„A múlt és a jelen összekapcsolása” - konferenciát rendez a Kúria a magyar bírói függetlenséget garantáló törvény megalkotásának 150. évfordulójára

Dátum

 

Nagyszabású ünnepi konferenciát szervez a Kúria a bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1869. évi IV. törvény megalkotásának 150. évfordulója tiszteletére – erről beszélt Bódiné dr. Beliznai Kinga a közmédiában. Az ELTE Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszékének docense az M1-nek és a Kossuth Rádiónak adott interjút 2019. április 23-án, reggel.

A jogtörténész elmondta, a tanácskozás célja a múlt és a jelen összekapcsolása. Kiemelte, a Kúria be kívánja mutatni azokat az irányadó alapelveket, amelyekre a mai magyar bírósági rendszer épül, ugyanakkor a jövőre vonatkozó fejlődési irányokról is szót ejtenek a kerekasztal-beszélgetések során. Bódiné dr. Beliznai Kinga emlékeztetett, az 1869. évi IV. törvény legfontosabb vívmánya, hogy szétválasztotta a közigazgatást és a bíráskodást. A jogszabály mindazonáltal deklarálta azt is, hogy a bíró az ítélkezésben csak a törvénynek, illetve a törvényerejű szokásoknak van alávetve.

A kúriai konferencia 2019. április 24-én 10 órakor kezdődik az Országgyűlés Felsőházi termében. A kerekasztal-beszélgetések foglalkoznak a 150 évvel ezelőtt megalkotott törvény jelentőségével, a közigazgatási bíráskodással és az igazságszolgáltatás jövőjével. A tanácskozást dr. Kövér László, az Országgyűlés elnöke nyitja meg, zárszót mond dr. Handó Tünde az Országos Bírósági Hivatal elnöke és dr. Darák Péter a Kúria elnöke.

Budapest, 2019. április 23.

A Kúria Sajtótitkársága