A Kúria
Jogegységi Panasz Tanácsának
határozata
Az ügy száma: Jpe.II.60.030/2022/8.
I. rendű felperes: az I. rendű felperes neve (az I. rendű felperes címe)
II. rendű felperes: a II. rendű felperes neve (a II. rendű felperes címe)
III. rendű felperes: a III. rendű felperes neve (a III. rendű felperes címe)
IV. rendű felperes: a IV. rendű felperes neve (a IV rendű felperes címe)
V. rendű felperes: az V. rendű felperes neve (az V. rendű felperes címe)
A felperesek képviselője: Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda (eljáró ügyvéd: dr. Várszegi Zoltán, a felperesek képviselőjének címe)
Az alperes: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Fellebbviteli Igazgatósága (az alperes címe)
Az alperes képviselője: Hadháziné dr. Pataki Ágnes kamarai jogtanácsos
A per tárgya: adóügyben hozott határozat bírósági felülvizsgálata
A jogegységi panaszt benyújtó fél: a felperesek
A jogegységi panasszal támadott döntés száma: Kfv.I.35.192/2022/3. számú végzés
Rendelkező rész
A Kúria a felperesek jogegységi panaszát elutasítja.
Kötelezi a felpereseket, hogy 15 napon belül, egyetemlegesen fizessenek meg az alperesnek 500.000 (ötszázezer) forint jogegységi panasz eljárásban felmerült költséget.
A határozat ellen jogorvoslatnak nincs helye.
Indokolás
A jogegységi panasz tekintetében irányadó tényállás
[1] A 2009. január 1. és 2017. április 1. között a felperesek általános forgalmi adó (áfa) adónemben csoportos adóalanyként működtek, kijelölt tag képviselőjük az I. rendű felperes volt.
[2] Az elsőfokú adóhatóság az I. rendű felperesnél, mint a megszűnt csoportos adóalany képviselőjénél a csoport kötelezettségei tekintetében áfa adónemben 2014. január 1. - április 30., 2014. június 1. - 2014. június 31., 2014. szeptember 1. - 2015. március 31. és 2015. május 1. - július 31. közötti időszakokra bevallások utólagos vizsgálata ellenőrzést végzett a nagykereskedelmi üzletágat érintően. Nagykereskedelmi tevékenységet az I. és II. rendű felperes végezte, melynek során a belföldi beszállítóktól származó különféle termékeket (kávéféleségek, csokoládék, energiaitalok, kozmetikai és higiéniai termékek, gyermekjátékok, szoftverek, műszaki cikkek) Közösségen belüli vevőnek értékesítették. Az I. és II. rendű felperesnek átfedéssel, összesen 23 beszállítója volt ebben az időszakban. Az adóhatóság részletesen vizsgálta a beszállítói hálózat felépítését, szereplőinek (fő)tevékenységét, személyi összefonódásait, a beszállítók adózásra, székhelyre, telephelyre, fióktelepre, vagyoni helyzetre vonatkozó adatait, a működés személyi és tárgyi feltételeit, a társaságok képviseletét, a szállításokat, számlaműveleteket, az I. és II. rendű felperesek számlakibocsátók ellenőrzésére vonatkozó magatartását. A lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként az adóhatóság megállapította, hogy a nagykereskedelmi üzletágban vizsgált ügyletekben érintett társaságok adókijátszás részesei voltak, az adókijátszás céljából mesterségesen létrehozott értékesítési láncolatok szereplőiként az I. és II. rendű felperesek adókijátszás részeseivé váltak, erről tudtak, vagy kellő körültekintés mellett tudniuk kellett volna. Erre figyelemmel I. rendű felperes esetében 425 db, II. rendű felperes esetében 123 db számla tekintetében megállapította, hogy az adólevonási jog nem gyakorolható.
[3] Mindezek alapján az elsőfokú hatóság a 2018. július 23. napján kelt, határozat száma1 számú határozatával az I. rendű felperest összesen 2.736.222.000 Ft adókülönbözet, 1.225.037.000 Ft adóbírság és 130.451.000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte. Határozata rendelkező részében rögzítette, hogy a csoportos adóalanyiságban részt vevő bármely tag - mind a csoportos adóalanyiság időszakában, mind azt követően - egyetemlegesen felelős a csoportos adóalanyiságban részt vevő valamennyi többi taggal együtt a csoportos adóalanyiságban részt vevő tagnak a csoportos adóalanyiság időszakában, az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Áfa tv.) törvény alapján keletkező kötelezettsége teljesítéséért.
[4] A felperesek fellebbezése folytán eljárt alperes a 2018. december 20. napján kelt határozat száma2 számú határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Határozatát az Áfa tv. 119. § (1) bekezdésére, 120. §-ára, 127. § (1) bekezdés a) pontjára, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 15. § (3) bekezdésére, 165. § (2) bekezdésére, valamint az Sztv. 166. § (1) bekezdésére, továbbá az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 2. § (1) bekezdésére, 97. § (4), (6) bekezdéseire alapította. Megállapította, hogy az I. és II. rendű felperesek mesterséges konstrukcióban, többszintű számlázási láncolaton keresztül belföldön beszerzett termékeket (kávé, édesség, vegyi áru) kizárólag a Közösség más tagállamába értékesítettek, az áfa-csoport tagjainak a belföldi beszerzések okán levonási joguk keletkezett, míg a közösségi értékesítésre tekintettel, adófizetési kötelezettségük nem merült fel, és ez folyamatos visszaigénylői pozíciót eredményezett. A csoport tagjai az ügyletek időpontjában tudatában voltak az adókijátszás kockázatának, azonban az adókijátszásban való részvétel elkerülése érdekében a tőlük észszerűen elvárható intézkedéseket nem tették meg, ezáltal a belföldi szállítók által, az ügyletekről kibocsátott számlák alapján a csoport adólevonási joggal nem élhet. A közösségi termékértékesítések megtörténtét az adóhatóság elfogadta.
[5] A felperesek keresetükben az alperesi határozat elsőfokú határozatra kiterjedő megváltoztatását, másodlagosan hatályon kívül helyezését vagy megsemmisítését és az elsőfokú hatóság új eljárásra kötelezését kérték eljárásjogi és anyagi jogi jogsérelmet állítva. E körben hivatkoztak arra, hogy az ügyféli pozíció tévesen került meghatározásra, mert a II-V. rendű felpereseket mellőzték az eljárásból; az eljárási határidő túllépése miatt az adóbírság kiszabása jogszabálysértő; az adóhatóság korlátozta a felperesek védekezéshez, a tisztességes eljáráshoz fűződő alapjogát; az adóhatóság figyelmen kívül hagyta a kifogásolt ügyletek FMCG (Fast-Moving Consumer Goods - a gyorsan forgó fogyasztási cikkek összefoglaló elnevezése) szektorban szokásos gazdasági racionalitását, továbbá nem bocsátotta rendelkezésre az általa felhasznált bizonyítékokat. Anyagi jogi sérelemként az Áfa tv. 120. § a) pontja és 127. § (1) bekezdés a) pontja megsértését állították. Előadták, hogy adólevonási jogukat az I. rendű felperes jogszerűen gyakorolta, az adóhatóság a közösségi és a nemzeti joggyakorlattal ellentétesen értékelte a bizonyítékokat, a javukra szóló tényeket nem vette figyelembe. Részletesen kifejtették az egyes bizonyítékokkal és határozati megállapításokkal kapcsolatos álláspontjukat.
[6] Az alperes védiratában a kereset elutasítását kérte a határozatban foglaltak alapján.
[7] A Kúria Kfv.I.35.284/2020/15. számú végzése folytán megismételt eljárásban az elsőfokú bíróság a felperesek keresetét elutasította. Az elsőfokú bíróság figyelembe vette a Kúria végzésében a csoportos áfa alanyisággal kapcsolatban kifejtett érvelést, elbírálta az összes eljárási kifogást. Az anyagi jogi jogszabálysértések körében összességében rögzítette, hogy az alperes kiterjedt bizonyítási eljárást folytatott, melynek során az egyes láncolatok valamennyi tagja tekintetében vizsgálatot rendelt el, az ügyletekben a felperesek, a beszállítók, azok alvállalkozói, a fellelhető fuvarozó társaságok és a vevők oldaláról érintettek tekintetében ellenőrzést, nyilatkoztatást végzett, emellett értékelte a belső nyilvántartásokból rendelkezésre álló információkat. Utalt arra, hogy az alperes az Art. 1. § (2) bekezdése, 2. § (1) bekezdése, valamint az Áfa tv. és az Sztv. határozatában tételesen felsorolt jogszabályhelyeire alapozva hozta meg döntését, amely azon a jogalapon állt, hogy a felperesek egy olyan mesterségesen meghosszabbított számlázási láncolat részesei voltak, melyben a felpereseknek az egymást ismerő belföldi eladó és külföldi vevő közé ékelődve belföldi beszerzésekre tekintettel levonható adója keletkezett, a közösségi értékesítését azonban fizetendő adó nem terhelte, ami folyamatosan visszaigénylő pozíciót eredményezett, azaz az adókijátszásból származó haszon a felpereseknél realizálódott. A konstrukció kiterjesztésével a felperesek vizsgált belföldi beszerzései olyan számlázási láncolatokon keresztül valósultak meg, melynek tagjai adókijátszásra irányuló magatartást tanúsítottak. Láncolatok felépítésére gazdaságilag ésszerűtlen módon került sor, a körülményekről pedig az áfa csoport érintett tagjai tudtak, vagy az ésszerű intézkedések megtétele mellett tudniuk kellett volna. Ítéletében részletesen kitért a láncolat tagjainak magatartására, az értékesítés körülményeire, illetve a felperesek által végzett ellenőrzési cselekményekre. Ítéletének 27-49. oldaláig részletezte tételesen az alperes által feltárt körülményeket és értékelte a felperesi kereset szemszögéből a bizonyítékokat.
[8] A felperesek a jogerős ítélettel szemben a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 117. § (1) bekezdésében foglalt határidőn belül felülvizsgálati kérelmet terjesztettek elő. Felülvizsgálati kérelem befogadhatósága okaként a Kp. 118. § (1) bekezdés a) pont aa)-ad) alpontjaira és b) pontjára hivatkoztak. A jogegységi panasszal érintett körben előadták, hogy az elsőfokú bíróság ítélete az adózói tudattartalom vizsgálata, megállapítása és a bizonyítási teher telepítése kapcsán ellentétes a Kúria Kfv.V.35.197/2021/7., Kfv.I.35.244/2020/7., Kfv.I.35.362/2020/10., Kfv.I.35.358/2018/5., Kfv.I.35.540/2017/4., Kfv.I.35.028/2018/7., Kfv.V.35.025/2016/6., Kfv.I.35.631/2011/7., Kfv.I.35.098/2020/4., Kfv.I.35.356/2015/4., Kfv.I.35.706/2019/9. számú precedens képes döntéseiben, illetve az Európai Unió Bíróságának (a továbbiakban: EUB) C-610/19, C-611/19. számú ügyben kifejtettekkel, valamint a Kúria 5/2016. (IX. 26.) KMK véleményében írtakkal. Ezzel összefüggésben állították, hogy helye van a felülvizsgálati kérelem befogadásának a joggyakorlat egységének és továbbfejlesztésének szükségességére, a felvett jogkérdés különös súlyára, illetve társadalmi jelentőségére is tekintettel, miután az adóhatóság és az elsőfokú bíróság a Kúria újabb határozatainak fényében irányadónak nem tekinthető határozatait adaptálta a perbeli ügy tényállására, figyelmen kívül hagyva az EUB és az azokkal konzekvens kúriai határozatokat. Nézetük szerint a „standardizált elemekkel” és olyan „objektív körülményekkel” való bizonyítás, amely kétséget kizáróan nem támasztja alá az adólevonási jog jogszerűtlenségét, nem lehet jogszerű csak azért, mert valamilyen szabálytalanságot igazolnak az értékesítési lánc olyan szereplőinél, akiket az adólevonási jog megtagadásával érintett számlabefogadó nem is ismer, akikkel nem is volt kapcsolata.
A Kúria jogegységi panasszal támadott döntése és jogi indokai
[9] A Kúria Kfv.I.35.192/2022/3. számú végzésében (továbbiakban: Kúria végzése) a felülvizsgálati kérelem befogadását megtagadta.
[10] A Kp. 118. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontjára alapított befogadás körében hangsúlyozta, hogy a Kúria töretlen gyakorlata szerint a joggyakorlat egységének biztosítása érdekében a közigazgatási perben a felülvizsgálati kérelmet akkor fogadja be, ha a jogerős ítélet olyan elvi jelentőségű jogkérdést vet fel, amellyel kapcsolatban a Kúria jogegységi határozatában kollégiumi véleményében, az elvi irányítás még hatályos korábbi eszközeiben, illetve az általa közzétett eseti határozatban még nem foglalt állást, feltéve, hogy a jogértelmezést igénylő elvi jelentőségű jogkérdés vonatkozásában a bírói gyakorlat nem egységes, vagy a joggyakorlattól eltérő bírói döntés megismétlődésének, ezáltal a jogegység megbomlásának a veszélye áll fenn. Rögzítette, hogy a Kúria a joggyakorlat továbbfejlesztésének szükségességére figyelemmel a felülvizsgálatot akkor tekinti indokoltnak, ha a jogerős ítélet által felvetett elvi jelentőségű jogkérdésben a bírói gyakorlat már kialakult és egységes, annak követése azonban a körülmények változására tekintettel nem támogatható. Összegző megállapítása szerint a jogerős ítélet nem vetett fel olyan elvi jelentőségű jogkérdést, amellyel kapcsolatban a Kúria még nem foglalt állást, a Kúria nem észlelt olyan jogértelmezést igénylő elvi jelentőségű jogkérdést sem, amelynek vonatkozásában a bírói gyakorlat nem egységes, illetve nem valószínűsíthető, hogy jelen ügy kapcsán a joggyakorlattól eltérő bírói gyakorlat megismétlődésének, a jogegység megbomlásának a veszélye állna fenn.
[11] Megállapította a Kp. 118. § (1) bekezdés a) pont ab) alpontja körében, hogy a felperesek nem igazolták, hogy az egyedi ügyben felmerült probléma miért és mennyiben érintené a társadalom széles körét. Nem támasztották alá azt sem, hogy a jogkérdés a saját egyedi ügyön túlmutatna, továbbá arra sem hivatkoztak, hogy nagy számban lennének folyamatban ügyek ugyanezen jogkérdésben, és a jogszerű megítélésükhöz kúriai iránymutatás szükséges.
[12] A Kp. 118. § (1) bekezdés a) pont ac) alpontja körében rámutatott, hogy felperesnek az előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményező érveléséről a Kúria a megelőző eljárásban döntött, az indítványt elutasította, mert álláspontja szerint az adóalanyokkal szemben az egyetemleges felelősségük érvényesítésének eljárásjogi feltételei, ezáltal a tisztességes eljáráshoz való alapjoguk biztosításának megítélése a közösségi jog értelmezését nem igényli.
[13] Nem találta megalapozottnak a felülvizsgálati bíróság a Kp. 118. § (1) bekezdés a) pont ad) alpontjára alapított befogadási kérelmét sem, hangsúlyozva, hogy az elsőfokú bíróság a kereseti kérelem vizsgálatára vonatkozó joggyakorlatot követte. Rögzítette, hogy a felülvizsgálati eljárásban jogkérdésben dönt, ténykérdést nem vizsgálhat, bizonyítékokat nem mérlegelhet felül. A felpereseknek a bizonyítási eljárással, anyagi pervezetéssel és a bíróság tájékoztatási kötelezettségével összegfüggő kifogásait a Kfv.I.35.258/2019/6. számú ítéletében már korábban vizsgálta, azokat alaptalannak találta. További eljárási kifogások (adóhatósági iratmegismerés, eljárási határidők megsértése, adóbírság kiszabása) körében rámutatott, hogy az elsőfokú bíróság az irányadó kúriai gyakorlatot követte, ebben a körben a joggyakorlat egysége nem sérült.
[14] A Kúria rámutatott arra is, hogy a bizonyítékok mérlegelésén alapuló ítélet felülvizsgálati eljárásban eredménnyel csak akkor támadható, ha a bíróság a tényállást iratellenesen állapította meg, illetőleg a bizonyítékok mérlegelése kirívóan okszerűtlen. Az eljárt bíróság ítéletében a Kp. 78. § (1) bekezdése folytán alkalmazandó, a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 279. § (1) bekezdése szerint állapította meg a tényállást, döntésének jogi indokolása a Kp. 84. § (2) bekezdése folytán alkalmazandó Pp. 346. § (5) bekezdésében foglaltaknak megfelel. A felperesek érvelése lényegében a bizonyítékok ismételt egybevetésével felülmérlegelésére irányult, amire a Kúriának nincs jogszabályi lehetősége, e tekintetben a Kúria jogértelmezése kiforrott. Az ügy tényállása alapján a felperesek nem tártak elő joggyakorlatot egységesítendő vagy továbbfejlesztendő vitás jogkérdést, a jogerős ítélet a Kúria adólevonási jog megtagadása tárgyában kialakított joggyakorlatának megfelel.
[15] A Kp. 118. § (1) bekezdés b) pontja szerinti befogadás kapcsán megállapította, hogy az elsőfokú bíróság ítéletében nem tapasztalható a kialakult joggyakorlattól való eltérés, a bizonyítás kérdése, az adózóktól, azaz felperesektől észszerűen elvárható intézkedések köre megfelel a közzétett eseti határozatokban foglaltaknak. Az elsőfokú bíróságnak az áfalevonási jog gyakorlásának jogszerűsége kapcsán az alperes által feltárt tényállásból és azt alátámasztó bizonyítékokból kellett kiindulnia, azokat értékelnie és a következmények levonása kapcsán tekintettel lennie a Kúriának a levonási jog gyakorlására irányadó gyakorlatára és az EUB döntéseiben kidolgozott elvekre. Utalt arra, hogy szabályszerűen tagadja meg az adóhatóság az adólevonási jog gyakorlását attól a számlabefogadótól, amely – annak ellenére, hogy az ügylet tekintetében szabálytalanságra utaló körülmények merültek fel – nem teszi meg az észszerűen elvárható intézkedéseket annak érdekében, hogy áfacsalás részesévé ne váljon. Álláspontja szerint a bíróság jogszerűen hivatkozott a visszaélésszerű magatartás kapcsán a Halifax ügyben az EUB által kidolgozott teszt alkalmazásának szükségességére és e körben helyesen alkalmazta a Kúria által is követett és használt tesztet. Idézte a Kúria a Kfv.I.35.544/2016/5. számú, illetve a Kfv.I.35.631/2021/5. számú ítéletét.
[16] Megállapította, hogy a felülvizsgálati kérelem súlypontját az a hivatkozás adja, mely szerint a felperesek tudattartalmát az adóhatóság nem vizsgálta, illetve standard szempontok mentén feltárt szabálytalanságokból közvetlenül következtet a számlabefogadó felelősségére. E körben rámutatott, hogy az elsőfokú bíróság ezeket a felperesi előadásokat értékelte, és elvégezte a felperesek tudattartalmával kapcsolatos, a Kúria által megkívánt elemzést, vizsgálta, hogy a felperesek megtettek-e minden szükséges intézkedést annak érdekében, hogy az ügylet ne vezessen adókijátszáshoz. Döntése mindenben megfelel az irányadó kúriai gyakorlatnak és az EUB döntéseinek. Itt utalt a C-611/19. számú ügyre, rögzítve, hogy az elsőfokú bíróság ezen döntés figyelembevételével eljárva értékelte az értékesítési láncban korábban eljáró gazdasági szereplők magatartását, a felperesek észszerűen elvárható magatartását és vizsgálta a tudattartalmat. Kifejezetten értékelte az egyes beszállítók vonatkozásában a felperesek részéről végzett ellenőrzési cselekményeket. (elsőfokú ítélet 45-49. oldala). Nem állapítható meg az elsőfokú bíróság ítéletéből annak hiánya, hogy a tudatállapot és tudattartalom tekintetében nem önálló bizonyíték értékelése történt. Hangsúlyozta a Kúria, hogy a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott kúriai döntések minden esetben egyedi tényálláson alapulnak és azokkal összefüggésben mond ki a Kúria csak az adott ügyre vonatkozó elvi tételeket, amelyek azonban nem forgathatók át egy az egyben minden ügyre, mert az az adott ügy tényállásától, az abban feltárt egyedi bizonyítékoktól függ, hogy megállapítható-e a számlabefogadónak az adókijátszásra vonatkozó pozitív tudattartalma.
[17] A Kúria irányadónak tekintette a Kfv. I. 35.362/2020/10. számú döntésében kifejtetteket. Az értékesítési lánc vizsgálatával összefüggésben utalt a Kfv.I.35.425/2013/5.számú döntésre és a Kfv.I.35.388/2016/5. számú döntés [26] bekezdésében foglalt okfejtésre. Megjegyezte, hogy a jogerős ítéletben felhívott EUB ítéletek – ugyanígy – a teljes láncban értékelték a levonási jog gyakorlójának helyzetét ([18] bekezdés). Ez a megállapítás a felperesek esetére is igaz és irányadó, ennek a vizsgálatnak az elsőfokú bíróság teljes mértékben eleget tett.
[18] A támadott döntés szerint áfa adónemben a Kúria már jelentős számú határozatában, különböző aspektusokból vizsgálta a levonási jog gyakorlásának feltételeit, miként azok közül a Kp. 118. § (1) bekezdés b) pontja kapcsán felperes többre is hivatkozott. Abban a kérdésben, hogy a számlakibocsátó működésének jogszerűsége - annak bármely aspektusa is érintett – alapvetően meghatározza a számla befogadójának jogosultságát, a joggyakorlat egységes, és továbbfejlesztése sem szükséges. Nem vitatható, hogy az áfa adónemet érintő kérdések a bíróságok előtt nagy számban merülnek fel, azonban mint arra Kp. 118. § (1) bekezdés a) pont aa) alpont kapcsán már utalt a Kúria, a joggyakorlat kiforrott, a felperesek által hivatkozott körülmények nem keletkeztetnek új típusú, más megítélés alá eső ügyet. A befogadás megengedésére ezen okból sem kerülhet sor.
[19] A Kúria összegző értékelése szerint az elsőfokú ítélet a Kúria joggyakorlatától jogkérdésben nem tért el, az elsőfokú bíróság jogerős ítéletében a nemzeti és az uniós gyakorlatot megvizsgálta, döntése meghozatala során azokat értelmezte és alkalmazta. Rámutatott a Kúria arra is, hogy a jogerős ítélet jogszerűségének, a bizonyítékok értékelésének és az indokolás megfelelő kimunkálásának vizsgálata egyebekben az érdemi felülvizsgálat és nem a befogadás körébe tartozik. Annak megítélése, hogy az elsőfokú bíróság az adott ügy tényei alapján a határozat jogszerűsége kérdésében milyen következtetésre jut, nem jogkérdésnek, hanem ténykérdésnek minősül. A Kúria azonban a felülvizsgálati eljárásban jogkérdésben dönt, bizonyítékok értékelését nem mérlegeli felül. Az elsőfokú bíróság a bizonyítékokat értékelte, indokolási kötelezettségének eleget tett, így jogkérdés vitatásának hiányában önmagában a felperesi álláspont kifejtése nem elegendő a felülvizsgálati kérelem befogadásához. A felperesek által a befogadás alapjául megjelölt kúriai ítéletekben kifejtett álláspontot követve a bizonyítékok mérlegelése, értékelése alapján jutott az elsőfokú bíróság a keresetet elutasító döntéshez.
A jogegységi panasz
[20] A felperesek a Kúria végzése ellen a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 41/B. § (1) bekezdése alapján jogegységi panaszt terjesztettek elő, amelyben állították, hogy a Kúria végzése a Kúria közzétett határozataitól eltér, ezért annak hatályon kívül helyezése és a Kúria új eljárásra és új határozat hozatalára utasítása indokolt.
[21] Elsődlegesen azt állították, hogy az eljárt kúriai tanács munkájában szubjektív és objektív okból is kizárt bírók vettek részt, mert a Kp. 10. § (1) bekezdés c) pontja alapján a tanács négy tagjának be kellett volna jelentenie az elfogultságát, miután éveken át együtt dolgoztak az elsőfokú ítéletet meghozó, akkor még az adóhatóságnál jogi képviselőként tevékenykedő bíróval a Kúria joggyakorlat-elemző csoportjában. Álláspontjuk szerint a bírói tanács két tagjával szemben abszolút kizárási ok is fennállt a Kp. 10. § (2) bekezdése alapján, mert a Kfv.I.35.284/2020. számú, előzményi ügyet lezáró, 15. számú döntés meghozatalában közreműködtek.
[22] A felperesek hivatkoztak arra is a Kp. 118. § (1) bekezdés a) pont aa) alpont alapján történő befogadás tekintetében, hogy a Kúria eljáró tanácsa tévesen értelmezi az adott jogszabályi rendelkezést, a „töretlen gyakorlat” fogalmát, a Kúria végzésének [33] bekezdésében felsorolt szempontok nem a befogadás valódi feltételei, azokat az eljáró tanács tévesen vette át a közigazgatási perekben nem alkalmazható 2/2021. (VII.12.) PK véleményből. Jogegységi panaszfelvetésként fogalmazták meg, hogy „a Kúria közzétett határozatainak mellőzése – vagy a fél (érintett) által vélt mellőzése - bírósági jogvita előzmények nélküli jogerős ítéletet eredményező perben a felülvizsgálat lehetőségének kizárásával a felülvizsgálati kérelem befogadásának megtagadása által végleg lezárható-e olyan befogadási okra hivatkozással, amelyet a felülvizsgálatra vonatkozó Kp-beli jogi szabályozás nem tartalmaz, csupán a Pp. –[…] – Kúria Polgári Kollégiuma általi véleményezés keretében vethető fel”. Álláspontjuk szerint ez a gyakorlat ellehetetleníti, ezáltal veszélyezteti a közzétett kúriai határozatok érvényesülését, és eredményezi a jogegység megbomlását.
[23] Az ügyazonosság körében azzal érveltek, hogy a Kúriának azt összefüggéseiben és mélységében kell vizsgálnia (vö.: Kúriai végzés [45] bekezdés), és ebben az ügyben észlelnie kellett volna, hogy a hivatkozott eseti döntések többsége alátámasztja azt az álláspontjukat, hogy a jogerős ítélet által megfogalmazott „észszerűen elvárható intézkedések” nem voltak ily módon elvárhatók felperesektől, továbbá a döntések másik része pedig azt igazolja, hogy a bíróságnak további körülményeket kellett volna értékelési körbe vonnia ahhoz, hogy a felperesek adólevonási jogának jogszerű megtagadása objektív tények alapján megállapítható legyen. Sérelmezték, hogy a hivatkozott, 11 darab döntést a Kúria tanácsa nem vette számba és nem ütköztette azokkal a jogerős ítéletet, különösen, hogy ez a jogerős ítéletből is hiányzott. Kifogásolták azt is, hogy a Kúria végzése összefoglalóan értékelte a hivatkozott döntéseket, és nem értettek egyet azzal, hogy miként lehet egyedi ügyet precedensképes határozatokkal érdemben összevetni (vö.: Kúria végzés [47] bekezdés), az egyedi tényállások eltérésének nem tulajdonítottak kiemelt jelentőséget, hangsúlyozva, hogy az adójogilag releváns tények azonosságán lehet csak a hangsúly.
[24] Állították, hogy valamennyi, általuk hivatkozott üggyel fennállt az ügyazonosság. E körben kiemelték, hogy a Kfv.V.35.197/2021/7. számú döntést a felhasználható bizonyítékok megszorító értelmezése körében, a Kfv.I.35.244/2020/7. és Kfv.I.35.362/2020/10. számú döntést az elfogadható bizonyítás módszertana és a számlabefogadó adólevonási jog megvonásához vezető felelősség megállapításához, a Kfv.I.35.358/2018/5. számú és Kfv.I.35.540/2017/4. számú döntést a marasztalás alapjául szolgáló - és az EUB által is értékelt - körülmények és a bizonyítási kötelezettség körében, a Kfv.I.35.028/2018/7. és Kfv.I.35.098/2020/4. számú döntést az EUB Halifax ügyben kidolgozott tesztjének figyelembe vétele körében, a Kfv.V.35.025/2016/6. számú döntést az adózó által alkalmazott, de a piacon fizetendő, észszerűen elvárható legalacsonyabb ár tekintetében alperest terhelő bizonyítási kötelezettség körében, a Kfv.I.35.356/2015/4. és a Kfv.I.35.706/2019/9. számú döntést a bizonytalan történeti tényállásra nem alapítható adójogi jogkövetkezmény elve körében, a Kfv.I.35.631/2011/7. számú döntést az észszerű ellenőrzés, a számlabefogadói tudattartalom vizsgálata körében hivatkozták meg.
[25] Állították, hogy az elsőfokú bíróság – a Kúria végzésének megállapítása ellenére (vö.: [46] bekezdés) – a Halifax ügyben kidolgozott teszt szerinti elemzést nem végezte el ügyükben, az ezzel kapcsolatos közzétett döntéssel nem is foglalkozott, a Halifax tesztet a bíróság csak megemlítette jogerős ítéletében, ezzel a bíróság és a Kúria teljes mértékben figyelmen kívül hagyta a Kfv.I.35.028/2018/7. számú döntést. Ennek következtében teljes mértékben hiányzott annak értékelése, hogy a piaci viszonyok változása (dohánykiskereskedelmi tevékenység jogszabályi ellehetetlenítése) miatt a vizsgált nagykereskedelmi tevékenység valós gazdasági helyzetre adott szükségszerű válasz volt. Vizsgálat, elemzés nélkül - álláspontjuk szerint - nem lehetett volna azt ítéleti bizonyossággal kimondani, hogy mesterségesen hoztak létre számlázási láncolatot. Érdemben is elemezték a Halifax teszt szerinti lépésekre adandó válaszokat, ezzel is bemutatva az értékelés hiányát (JEP.V.2.).
[26] A felperesi tudattartalom bizonyítása és a standardizált szempontok körében rámutattak, hogy a bíróság a kúriai és az EUB határozatokban meghatározott szempontok szerinti bizonyítást, az objektív tények alapján történő elemzést nem végezte el és ennek ellenére állapította meg, hogy az adólevonási jog felperesektől való megvonása jogszerű volt, s a Kúria végzése ennek ellenére sem látta indokoltnak a felülvizsgálati kérelem befogadását. Állították, hogy a bíróság csak az alperesi határozatra támaszkodott a bizonyítékok értékelése során, egyúttal mellőzte (el sem olvasta) a felperesek érdemi érveit, továbbá a bíróság nem végzett ellenőrzési cselekményeket, tényszerűen sem vizsgálta a releváns körülményeket, hanem az alperesi határozat „standardizált elemekre” épülő bizonyítékait másolta át a jogerős ítéletbe, mely okból a Kúria végzése tévesen tartalmazza, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítékok mérlegelése, értékelése alapján jutott a keresetet elutasító döntésre. Ellentmondást láttak abban, hogy a közzétett gyakorlat és a Kúria végzése szerint is saját bizonyítékokkal és értékelési szempontok alapján, koherens értékelést követően lehet megállapítani az adólevonási jog szempontjából releváns tudattartalmat, ennek ellenére a jogerős ítélet kritika nélkül elfogadta a „standardizált szempontok” szerinti bizonyítást, holott az EUB és a Kúria gyakorlata kizárja a standardizált szempontokra alapítottan az adólevonási jog megtagadását.
[27] Állították, hogy a jogerős ítélet és a Kúria végzése ellentétes a Kfv.I.35.706/2019/9. számú és a Kfv.I.35.356/2015/4. döntéssel, mert a jogerős ítélet erre vonatkozó tilalom ellenére bizonytalan tényállásra és az értékesítési láncban távolabb álló adózók magatartásából levont következtetéseken alapul, s nem is tesz különbséget a „tudta” vagy a „tudhatta volna” fordulat között. Nincs annak bizonyítéka, hogy az I. és II. rendű felperes tudatosan és célzatosan „egy egész üzletágat építettek fel”. A jogerős ítélet a szándékos magatartás mellett vizsgálta a felperesek gondatlanságára utaló magatartási elemeket (tudhatta volna), amely egy alapvető ellentmondás. E hibákat a standardizált elemek átvételével és kritika nélküli értékelésével magyarázták.
[28] A Halifax teszt alkalmazásának hiánya miatt állították, hogy a jogerős ítélet és a Kúria végzése ellentétes a Kfv.I.35.098/2020/4. számú döntéssel.
[29] A Kfv.I.35.631/2011/7. számú döntés kapcsán azzal érveltek, hogy a Kúria precedens döntésében kimondta, hogy az a körülmény, hogy a számla befogadója nem ellenőrizte a számlakibocsátó tevekénységének szabályszerűségét, a személyi és tárgyi feltételek meglétét, önmagában nem értékelhető úgy, hogy az előbbi tudta vagy tudnia kellett volna, hogy adócsalásban vesz részt. Ezen ellenőrzés elvégzése ugyanis nem a számla befogadójának, hanem az adóhatóságnak a feladata. Mindezzel ellentmondásban áll, hogy a jogerős ítélet kellő körültekintést, észszerű, további ellenőrzést várt el felperesektől, amely alapján a standardizált elemeket észlelni kellett volna.
[30] Ezt az érvelést tovább vezetve utaltak arra, hogy a Kfv.V.35.197/2021/7. számú döntés alapján az adózói tudattartalmat önállóan a bizonyítékok komplex értékelésével kell vizsgálni, nem elegendő azt standardizált elemekkel alátámasztani. Hivatkoztak az EUB C-611/19. számú ügyben hozott döntésére, amely szerint a tényleges érvényesülés és az arányosság elvével ellentétes az a nemzeti gyakorlat, amely előzetesen megállapított kritériumokon nyugvó feltételezésre és nem bizonyítékokra alapítva mondja ki az adócsalásban való aktív részvételt. Idézték a C-610/19. számú ügyben hozott döntést is, kiemelve, hogy a hiteltelen számlák önmagukban nem szolgálhatnak az adólevonási jog megtagadásához, ahhoz a jog által megkövetelt módon bizonyítani kell, hogy az adózó tudta vagy tudnia kellett volna, hogy az ügyletekkel a számlakibocsátó vagy a szolgáltatói láncban korábban közreműködő gazdasági szereplő által elkövetett adócsalásban vesz részt. Sérelmezték, hogy az adóhatóság ott is megállapította az adókijátszó magatartást, amikor a láncolat egy olyan pontján tárt fel adókijátszást, amelyet egy vagy több közbenső beszállító választotta el az I. rendű felperestől és/vagy közvetlen beszállítójától. E körben az esetről esetre való bizonyítás szükségességével érvelt (C-610/19. - Vikingo ügy 64. pontja).
[31] Ugyanígy a komplex adójogi tényállás értékelésének és a saját értékelési szempontoknak a szükségességével érveltek a Kfv.V.35.197/2021/7. és Kfv.I.35.244/2020/7. számú döntést idézve.
[32] Állították a felperesek (vö.: JEP VII.3. pont), hogy a joggyakorlat továbbfejlesztése – szemben a Kúria végzése megállapításával – indokolt lenne abban a kérdésben, hogy a számlakibocsátó működésének jogszerűsége – annak bármely aspektusa is érintett – alapvetően meghatározza a számla befogadójának jogosultságát, a joggyakorlat egységes, továbbfejlesztés indokolt. Álláspontjuk szerint épp ez az a kérdés, amelyben a magyar joggyakorlat nem követi konzekvensen az EUB esetjogát, sem a Kúria annak megfelelő gyakorlatát, sem a társadalmi igényeket. Egyet értettek azzal, hogy a jelen ügy körülményei nem keletkeztetnek egy új típusú, más megítélésű ügyet, azonban az ügy egyedi sajátosságai – huszonhárom beszállító, huszonöt relációban másfél évig tartó számlakibocsátása – kiemeli a standardizált elemekkel való bizonyítás jogszerűtlenségét, abszurditását.
[33] Sérelmezték (vö.: JEP VII.4. pont), hogy a Kúria tanácsa nem tekintette a társadalom széles körét érintő, vagy különleges súllyal bíró ügynek a felmerült jogkérdéseket, holott ezt igazolták, illetve a Kúria végzése maga is elismeri, hogy számos adólevonási jog gyakorlásával kapcsolatos ügy van a Kúria előtt (vö.: Kúria Végzése [50] bekezdés), amely önmagában bizonyítja a társadalom széles körét érintő jelleget.
[34] A Kfv.I.35.362/2020/7. számú döntésre utalva a felperesek kiemelték, hogy a beszállítói oldalon felmerült hiányosságok nem tekinthetők olyan objektív körülményeknek, melyek megalapozzák az adócsalás megállapítását, s az alperesnek, a törvényszéknek és a befogadásról való döntéskor a Kúriának is figyelembe kellett volna vennie, hogy a hatóságnak a számlakibocsátókra vonatkoztatva egyenként kellett volna elvégeznie az elemzést, különösen, hogy 23 beszállítónak, 25 relációban, másfél év távlatában, különböző beszállítói időszakokra végzett tevékenysége volt a vizsgálat tárgya. A standardizált elemek csak bizonyos beszállítókra voltak kimutathatóak, de nem olyan súllyal, összefüggésben és számossággal, amely minden beszállító esetében elérte volna a „tudta, vagy tudhatta volna” jogilag megkövetelt bizonyítottság mértékét. Állították, hogy a Kúria végzésének megállapításával szemben a beszállítók nem egyenként kerültek elemzésre, ez csak a látszat volt, összemosott vizsgálat zajlott, a jogilag megkövetelt bizonyítás nem valósult meg.
[35] A Kfv.I.35.358/2018/5. számú döntés figyelmen kívül hagyását azért kifogásolták, mert annak elvi tartalma szerint nem lehet az adólevonási jog megtagadását olyan körülményekre alapítani, melyről az EUB már kimondta, hogy önmagukban nem képezhetik annak akadályát. Ezt az elvi tételt a bíróságok nem követték, s nem tartották be azon iránymutatását sem, hogy az adóhatóságot terheli a bizonyítási kötelezettség, csak objektív tények alkalmasak a tudatállapot bizonyítására, s nem róható az adózó terhére olyan körülmény, amelyről észszerűen elvárható magatartás tanúsítása mellett nem szerezhetett tudomást. Ugyanebben a körben idézték a Kfv.35.540/2017/4. számú döntést is, hangsúlyozva, hogy a Kúria nem észlelte, hogy a törvényszék eltért ezektől a szempontoktól, amikor a standardizált elemekként meghatározott körülmények felsorolása által és nem objektív bizonyítékokkal alátámasztva tett megállapítást.
[36] A Kfv.35.025/2016/6. számú döntés alapján állították, hogy az adóhatóságnak kell bizonyítania, hogy az adózó vételára alacsonyabb volt, mint a piacon fizetendő, észszerűen elvárható legalacsonyabb ár, amelyből az adózó tudhatta, hogy adókijátszásban vesz részt. Álláspontjuk szerint ügyükben a legalacsonyabb ár alkalmazása a gazdasági tevékenység észszerűtlenségének legfőbb bizonyítéka volt, amelyet bizonyítékokkal cáfolt is (2019. augusztus 22-i és 2021. szeptember 20-i beadványban), ennek ellenére a törvényszék ezzel érdemben nem foglalkozott, bizonyítékait nem vizsgálta, amelyet hatályon kívül helyezést eredményező hibaként kellett volna értékelni.
[37] Állították a felperesek, hogy ellentmondás van a Kúria határozatai (s emellett az EUB döntései) között a standardizált elemek tekintetében. Míg az alperesi határozat által idézett Kfv.I.35.132/2017/6. és Kfv.I.35.318/2017/11. számú döntések kifejezetten kinyilvánítják, hogy a standardizált elemek gátját képezik a levonási jog gyakorlásának, addig a felperesek által felhívott vagy Kúria végzése által idézett kúriai, európai uniós eseti döntések, ezzel ellentétes megállapításokat tartalmaznak, mely okból az első két döntésben foglalt „elvi tétel” meghaladottá vált.
[38] Álláspontjuk szerint a levonási jog megtagadásának nem lehet oka olyan körülmény, amelyet a számlabefogadó nem köteles ellenőrizni, vagy az ellenőrzés tőle nem várható el; amelyet a számlabefogadó még ellenőrzéssel sem tud megállapítani; amelyet az adóhatósági vizsgálat tárt fel és/vagy utólagos tények. A bizonyítási eljárás elégtelensége kapcsán felhozott érvelésük alátámasztásaként hivatkoztak a Kúria végzésében idézett, Kfv.I.35.362/2020/10. számú döntés [51] bekezdésében foglaltakra, amely alapján épp ellentétes döntés meghozatalát látták indokoltnak. Utaltak arra is, hogy ha elfogadja a bíróság a standardizált elemekkel való bizonyítást, akkor teret enged a hatóság rendeltetésellenes joggyakorlásának, és bírósági kontroll nélkül marad a hatóság gyakorlata, melyre figyelemmel is kérte a Jogegységi Panasz tanács beavatkozását.
[39] Az alperes nyilatkozatában kérte a jogegységi panasz elutasítását. Hangsúlyozta, hogy a jogegységi panasz nem a befogadást megtagadó végzés elleni rendes vagy rendkívüli jogorvoslat, így a Kúria végzésének okszerűsége és jogszerűsége jogegységi eljárásban nem kontrollálható, csupán az ellenőrizhető, hogy megalapozott-e az az álláspont, hogy az elsőfokú bíróság nem tért el döntéshozatala során a felperesek által hivatkozott közzétett kúriai határozatoktól. Hangsúlyozta, hogy a kizárási indítvány nem lehet jogegységi panasz tárgya, az érdemben sem megalapozott. Érvelése szerint a felperesek a Bszi. 41/B. § (1) bekezdésébe nem tartozóan kérték annak vizsgálatát, hogy a Kúria kitágította a befogadási okok körét és Kp-ben nem szereplő okból döntött a felülvizsgálati kérelmük megtagadásáról. Emellett rámutatott, hogy a befogadási okok magyarázata nem bővíti a megtagadás okait. Álláspontja szerint a felperesek ellentmondásosan érvelnek felülvizsgálati kérelmükben, amikor arról írnak, hogy a Kúria nem reagált az általuk megjelölt 11 db eseti döntésre. Alperes szerint a Kúria végzése részletes indokolást tartalmaz arra nézve, hogy az ítélet miért nem ellentétes a közzétett eseti döntésekkel. Tényszerűnek látta annak megállapítását, hogy az ítélet az adózóktól észszerűen elvárható intézkedések körében megfelelt a közzétett gyakorlatnak, az elsőfokú bíróság elvégezte az adózói tudattartalom részletes vizsgálatát. Véleménye szerint a felperesek nem jogkérdésben, hanem ténykérdésben kérték a Kúria végzése felülvizsgálatát, egyfajta felülmérlegelést várva a Jogegységi Panasz Tanácstól. Kiemelte, hogy az ítélet a standardizált elemekre hivatkozott ugyan, de valamennyi, az ügy szempontjából jelentős körülményt megvizsgált, mind a gazdasági esemény megvalósulása, mind az adózói tudattartalom körében, az ügyleteket az egyes számlakibocsátókra lebontva, sajátos értékelési szempontok mentén haladva, így a felperesek ezzel ellentétes hivatkozása alaptalan. Állította, hogy jelen ügyben nincs bizonytalan tényállás, az I. és II. rendű felperes passzív adózói magatartása igazolt volt, az árképzéssel kapcsolatos tényfeltárás is megtörtént. Iratellenesnek tekintette azt a felperesi állítást, hogy a törvényszék nem értékelte a felperesek által végzett ellenőrzési cselekményeket, mivel ezzel kapcsolatos megállapításait az ítélet 45-49. oldala tartalmazza. A Halifax teszt kapcsán tett kúriai megállapításokat is alaposnak találta. A felperesek álláspontjával szemben azt hangsúlyozta, hogy a Kúria pontosan megvizsgálta a felülvizsgálati kérelem tükrében az elsőfokú bíróság eljárását, és ez alapján állapította meg, hogy nem tért el a bíróság a Kúria közzétett határozataitól. Záró érvelésként utalt arra, hogy a standardizált elemek felsorolása nem jogsértő, az sohasem lehet önálló alapja adójogi elmarasztalásnak, mert az adóhatóságnak minden esetben részletesen kell bizonyítania, hogy az adózó tudta vagy tudnia kellett volna arról, hogy adókijátszásban vesz részt. Álláspontja szerint egyik kúriai döntés sem értelmezhető úgy, hogy a standardizált elemek felsorolása minden vizsgálat és bizonyítás nélkül elégséges az adózó terhére tett megállapításhoz.
A Kúria Jogegységi Panasz Tanácsának döntése és annak jogi indokai
[40] Az Alaptörvény 25. cikk (3) bekezdése kimondja, hogy a Kúria biztosítja a bíróságok jogalkalmazásának egységét. A Kúria e feladatát az ítélkezése során akkor teljesíti, ha a közzétett kúriai döntéseiben elfogadott jogértelmezés elvi tartalmát („ratio decidendi”-t) az azonos ügyekben követi [Jpe.I.60.002/2021/7. [18] bekezdés] .
[41] A felperesek jogegységi panaszukat a Bszi. 41/B. § (1) bekezdésére alapították, állítva, hogy a felülvizsgálati kérelmük befogadásának megtagadása során a Kúria nem vette figyelembe, hogy a felülvizsgálni kért ítélet jogkérdésben indokolatlanul eltért a Kfv.V.35.197/2021/7., Kfv.I.35.244/2020/7., Kfv.I.35.362/2020/10., Kfv.I.35.358/2018/5., Kfv.I.35.540/2017/4., Kfv.I.35.028/2018/7., Kfv.V.35.025/2016/6., Kfv.I.35.631/2011/7., Kfv.I.35.098/2020/4., Kfv.I.35.356/2015/4., Kfv.I.35.706/2019/9. számú döntésekben foglalt jogértelmezéstől. Ezekre a döntésekre a felperesek már a felülvizsgálati kérelemben is hivatkoztak az álláspontjuk alátámasztásaként.
[42] A Jogegységi Panasz Tanács már több döntésében elvi éllel fejtette ki, hogy a jogegységi panasz jogintézménye nem a panaszosnak a per tárgyává tett jog- és érdeksérelmének kiküszöbölésére szolgál. Erre a bírósági eljárási törvények által szabályozott rendes és rendkívüli jogorvoslatok többirányú lehetőséget biztosítanak. A jogegységi panasz eljárás, mint ahogy a nevéből is tükröződik, a közzétett határozattól eltérés feloldását, a jogegység biztosítását célozza, nem pedig újabb jogorvoslati fórumot nyit a panaszosnak, a megelőző eljárások során szükségszerűen már érvényesített jog- és érdeksérelem orvoslására. (Jpe.I.60.001/2021/2.) Ugyancsak e körben mutatott rá a Jogegységi Panasz Tanács arra is, hogy a jogegységi panasz eljárás egy a Bszi.-n alapuló, rendkívüli, jogerő utáni, jogegységet célzó, sui generis eljárás. A jogrendszer belső koherenciájának megteremtését szolgáló önálló eszköz. Jogorvoslati eljárás ugyan, de nem a per folytatása. Nem jelentheti a felülvizsgálati eljárás megismétlését, továbbá az abban szereplő indokolás felülmérlegelését. Nem működhet kvázi „szuper-felülvizsgálatként” (Jpe.I.60.011/2021/3.).
[43] A Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa a Jpe.I.60.002/2021/7. és a Jpe.I.60.005/2021/5. számú határozataiban azt is kifejtette, amit később a Jpe.II.60.027/2021/8. számú döntésében megerősített, hogy a jogegység fogalmát az egyes eljárási törvények nem definiálják, a Bszi. jogegységi eljárásra és jogegységi panasz eljárásra vonatkozó rendelkezéseiből, annak egyes eseteire vonható le – negatív oldalról – következtetés, amelynek értelmében a jogegység hiányát a korábbi döntéstől való indokolatlan eltérés okozza. A jogegység követelménye tehát sohasem absztrakt, hanem mindig konkrét ügyekhez köthető, az csak meghatározott és megjelölt bírói döntések tekintetében merülhet fel. Következésképpen – a jogegységi panasz eljárásokban eddig kialakult gyakorlatot követve – a jogegység követelményén belül az az elvárás, hogy ugyanazon jogkérdést felvető ügyekben (ügyazonosság) a jogértelmezés is azonos legyen. Ha nincs meg az ügyek közötti azonosság, mert eltérő hátterűek a bírói döntések, akkor sem jogilag, sem tágabb értelemben nem értelmezhető a jogegység.
[44] A Jpe.I.60.002/2021/7. számú határozat azt is rögzítette, hogy a jogegység követelménye megköveteli annak vizsgálatát, hogy mikor áll fenn az ügyek (bírói döntések) közötti azonosság. Az ügyazonosság több tényező által befolyásolt, összetett jogfogalom, amelyet mindig esetről esetre kell vizsgálni. Ennek során szigorúan kell venni az összehasonlított bírói döntésekben az alkalmazott anyagi jogszabály egyezőségét (hatály, normatartalom) és a jogértelmezés szempontjából releváns tények lényegi hasonlóságát, továbbá közigazgatási perben – a kérelemhez kötöttség és a közigazgatási ügy tárgya által meghatározott vizsgálat miatt – a hatósági, a kereseti és a felülvizsgálati kérelem ténybeli és jogi azonosságot befolyásoló elemeit.
[45] Nincs ügyazonosság az eltérő anyagi jogi hátterű, azonos anyagi jogi háttér mellett eltérő kérelmet tartalmazó, vagy azonos anyagi jogi háttér mellett eltérő tényállású közigazgatási ügyek és annak alapján indult közigazgatási jogviták között. Alappal kérdőjelezhető meg az ügyazonosság továbbá azonos anyagi jogi háttér mellett eltérő kereseti vagy eltérő felülvizsgálati érvelés esetén.
[46] A fentiekben kifejtett, a jogegységi panasz eljárás lényegét érintő érvekre utalva állapítja meg a Jogegységi Panasz Tanács, hogy a felperesek eljáró bírók kizárásával kapcsolatos kifogásai érdemben nem vizsgálhatóak, mert ezek az érvek nem kapcsolódnak a jogegység kérdéséhez, közzétett kúriai határozatokhoz, lényegüket tekintve egy szuper felülvizsgálatot célzó állítások, amelyek nem összeegyeztethetőek a jogegységi panasz intézményének céljával. E körben a Jogegységi Panasz Tanács az érdemi válaszadást ez okból mellőzi.
[47] A Jogegységi Panasz Tanács Jpe.II.60.019/2021/18. számú döntésben részletesen foglalkozott a felülvizsgálati kérelem befogadását megtagadó döntéssel kapcsolatos jogegységi panasz eljárás kereteivel. Kifejezetten vizsgálta a felülvizsgálati kérelem befogadását megtagadó végzés kapcsán, hogy a Kp. 118. § (1) bekezdésének rendelkezései miként hozhatók összefüggésbe a Bszi. 41/B. § (1) bekezdés alapján előterjesztett jogegységi panasszal. A Kúria Jpe.II.60.019/2021/18. számú döntésének [40]-[42] bekezdésében részletesen kifejtette, hogy a Bszi. 41/B. § (1) bekezdése alapján előterjesztett jogegységi panasz a Kp. 118. § (1) bekezdés a) pontjához tartozó befogadási okokhoz kapcsolódóan érdemben nem vizsgálható, mert ezen befogadási okokhoz más, általánosabb értékelési szempontok társulnak [nem az ügy érdeme, hanem a befogadási okok tekintetében releváns egyéb körülmények – joggyakorlat egysége, továbbfejlesztése, a jogkérdés különleges súlya, társadalmi jelentősége, uniós jogi norma értelmezésének szükségessége, vagy alapvető, ügy érdemére kiható eljárási, alapjogi jogsérelem - értékelésén alapul a döntés], továbbá a Bszi. 41/B. § (1) bekezdése alapján előterjesztett panasz feltétele, hogy a jogkérdésben [s nem a befogadási okok releváns körülményeiben] való eltérésre a felülvizsgálati kérelemben már hivatkozzon a panaszos, amely e befogadási okok tekintetében nyilvánvalóan teljesíthetetlen. E jogi érvelést jelen ügyben is irányadónak tekinti a Kúria, amely okból nincs lehetőség arra, hogy a felperesek jogegységi panaszának Kp. 118. § (1) bekezdés a) pont aa) és ab) alpontjaihoz tartozó érvelését – vö.: jogegységi panasz II. pontja a „töretlen gyakorlat” fogalmának értelmezése körében, továbbá VII.3. pont, VII.4. pont körében - érdemben vizsgálja, miután ezeket az érveket a Kp. 118. § (1) bekezdés a) pontjának egyes jelölt alpontjaihoz tartozó érvelésként azonosította.
[48] A Jogegységi Panasz Tanács megállapítása szerint a felperesek a közzétett eseti döntésekkel kapcsolatban több vonatkozásban is kifogásolták a Kúria végzését, s azon keresztül a jogerős ítéletet.
[49] Egyik érvelésük szerint önmagában az a tény, hogy a jogerős ítéletet hozó törvényszék részletesen nem elemezte ki a közigazgatási perben előterjesztett beadványaikban (és a felülvizsgálati kérelemben is) hivatkozott közzétett határozatokat, mulasztást követett el. A Kúria a közzétett döntésekkel kapcsolatosan összefoglalóan tett megállapítását ellentmondásosnak tartották, és úgy vélték érvelésüket a Kúria félreértelmezte. E körben a Jogegységi Panasz Tanács álláspontja az, hogy valóban indokoltnak mutatkozhat és erősíti a döntés meggyőző erejét, ha a közigazgatási perben hozott ítéletben a bíróság részletesen bemutatja, hogy a fél által hivatkozott eseti döntés(eke)t miként vagy miért nem vette figyelembe. Önmagában azonban az a tény, hogy ezt az összevetést nem, vagy csak részben tartalmazza az ítélet, nem eredményezi, hogy a Kúriának a felülvizsgálati kérelmet automatikusan be kell fogadnia. Itt kell utalni arra, hogy a jogerős ítélet felülvizsgálatához az Alkotmánybíróság többször megerősített álláspontja szerint a félnek nincs alanyi joga {3040/2021. (II. 19.) AB határozat, Indokolás [68];3373/2019. (XII. 19.) AB határozat, Indokolás [42]; 3024/2019. (II. 4.) AB határozat, Indokolás [69]}. Emellett a felülvizsgálat engedélyezése (Pp.) és a felülvizsgálati kérelem befogadása (Kp.) között nincs lényegi különbség, a két jogintézmény célja ugyanaz. A befogadásról közigazgatási perekben a Kúria minden esetben a Kp. 118. § (1) bekezdésében foglalt szempontok alapján határoz. Mindezek miatt a jogerős ítélet ezen állított hiányossága nem teszi jogszabálysértővé a Kúria végzését, a jogegység követelménye e kérdéshez kapcsolódóan nem értelmezhető.
[50] A Kúria végzése helyesen tartalmazza az ügyazonosság körében azt, hogy a felperesek által hivatkozott eseti döntések tényállása nem összevethető, ezt a felperesek jogegységi panaszukban sem állítják. A felperesek az ügyazonosság körében az adójogilag releváns tényállási elemekben fennálló hasonlósággal érvelnek, állítva, hogy mindegyik ügyben arról kellett dönteni a hatóságnak és a bíróságnak, hogy az adólevonási jog gyakorolható-e vagy azt meg kell tagadni. Ez az érvelés azonban az ügyazonosság jogegységi ügyekben kidolgozott fogalmától elszakad [vö.: fenti hivatkozásokkal], s nem veszi figyelembe, hogy az ügyekben felmerülő egyedi körülményeknek eltérő adójogi jelentősége van, s az adólevonási jog gyakorolhatóságának megítélése számos egyedi, sajátos körülmény lététől, hiányától függ. Ezek az ügyek kifejezetten az egyedi tényállások mentén ítélhetőek meg, azaz a tényállás nem szakítható el a jogi értékeléstől az általános adójogi érvelésre hivatkozással.
[51] Annak eldöntése ugyanis, hogy megvalósult-e valós gazdasági esemény, s ha igen, akkor kik között, illetve egy gazdasági esemény kapcsán az adózó tudatállapota mit fogott át, miről tudott, vagy miről kellett volna tudnia észszerűen elvárható magatartás tanúsítása mellett, számos körülmény által befolyásolt, melyeket egyenként és összességében is értékelni kell ahhoz, hogy abból adójogi következtetéseket lehessen levonni. E körben nagy valószínűséggel nincs teljesen azonos tényállás, ugyanakkor vitathatatlan, hogy a tények értékelésének van egy kialakult általános zsinórmértéke, amelyet számos közzétett eseti döntés tartalmaz. Ezt az értelmezési metódust kérhetik számon a felperesek a Kúria végzésén a jogegységi panasz eljárásban, de nem elszakadva a történeti tényállástól.
[52] A felperesek állítják, hogy a felülvizsgálati kérelmük befogadásának megtagadásakor a Kúria nem észlelte, hogy a jogértelmezési elvektől az elsőfokú bíróság eltért, ezáltal a közzétett eseti döntésekben kirajzolódó jogegységet megbontotta döntésével.
[53] A részletes elemzések előtt indokolt hangsúlyozni, hogy az idézett döntések érvelésének felépítése minden esetben olyan, hogy az általános és iránymutató jogértelmezési elvek, gyakorlat bemutatását követően kerül sor az egyedi ügyben adójogilag releváns körülmények ismertetésére és az egyedi tényállás alapján az eljárásjogi és/vagy anyagi jogi következtetések levonására. Ha a felperesek kiidézik az egyedi ügyben felhozott, de az általános gyakorlatra vonatkozó érveket, azzal még nem igazolják, hogy a közzétett döntés és az ügyük között a jogegység megbomlott. Az általános, adójogi szempontól megalapozott érvelés állított hiánya a felülvizsgálati kérelem, de nem a jogegységi panasz sikerét alapozhatja meg. Jogegységi panasz eljárásban azt biztosítja a Jogegységi Panasz Tanács, hogy az azonos megítélésű, jogi szempontból összevethető, összehasonlítható ügyekben a felek azonos jogértelmezésen nyugvó döntést kapjanak, ezáltal a jogegység talaján kiszámítható legyen a Kúria ítélkezése. Bár a felperesek vitatják, de az adólevonási jog gyakorlásával kapcsolatos ügyekben az egyedi körülményeknek van jogi relevanciája, azok döntő módon tudják befolyásolni az ügyek végkimenetelét, miután nem lehet egy általános, objektív mércét felállítani arra – épp a tényállások sokfélesége folytán -, hogy mikor mehet végbe ténylegesen gazdasági esemény, mi befolyásolja az adózó tudatállapotát, s melyek azok a körülmények, amelyek kizárják, hogy az adózó adókijátszásban való közreműködésére lehessen következtetni, s az sem határozható meg pontosan, hogy mi tekinthető minden körülmények között észszerű intézkedésnek. Ezek a kérdések minden esetben egyedi mérlegelés alapján bírálhatók el, s ahogy erre a Kúria eljáró tanácsa helyesen utalt, ezek az ügyek olyan bizonyítékértékelést igényelnek, amelyek felülbírálata a felülvizsgálati eljárásban rendkívül szűkkörű, kivételes.
[54] A Kfv.V.35.197/2021/7. számú eseti döntésre a felperesek azért hivatkoztak, mert e döntés alapján az adózói tudattartalmat önállóan, a bizonyítékok komplex értékelésével kell vizsgálni, a gazdasági esemény megvalósulásának, a számlák hiteltelenségének körülményeitől elkülönült módon, saját bizonyítékok, saját értékelési szempontok alapján lehet a bizonyítást lefolytatni, elégtelen a standardizált szempontokra történő határozati hivatkozás az adócsalásban való részvétel megállapításához. Ezzel szemben a közzétett ügyben a Kúria hatályon kívül helyező döntését arra alapította, hogy a felperes tudattartalmát az elsőfokú hatóság és lényegében a másodfokú hatóság is egyetlen körülményre, a gyártói listánál alacsonyabb összegű ajánlatra (alacsony árfekvésre) alapította, rögzítve, hogy ez önmagában elegendő ahhoz, hogy a felperesi adózónak tudnia kellett volna, hogy adókijátszásban vesz részt. A Kúria a közzétett ügyben megállapította, hogy a felperesi ügyvezető e kérdésben észszerű magyarázatot adott, mely indokolttá teszi az adózói tudatállapot további hatósági vizsgálatát, mert a feltárt tények elégtelenek az adókijátszásban való közreműködés igazolására. Fontos kiemelni, hogy a felperesek érvelése a döntés elvi tartalmára és nem a döntés lényegi magvára épült, holott az egyedi tényállási elemeknek kiemelt jelentősége van az adójogi jogkövetkezmények szempontjából. Az elvi tétel kapcsolódik ugyan az egyedi döntéshez, azonban nagyobb körültekintéssel kell arra hivatkozni, ha a felperesek egy teljesen más tényállású ügyben azt kérik számon, hogy az esetükben miért nem került sor az elvi tétel mentén a hatósági döntés hatályon kívül helyezésére. A két ügy adójogilag releváns tényekben való hasonlósága nem állapítható meg, így a jogegység megbomlását a felperesi érvelés nem igazolja.
[55] A Kfv.I.35.244/2020/7. számú döntés az adózó magatartását különbözően ítélte meg a beszállítók két csoportja tekintetében, s e két eltérő tényállás körében vizsgálta a hatósági megállapítások és a keresetet elutasító ítélet megalapozottságát. E vizsgálat során a Kúria úgy látta, hogy a hatósági döntés hiányos (és az azt jóváhagyó ítélet is téves), nem rendszerezett és nem követhető a bizonyítás, az érvelés, s nem világos, hogy a hatóság mit (gazdasági esemény hiányát vagy gazdasági esemény megvalósulása mellett az adózói tudatállapot alapján a kijátszásban való részvételt) állapított meg. A döntés felperesek által hivatkozott elvi tétele azt az eljárási lépésekre vonatkozó általános iránymutatást tartalmazza, amelyet az egyedi ügyben a hatóság elmulasztott betartani. A felperesek ügyében nem állapítható meg ilyen fokú tévedés és határozati bizonytalanság, mert egyértelmű, hogy a hatóság a gazdasági esemény megvalósulását nem vonta kétségbe, csupán az elvi iránymutatás szerint továbblépve, az adózó tudtaállapotának vizsgálatát végezte el, mely értékelés helyességét vitatják a felperesek. E döntés kapcsán sem sérülhetett tehát a jogegység.
[56] A Kfv.I.35.362/2020/10. számú ügyben a Kúria nem tudta megállapítani, hogy miért tagadta meg a hatóság az adólevonási jogot az adózótól. Itt hangsúlyozta, hogy vagy azt állapítja meg a hatóság, hogy nem valósult meg a gazdasági esemény, ekkor nincs szükség a tudattartalom vizsgálatára, vagy ha nem vitatja a gazdasági esemény létrejöttét, akkor az adózó tudattartalmának vizsgálatát kell elvégezni (tudta vagy kellő körültekintés mellett tudnia kellett volna, hogy adókijátszásban vesz részt). Ilyen probléma a felperesek ügyében nem merült fel. A közzétett döntésben a Kúria a hatóság által feltárt körülményeket arra tartotta alkalmasnak, hogy azt bizonyítsa, hogy a gazdasági események számlakibocsátói oldalról való teljesítése kétséges, de nem igazolják az adózói tudattartalmat. Rámutatott a Kúria, hogy az alperes döntése felsorakoztatta a beszállítói társaságok oldaláról felmerülő hiányosságokat, de azok az EUB döntése szerint nem tekinthetők olyan objektív bizonyítékoknak, amelyek az adócsalásban való részvételt igazolják. A Jogegységi Panasz Tanács e döntés kapcsán vizsgálta a felperesek és az eseti döntés adójogilag releváns tényállási elemeit, de nem látott teljes körű egyezőséget, amely az ügyazonosságot igazolta volna, ezt egyébként felperesek sem vezették le, amely miatt a jogegység hiányára, megbomlására sem lehetett következtetni. Itt kell utalni arra, hogy az adólevonási jog gyakorlása során vannak átfedést mutató tényállási elemek, amelyek vizsgálata majd minden ügyben felmerülhet. Ezeket standardizált elemekként azonosította a joggyakorlat, azonban ezek egyedi ügyben való vizsgálata, más körülményekkel való összevetése eredményezhet eltérő adójogi következtetéseket, amelyek nem teszik az egyedi ügyben meghozott döntést jogellenessé. A standardizált elemek azonosítása, felsorolása, ezeknek és más, adójogilag releváns, objektív tényekkel történő együttes értékelése már megalapozott döntés meghozatalát igazolhatja.
[57] A Kfv.I.35.358/2018/5. számú eseti döntés megállapítása szerint az adóhatóság csak olyan, a számlabefogadó részéről fel nem ismerhető körülményekre (számlakibocsátói iratanyag teljes hiánya, bevallási és áfafizetési kötelezettség elmulasztása, székhely ismeretének hiánya, adóminimalizáló magatartás, szerszámáru kereskedelmi tevékenységhez szükséges személyi és tárgyi feltételek hiánya) alapozta a levonási jog megtagadását, amelyeket a kúriai és az EUB gyakorlat nem ismer el ilyenre alkalmasnak. Egyúttal rögzítette, hogy a felperes által ellenőrizhető nyilvántartásból elérhető adatokból nem lehetett a törvénytelen működésre következtetni. Ezen ügy kulcskérdése mindemellett az értékesített áruk feletti rendelkezési jog volt. A jogegységi panasz eljárásban nem vitatható a tényállás, ezért a döntéshozatal során a Jogegységi Panasz Tanács a jogerős ítélet és a Kúria végzésében (más esetekben ítéletében) megállapított tényekből indul ki. E szerint jelen ügyben a felperesek elégtelenül végeztek ellenőrzést, mert nyilvánvaló, a törvényes működést befolyásoló tényeket hagytak figyelmen kívül (ügyvezető személyének változása, megszűnt bankszámla, képviseleti jog hiánya, szerződés dátumát, aláíróját, szállítót érintő, releváns elírások, hiányok stb.), amely miatt a két ügy között fel sem merülhet az összevethetőség kérdése.
[58] A Kfv.I.35.540/2017/4. számú ügyben, az élő állat nagykereskedelemmel foglalkozó felperest érintően az adóhatóság azért tagadta meg az adólevonás jogának gyakorlását, mert azt állapította meg, hogy a felperes azért nem tanúsított körültekintő magatartást, mert nem ellenőrizte a felvásárlások jogszerűségét, az állatok eredetére vonatkozó információval nem rendelkezett, az állatok egyedi beazonosítására nem törekedett. A Kúria döntésével hatályban tartott jogerős ítéletében a bíróság az élő állatokra vonatkozó nyilvántartási rendszerek adattartalmát vizsgálva jutott arra a következtetésre, hogy ezek alapján a tulajdonos személye nem tisztázható, azok az állatartók adatait tüntetik fel, de a felvásárlók adatait nem tartalmazzák, ahogy a marhalevél vagy marha útlevél sem. Mindezekből levonta azt a következtetést, hogy a felperes nem tudta ellenőrizni, hogy a számára értékesítő felvásárlók az állatok tulajdonjogát megszerezték-e, az állatok egyedi azonosítóval nem rendelkeztek. A Kúria a legfelsőbb bírósági és EUB gyakorlatot idézve a számlabefogadó oldaláról fel nem ismerhetőnek minősítette, a személyi és tárgyi feltételek hiányát és a felvásárlási jegyek hiányát, leszögezve, hogy a jogerős ítéletet hozó bíróság kellően indokolta döntését, a bizonyítékokat jogszerűen értékelte. Mindezek alapján az idézett döntés és a felperesek ügyének tényállásai eltérőek, mely az azonos döntéshozatal kényszerét kizárta.
[59] A felperesek a Kfv.I.35.028/2018/7. és a Kfv.I.35.098/2020/4. számú ügyre alapítva hiányolták, hogy a jogerős ítéletet hozó bíróság nem végezte el ügyükben a Halifax tesztet (C-255/02.) és ezt a Kúria nem észlelte a felülvizsgálati kérelem befogadásáról való döntés meghozatalakor. Ezzel szemben tényszerűen megállapítható, hogy a Kúria a befogadás megtagadásakor vizsgálta a Halifax teszt elsőfokú bíróság általi alkalmazását, arra a végzése [46] bekezdésében utalt is, egyrészt rögzítve, hogy az elsőfokú bíróság ezt alkalmazta, másrészt két eseti döntésre [Kfv.I.35.544/2016/5., Kfv.I.35.631/2021/5.] utalva megerősítette a teszt alkalmazásának szükségességét. A jogegységi panasz eljárás nem a felülvizsgálati eljárás rendes jogorvoslata, hanem egy sui generis jogorvoslati eljárás, amelynek feladata a jogegység biztosítása. Abban az esetben, ha a Kúria eljáró tanácsa megállapítja a teszt alkalmazását, megerősíti a Halifax teszt alkalmazásának szükségszerűségét, akkor az a felperesek által is idézett joggyakorlat egységéhez igazodik. Jogegységi probléma tehát nem áll fenn. A teszt alkalmazását megállapító kúriai döntés helytállósága nem lehet része a jogegységet célzó sui generis eljárásnak, emiatt ezen érvelés mélyebb elemzésre nem kerülhet. Ellenkező álláspont esetén, a felperesek által elvárt felülbírálat arra vezetne, hogy a jogegységi panasz eljárás rendes jogorvoslati eljárássá válik, amelynek keretében vitatható a kúriai megállapítás igazságtartalma.
[60] A Kfv.V.35.025/2016/6. számú döntésre azért hivatkoztak a felperesek, mert megerősíti azt az elvet, hogy az adóhatóság feladata annak bizonyítása, hogy mekkora az észszerűen elvárható legalacsonyabb ár. Állították, hogy ügyükben a hatóság ilyen bizonyítást nem folytatott le, amely miatt a felülvizsgálati kérelem befogadása lett volna indokolt. Ezzel szemben a hatósági megállapítás arra vonatkozott felperesek esetében, hogy a hivatalos forgalmazókkal is kapcsolatban álló, a hivatalos forgalmazói árat és forgalmazási volument is ismerő felpereseknek, a hivatalos gyártók árainál alacsonyabb áron való beszerzés (ez ismert tény volt) a beszállítók egyedi körülményeire is tekintettel (újonnan alakult vállalkozások, piaci ismertségük hiánya, nagy szállítási volumen) fel kellett volna, hogy keltse a figyelmét, vajon milyen forrásból származó árukat forgalmaznak ezek a társaságok. Itt tehát nem önmagában az alacsony (legalacsonyabb) ár képezte a marasztalás alapját, hanem részkörülményként érvelt vele a hatóság, amely szerinte a gondos, körültekintő eljárást tette volna indokolttá. A Jogegységi Panasz Tanács álláspontja szerint nem összevethető a két eset tényállása.
[61] Felperesek a Kfv.I.35706/2019/9. és a Kfv.I.35.356/2015/4. számú ügy kapcsán azzal érveltek, hogy bizonytalan történeti tényállásra adójogi jogkövetkeztetés nem alapítható. Ez az elvi tétel álláspontjuk szerint ügyükben megdőlt. Ezen állítás (feltételezés) alátámasztásához, cáfolatához a tények vizsgálatára, felülvizsgálati eljárásban való felülbírálatára lett volna szükség, amely kapcsán a Kúria eljáró tanácsa helyesen utalt a felülvizsgálat kivételességére, a kúriai vizsgálat korlátaira. Figyelemmel arra, hogy a jogegységi panasz eljárásban a tények nem vizsgálhatóak [Jpe.60.002/2021/7. [24] bekezdés], az elsőfokú bíróság által megállapított tények alapján pedig nem állítható, hogy bizonytalan lenne a történeti tényállás az adott ügyben, ezért a jogegység megbomlása fel sem merülhet. A bíróság jogerős ítéletét az általa koherensnek minősített, jogsértést alátámasztó tényekre alapította, követve azt az elvi iránymutatást, hogy csak bizonyított tényállás alapján lehet adójogi jogkövetkezményeket alkalmazni. E körben is utalni kell arra, hogy a jogegységi panasz eljárás nem a felülvizsgálati eljárás rendes jogorvoslata, hanem egy sajátos, jogegységet biztosító jogorvoslati eljárás. Ha a tények újraértékelésére lenne szükség a jogegység vizsgálata körében, akkor az meghaladja a jogegységi panasz eljárás kereteit.
[62] A Kfv.I.35.631/2011/7. számú ügyben kimondott általános elvi tétel, amelyre a felperesek hivatkoztak, önmagában szintén nem elegendő a jogegység érdekében történő beavatkozáshoz. A felperesek ügyében nem azon alapult az adólevonási jog hatósági megtagadása, hogy a felperesek nem ellenőrizték a számlakibocsátók személyi és tárgyi feltételeit, illetve e társaságok tevékenységének szabályszerűségét. A hatóság összetettebb bizonyítékláncolat alapján jutott erre a következtetésre, amely miatt az ügyazonosság ebben az esetben is kizárt, a kimondott elvi tételt az eljáró bíróság nem sérthette, azt a Kúria sem hagyhatta figyelmen kívül.
[63] A fentiekben kifejtettekre tekintettel a Jogegységi Panasz Tanács a felpereseknek a Bszi. 41/B. § (1) bekezdése alapján előterjesztett jogegységi panaszát a Bszi. 40/D. § (3) bekezdése alapján – mint alaptalant – elutasította.
A döntés elvi tartalma
[64] Jogegységi panasz eljárásban az eljárt tanács bíróinak kizárásával kapcsolatosan előterjesztett panaszosi kifogások érdemben nem vizsgálhatók, mert lényegüket tekintve szuper felülvizsgálatot célzó állítások, amelyek nem egyeztethetőek össze a jogegységi panasz intézményének céljával.
[65] A Bszi. 41/B. § (1) bekezdése alapján előterjesztett jogegységi panasz a Kp. 118. § (1) bekezdés a) pontjához tartozó befogadási okokhoz kapcsolódóan érdemben nem vizsgálható, mert ezen befogadási okokhoz más, általánosabb értékelési szempontok társulnak, továbbá nem teljesül az a jogszabályi követelmény, hogy a jogkérdésben való eltérésre a felülvizsgálati kérelemben már hivatkoznia kell a panaszosnak.
[66] Az ügyazonosság nem igazolható a közzétett eseti döntések indokolásában megjelenő általános, iránymutató jogértelmezési elvek, gyakorlat bemutatásával, mert e kérdés az egyedi ügyekre vonatkozó tételes megállapítások tükrében ítélhető meg. Ha a felperesek érvelése a döntés elvi tartalmára és nem a döntés lényegi magvára épül, holott az egyedi tényállási elemeknek kiemelt jelentősége van az adójogi jogkövetkezmények szempontjából, akkor a jogegység megbomlását kellően nem igazolják.
Záró rész
[67] A Bszi. 41/C. § (8) bekezdése értelmében, ha a Jogegységi Panasz Tanács indokoltnak tartja tárgyalás tartását, arra a panasz előterjesztőjét és a (7) bekezdésben meghatározott személyeket a polgári perrendtartásról szóló törvény szabályai szerint idézi. Jelen ügyben nem merült fel indok a tárgyalás tartására, ezért a jogegységi panaszt tárgyalás tartása nélkül bírálta el.
[68] A jogegységi panasz sikertelensége folytán a felpereseknek a megfizetett 3.500.000 forint jogegységi panasz eljárás illetékét viselniük kell a Bszi. 41/C. § (2) bekezdésére és a 41/D. § (4) bekezdésére figyelemmel.
[69] Az alperes a panasz eljárásban felmerült költségét az azt szabályozó jogszabályra utalással számította fel, összegszerűen tételezett költségjegyzéket nem csatolt. A Jogegységi Panasz Tanács következetes gyakorlata szerint a jogegységi panasz eljárásban is megilleti költségtérítés a panasz eljárásra okot nem adó felet (Jpe.I.60.005/2021/5.). Erre tekintettel a Jogegységi Panasz Tanács jelen ügyben is, figyelemmel a Bszi. 41/C. § (2) bekezdésére, az alperes részére a költséget a Pp. 81. § (2) bekezdése, 82. § (1) bekezdése, a 83. § (1) bekezdése, 87. § (1) bekezdése, valamint a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. § (2) bekezdés b) pontja és (5) bekezdése megfelelő alapulvételével állapította meg.
[70] A határozat ellen sem a Bszi., sem más jogszabály nem biztosít jogorvoslatot.
Budapest, 2022. október 17.
Dr. Varga Zs. András s.k. a tanács elnöke,
Dr. Tóth Kincső s.k. előadó bíró,
Dr. Patyi András s.k. bíró,
Böszörményiné dr. Kovács Katalin s.k. bíró,
Dr. Farkas Katalin s.k. bíró,
Dr. Kalas Tibor s.k. bíró,
Dr. Gyarmathy Judit s.k. bíró,
Dr. Gimesi Ágnes Zsuzsanna s.k. bíró,
Dr. Magyarfalvi Katalin s.k. bíró,
Dr. Márton Gizella s.k. bíró,
Molnár Ferencné dr. s.k. bíró,
Dr. Orosz Árpád s.k. bíró,
Dr. Varga Zs. András s.k. a tanács elnöke az
aláírásban akadályozott Dr. Puskás Péter bíró helyett,
Salamonné dr. Piltz Judit s.k. bíró,
Dr. Simonné dr. Gombos Katalin s.k. bíró,
Dr. Varga Zs. András s.k. a tanács elnöke az
aláírásban akadályozott Dr. Somogyi Gábor bíró helyett,
Dr. Suba Ildikó s.k. bíró,
Dr. Varga Zs. András s.k. a tanács elnöke az
aláírásban akadályozott Dr. Szabó Klára bíró helyett,
Dr. Stark Marianna s.k. bíró,
Dr. Vitál-Eigner Beáta s.k. bíró