A Kúria a médiában

Folyamatos az ügyek elbírálása a közigazgatási ítélkezésben – interjú a Kúria veszélyhelyzet idejére vonatkozó kollégiumi véleményéről

A Kúria Közigazgatási Kollégiuma kollégiumi véleményt fogadott el a veszélyhelyzeti eljárási szabályok egységes értelmezéséről a közigazgatási perekben. Az iránymutatás lényegét és indokolását ismertette a Kúria Közigazgatási Kollégiumának szóvivője az InfoRádióban 2020. április 30-án.

2020. május 2.

Kónya István: A Kúria felkészült az esetleg felmerülő jogértelmezési problémák megválaszolására

A Büntető törvénykönyv (Btk.) módosításával a jogalkotás felismerte annak szükségszerűségét, hogy ahol a társadalom fokozott veszélyeztetettségével kell számolni, ott a büntetőjogi oltalmat is erősíteni indokolt – mondta az

2020. április 28.

Kónya István: Nincs jelentős időveszteség a folyamatban lévő ügyek intézésénél a Kúrián

A Kúria a különleges jogrendben is teljeskörűen ellátja feladatait, a kollégiumok változatlanul teljesítik ítélkezési és jogegységi feladatait – mondta a Kúria elnökhelyettese az InfoRádió Paragrafus című jogi szakműsorában. Dr.

2020. április 24.

A perújítások eredménytelensége bizonyította az ítélkezés megalapozottságát - a perújítást vizsgálta a Kúria büntetőjogi ítélkezésben

Dr. Csák Zsolt, a Kúria Büntető Kollégiumának tanácselnöke adott interjút az Inforádió Paragrafus című műsorának 2020. március 19-én.

2020. március 23.

Darák Péter: Wlassics Gyula, a Királyi Közigazgatási Bíróság első elnöke

Megjelent dr. Darák Péter, a Kúria elnökének a Wlassics Gyula Emlékkonferencián, 2019. decemberében elhangzott előadásának átirata. Az írás a Jogtudományi Közlöny 2020. februári számában jelent meg.

2020. február 27.

Dr. Vaskuti András: A büntetések egyre elkerülhetetlenebbé és gyorsabbá váltak

A Kúria Büntető Kollégiumának bírájával készített interjút a Pesti Hírlap. Dr. Vaskuti András elmondta, hogy a magyar büntetéskiszabási gyakorlat jelentősen nem tér el az európai átlagtól.

2020. február 5.

Dr. Kónya István: A jogos védelem büntethetőséget kizáró ok

A Kúria elnökhelyettesével készült interjú az Országos Bírósági Hivatal Jogkérdés című internetes rovatában.

2020. január 29.

Vaskuti András: A fiatalkorú bűnelkövetőkkel szemben kiszabott büntetési tételek esetében a nevelési célon van a hangsúly

A Kúria Büntető Kollégiumának bírája interjút adott az Emberi Erőforrások Minisztériuma Budapesti Javítóintézet Növendékügyi Osztálya hivatalos lapjának. Dr.

2020. január 20.

Kónya István: A büntetőeljárás szabályai az egyes emberek sorsáról döntést, elégtételadást, végső soron a nemzet nyugalmának biztosítását szolgálják

A tavaly előtt hatályba lépett új büntetőeljárási törvényről írt átfogó tanulmányt a Kúria elnökhelyettese. Dr. Kónya István „A Be. egy éve kúriai szemmel” című írása az Ügyvédek lapja című, a Magyar Ügyvédi Kamara folyóirata 2019. november-decemberi számában jelent meg.

2020. január 16.

Darák Péter: az igazságszolgáltatás előnyére szolgál, ha az eljáró bíró tisztában van a meghozandó döntése társadalmi hatásával

Megvizsgálta a szülői felügyelet és a feltételes szabadságra bocsátás jogintézményeivel kapcsolatos bírósági gyakorlatot a Kúria, az eredményekről a Kúria elnöke szóban tájékoztatta az igazságügyi minisztert, rövidesen írásban is megküldi válaszát – mondta dr.

2020. január 16.

Oldalak