A Kúria 2018. évi félévzáró Teljes Ülése – Határozott támogatás a vezetői tisztségekre pályázóknak

Nyomtatóbarát változat
Dátum: 
2018. július 2.

Az elnökhelyettesi és a kollégiumvezetői pályázatok véleményezése, az Országos Bírói Tanács (OBT) póttagválasztás küldötteinek megválasztása, valamint díjak átadása voltak a Kúria Teljes Ülésének főbb napirendi pontjai 2018. július 2-án Budapesten.

A Kúria elnöke a bírákat köszöntve elmondta, a Kúria 2013-ban megalkotott öt éves intézményi stratégiája lejárt. Ugyanakkor folyamatban van egy új stratégia megalkotása. Felhívta a figyelmet arra, hogy a tervdokumentum egyik fontos eleme a bírák munkaterhének csökkentése, amelynek elősegítése érdekében a bírák kérdőívet tölthetnek ki.

A Teljes Ülés véleményezte a Kúria elnökhelyettesi és Közigazgatási-Munkaügyi Kollégium (KMK) vezetői pozíciókra beérkezett pályázatokat. A tisztségekre az eddigi vezetők pályáztak.  Dr. Kónya István rövid beszédében a bírói karral, a közösséggel történő együttműködést és a felhalmozott tudás megőrzésének fontosságát emelte ki. A legfőbb bírói fórum helyettes vezetője hangsúlyozta, a Kúria pozícióját továbbra is erősíteni kell, a megteremtett értékek megőrzése kiemelten fontossá vált.

Dr. Kalas Tibor terveiről szólva elmondta, az igazságszolgáltatás átszervezése következtében sajátos helyzet alakult ki, amelyhez speciális feladatok is kapcsolódnak. A KMK vezetője szerint az átalakítások során el kell kerülni az értékvesztést. Hozzátette, a kollégák támogatása ösztönözte arra, hogy benyújtsa pályázatát.

Ezt követően dr. Darák Péter megköszönte a vezetők a szervezet javára kifejtett hat éves tevékenységét. A Kúria Teljes Ülése nagy többséggel támogatta mindkét pályázót.

Az OBT őszi póttagválasztás keretében megtartandó elektori gyűlésre a Kúria a szabályok értelmében 5 bírát delegálhat. A Teljes Ülés dr. Cseh Attilát, dr. Csőke Andreát, dr. Hajdú Editet, dr. Katona Sándort és dr. Mocsár Attila Zsoltot választotta elektornak.

A Teljes Ülés végén kúriai bírák és igazságügyi alkalmazottak részére átadták az OBT által adományozott Juhász Andor díjakat és a Kúria tanácsosi és főtanácsosi címadományokat.

Budapest, 2018. július 2.

A Kúria Sajtótitkársága