Állami kitüntetésben részesült dr. Pethőné dr. Kovács Ágnes

Dátum

Dr. Pethőné dr. Kovács Ágnes nyugalmazott kúriai tanácselnök 2022. március 17-én – nemzeti ünnepünk alkalmából – kiemelkedő szakmai színvonalon, példaértékű elhivatottsággal végzett négy évtizedes bírói munkája és széles körű jogirodalmi tevékenysége elismeréseként a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetést vette át dr. Varga Judit igazságügyi minisztertől.

Dr. Pethőné dr. Kovács Ágnes a bírósági szervezetben több mint 38 évet dolgozott, amelyből 25 évig a Kúria (Legfelsőbb Bíróság) Polgári Kollégiuma Gazdasági Szakágában végzett ítélkezési tevékenységet, kezdetben bíróként, majd tanácselnökként. Szakértelmével nyugdíjba vonulását követően is segítette a Kúria munkáját. Magas színvonalú bírói tevékenységének ellátása mellett több éven keresztül oktatott a társasági jogi szakjogász képzéseken. Tagja volt a Jogi Szakvizsga Bizottságnak, számos szakirodalmi mű társszerzőjeként jegyzik.

A Kúria közössége nevében ezúton gratulálunk Tanácselnök Asszonynak a kitüntetéshez.

Budapest, 2022. március 17.

A Kúria Kommunikációs Osztálya