykövetségének megbízott misszióvezetőjét, Dr. Fadi Elhusseini urat.

Jelentős többséggel fogadta el az Országgyűlés a Kúria elnökének 2021. évi beszámolóját

Az Országgyűlés 2023. április 11-i ülésén 117 igen, 47 nem szavazattal, tartózkodás nélkül fogadta el dr. Varga Zs. András, a Kúria elnökének beszámolóját a Kúria 2021. évi, a jogegység biztosítása és az önkormányzati normakontroll körében végzett tevékenységéről.

2023. április 12.