Trócsányi László: jelentős felelősséggel jár az új közigazgatási bírósági rendszer kialakítása

Nyomtatóbarát változat
Dátum: 
2019. április 16.

A szervezetileg elkülönített új közigazgatási bírósági rendszer kialakításáról rendezett fórumot a Magyar Közigazgatási Bírák Egyesülete, az Igazságügyi Minisztérium és az Országos Bírósági Hivatal (OBH) 2019. április 15-én, a Kúrián.

A rendezvény része az úgynevezett “Átmenet projektnek”, amelyet az OBH elnöke a közigazgatási bíróságok felállításához kapcsolódó feladatok támogatására alapított. A minisztérium képviselői az átalakítással kapcsolatos legfontosabb kérdésekre is válaszoltak. A fórumon részt vett dr. Darák Péter a Kúria elnöke és dr. Handó Tünde, az OBH elnöke is.

Hajnal Péter, az Egyesület elnöke köszöntőjében elmondta, sorsfordító döntés előtt áll a közigazgatási bírósági kar, a napokban dől el ugyanis, hogy kikből áll majd az új közigazgatási bírósági rendszer keménymagja - fogalmazott.

Dr. Trócsányi László a bírákhoz és igazságügyi alkalmazottakhoz szólva leszögezte, jelentős felelősséggel jár egy új struktúra kialakítása. Az igazságügyi miniszter elmondta, tisztában van az átalakítás körüli bizonytalansággal. Ugyanakkor az igazságügyi minisztérium a jogállam erősítését tűzte ki célul és kiemelten fontosnak tartja a közigazgatási bíráskodás fejlesztését. A tárcavezető szerint arra törekednek, hogy a közigazgatási bíráskodás becsülete, szakmai színvonala, méltósága minél magasabb legyen. Fontos, hogy valamennyi közigazgatási bíró úgy érezze, hogy szükség van rá. Trócsányi László kijelentette, kiemelt történelmi lehetőség egy új bírósági rendszer kialakítása, mindazonáltal szerinte a nehézségeket közösen lehet megoldani.

Hosszú átmenettel számol a minisztérium a Közigazgatási Felsőbíróságon dolgozni kívánók költözésével kapcsolatban, tájékoztatott Völner Pál. Az igazságügyi minisztérium parlamenti államtitkára közölte, a bíróság székhelyének kialakításával együtt járó munkálatok elhúzódása miatt átmeneti megoldásként egy másik esztergomi épületben is tudnak tárgyalásokat tartani.

A fórumon jelenlévők jogszabály-módosítással, bérezéssel és az átalakítás lebonyolításával kapcsolatos kérdéseket tettek fel minisztérium képviselőinek.

Budapest, 2019. április 16.

 

A Kúria Sajtótitkársága