Az új Pp. jogértelmezési kérdései

67.
A perújítás megengedését követően a fél a perújítási kérelme alapját nem változtathatja meg, az eredetileg a perújítás alapjaként megjelölt, a megengedhetőség tárgyában történő határozathozatal során elbírált tény, körülmény helyett vagy mellett más tényre, körülményre a perújítási kérelmét nem alapíthatja. Az újabb perújítási okok egy új perújítási eljárásban vizsgálhatók.

A Pp. 397. § (2) bekezdése szerint a perújítási kérelem kötelező tartalmi kellékei: a perújítással támadott ítélet megjelölése, a bíróság döntésére irányuló határozott kérelem előadása, valamint a perújítás alapjául szolgáló tények és azok bizonyítékainak megjelölése. Mindezek mellett abban az esetben, ha a kérelmet a megtámadott ítélet jogerőre emelkedésétől számított hat hónap eltelte után terjesztették elő, a perújítási kérelemben ennek okait is elő kell adni.

A perújítás alapjául szolgáló tényeket és azok bizonyítékait azért kell a perújítási kérelemben megjelölni, mert a bíróság – tárgyaláson kívül vagy a perújítási perfelvételi tárgyaláson – a perújítás alapjául felhozottak értékelésével dönt a perújítás megengedhetőségéről. Ezért ha a perújítási kérelem előterjesztője a perújítás alapjaként több tényre vagy több bizonyítékra is hivatkozni kíván, kérelmében ezek mindegyikét elő kell adnia.

A Pp. nem rendelkezik arról, hogy a perújító fél a perújítási kérelmét megváltoztathatja-e úgy, hogy a kérelem alapjául eredetileg megjelölt tények, bizonyítékok helyett vagy mellett más, illetve további körülményekre hivatkozik. Az 1952. évi Pp. a kérelem ilyen irányú megváltoztatását nem tiltotta, és a perújítás megengedhetőségéről sem kellett a bíróságnak kötelezően külön határoznia. Erre tekintettel az 1952. évi Pp. perújítási szabályainak alkalmazása során kialakult gyakorlat ebben a kérdésben úgy alakult, hogy a perújítási ügyben az érdemi határozat meghozatalát megelőző tárgyalás berekesztéséig nincs akadálya a perújítás alapjául előadott tények tekintetében a perújítási kérelem részleges vagy teljes megváltoztatásának azzal, hogy a bíróságnak meg kell vizsgálnia, a megváltoztatott perújítási kérelem kapcsán a perújítás megengedésének feltételei fennállnak-e.

A Pp. – az 1952. évi Pp. szabályozásától eltérően – a perújítási eljárásban is az osztott perszerkezet alkalmazását írja elő, a perújítás megengedhetősége tárgyában pedig a határozathozatalt – az eredményes alkotmányjogi panasz alapján előterjesztett perújítási kérelem esetét kivéve – kötelezővé teszi. Ha a bíróság a perújítást jogerős végzésével megengedi, az eljárás keretei rögzülnek, a perfelvétel lezárására kerül sor. A perújítási eljárás további szakasza, az érdemi tárgyalási szak azon tények, körülmények figyelembevételével folytatható le, amelyek alapján a perújítást a bíróság megengedte. A perújítás érdemi tárgyalása során ugyanis nem az alapeljárás teljes megismétlésére kerül sor, hanem a perújítási kérelem keretei között kell a pert újból tárgyalni.

Mindezekből következően a perújítás megengedhetősége tárgyában döntő határozat meghozataláig – tiltó rendelkezés hiányában – nincs akadálya a perújítási kérelem alapjául előadottak megváltoztatásának azzal, hogy a bíróságnak meg kell vizsgálnia, a megváltoztatott perújítási kérelemben megjelölt újabb tények, körülmények esetében a perújítás megengedésének feltételei fennállnak-e. A perújítás megengedését követően azonban a perújítási kérelem alapjaként eredetileg előadott tények, körülmények helyett vagy mellett a megengedhetőség tárgyában történő határozathozatal során elbírált kérelemben nem szereplő körülményeket nem lehet megjelölni. A perújítási kérelmet (a kérelem alapját) tehát az eljárásnak ebben a szakaszában ilyen módon már nem lehet megváltoztatni.
Az újabb perújítási okok új perújítási kérelem alapjául szolgálhatnak, tehát egy újabb perújítási eljárásban vizsgálható, hogy azok alapján a perújítás megengedhető-e.

[Pp. 397. § (2) bek.]

66.
Ha az első perfelvételi tárgyaláson szabályszerű idézés ellenére a felperes jogi képviselője nem jelenik meg, csak a felperes személyesen, aki a bíróság tájékoztatása ellenére sem kíván áttérni a jogi képviselő nélküli eljárásra olyan perben, amelyben a jogi képviselet nem kötelező, és az alperes sem kéri a tárgyalás megtartását, úgy a Pp. 190. § (1) bekezdés b) pontja alapján az eljárás hivatalbóli megszüntetésének van helye.

A Pp. 189. § (6) bekezdése szerint a fél köteles gondoskodni arról, hogy a perfelvételi tárgyaláson tény- és bizonyítási kérdésekben személyesen vagy képviselője útján nyilatkozatot tudjon tenni.

Ha a perben a jogi képviselet nem kötelező, azonban a felperes jogi képviselő közreműködésével jár el (pl. munkaügyi perben), akkor rá a kötelező jogi képviselet szabályait kell megfelelően alkalmazni [Pp. 244. § (1) bek.], ezért az első perfelvételi tárgyaláson kizárólag a jogi képviselője útján tehet hatályos nyilatkozatot [Pp. 74. § (1) bek.]. A Pp. 191. § (4) bekezdése arra is utal, hogy jogi képviselője mellett a fél (a törvényes képviselője és a nem jogi képviselő meghatalmazottja) a tényállítás, a bizonyíték és a bizonyítási indítványok tekintetében tehet hatályos nyilatkozatot.

A fél személyes megjelenése ennek okán abban az esetben elegendő, ha a perben nem kötelező a jogi képviselet, és nem választotta a jogi képviselővel történő eljárást a fél, hanem személyesen, vagy meghatalmazott útján jár el. A Pp. 227. § (3) bekezdése a felek jelenlétét szabályozó rendelkezésében egyértelműen utal arra, hogy ha a fél jogi képviselője szabályszerű idézés ellenére nem jelent meg az első tárgyaláson, valamint, ha a jogi képviselőként megjelent személy a képviseleti jogát nem igazolja, vagy képviselőként nem járhat el, a fél részéről a tárgyalást elmulasztottnak kell tekinteni akkor is, ha személyesen vagy más képviselője megjelent.

Az első perfelvételi tárgyalás elmulasztásának jogkövetkezményeként a Pp. 190. § (1) bekezdés b) pontjára figyelemmel a bíróságnak az eljárást hivatalból meg kell szüntetnie, ha az első tárgyalást valamelyik fél elmulasztotta, és a jelenlévő fél nem kérte a tárgyalás megtartását. Az első perfelvételi tárgyaláson, ha a fenti esetben 1. a fél jogi képviselője nélkül személyesen jelenik meg, és 2. az idézésben a Pp. 133. § (2) bekezdése szerinti tájékoztatás szerepel, továbbá 3. a bíróság a Pp. 244. § (4) bekezdése alapján a szükséges tájékoztatást megadta a személyesen megjelenő fél részére a jogi képviselő nélküli eljárás választására, illetőleg az ezzel kapcsolatos jogkövetkezményekre is, és 4. a fél nem tesz nyilatkozatot, a bíróság megalapozottan tekinti a felperes részéről elmulasztottnak a tárgyalást a Pp. 227. § (3) bekezdésében írtaknak megfelelően, és szünteti meg hivatalból az eljárást.

[Pp. 74. § (1) bek., 189.§ (6) bek., 190. § (1) bek. b) pont, 191. § (4) bek., 227. § (3) bek., 244. §]

65.
Ha a bíróságnak az állítási szükséghelyzettel érintett tényállítás tekintetében kételye merül fel, azt nem fogadja el, és erről a felet tájékoztatja.

Kérdésként vetődött fel, milyen döntést hozhat a bíróság, ha az állítási szükséghelyzetben a fél által állított tény tekintetében kételye merül fel: elfogadható-e valósnak az állított tény.

A Pp. 184. § (2) bekezdése szerint állítási szükséghelyzet fennállása esetén a szükséghelyzettel érintett tényállítást a bíróság valósnak fogadhatja el, ha annak tekintetében kételye nem merül fel. A törvényi megfogalmazás egyértelmű; ha az állított tény tekintetében kétely merül fel, akkor azt a bíróság nem fogadja el valósnak. Ennek következménye, hogy a fél az adott tény előadásának kötelezettsége, illetve az érvényesíteni kívánt jog fennállása megállapíthatóságához szükséges tény bizonyítása alól nem mentesülhet.

Erről a felet tájékoztatni kell [Pp. 253. § b) pont], mert ez esetben módja nyílik rá, hogy az állított tény bizonyítását megkísérelhesse. Egy adott ún. másodlagos tény fennállása vagy fenn nem állása esetén pedig végső soron segítséget nyújt a bizonyítékok mérlegelésének szabálya (Pp. 279. §).

[Pp. 184. § (2) bek., 253. § b) pont] 

64.
A Pp. 26. § (1) bekezdését a hatálybalépését követően indult ügyekben alkalmazni kell, függetlenül a felek által korábban kikötött illetékességtől.

A vállalkozás által fogyasztóval szemben, szerződéses jogviszonyból származó igény érvényesítése iránt indított perre az alperes belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékes [Pp. 26. § (1) bek.]. A Pp. törvényjavaslatához fűzött indokolás szerint ez a speciális illetékességi szabály a gyengébb félnek tekintett fogyasztó érdekeit szolgálja azáltal, hogy a vele szemben indított per lefolytatására a lakóhelye szerint illetékes bíróságon kerüljön sor. A fogyasztó és vállalkozás között kötött szerződésekben korábban jellemző volt, hogy a szerződő felek a vállalkozás székhelye szerinti bíróság illetékességét kötötték ki a szerződéssel összefüggésben esetlegesen felmerülő jogviták elbírálására.

A Pp. felhívott – garanciális jellegű – rendelkezésével összefüggésben a gyakorlatban kérdésként merült fel, hogy a Pp. hatálybalépését megelőzően megkötött szerződésekben szereplő illetékességi kikötéseket miként kell megítélni, és azok alkalmazhatósága esetén melyik bíróság illetékes az ügy elbírálására.

E körben mindenekelőtt fontos utalni arra, hogy az illetékességi kikötés kettős természetű jogintézmény, mert egyfelől magánjogi megállapodás, másfelől a bíróság illetékességét megalapozó, a peres ügy és a bíróság közvetlen kapcsolatát megteremtő jogi tény, illetékességi ok. A régi Pp. a vállalkozás és a fogyasztó által kötött szerződésekben szereplő illetékességi kikötéseket kifejezetten nem tilalmazta, a vállalkozás által indított perekre kizárólagos illetékességi szabályt nem tartalmazott. Az anyagi jog szempontjából e kikötéseket az Európai Unió Bírósága több ítéletében is vizsgálta és rámutatott: az imperatív szabályként érvényesülő 93/13/EGK tanácsi irányelv értelmében vett fogyasztói szerződésben alkalmazott feltétel, amely szerint a szerződésből eredő valamennyi jogvita esetén a vállalkozás székhelye szerinti bíróság illetékes, megfelel mindazon szempontoknak, amelyek alapján az irányelv értelmében véve tisztességtelennek tekinthető. Ennek legfőbb indoka, hogy egy ilyen feltétel következtében az a kötelezettség hárul a fogyasztóra, hogy a lakóhelyéhez képest esetleg távoli bíróság kizárólagos illetékességének vesse alá magát, ami megnehezítheti megjelenését a bíróság előtt [a teljesség igénye nélkül: C-240/98. és C-244/98. sz., Océano Grupo Editorial és Salvat Editores egyesített ügyek, C-243/08. sz., Pannon GSM Zrt. kontra Sustikné Győrfi Erzsébet ügy]. Mind a régi Ptk, mind a Ptk. alapján a feltétel tisztességtelenségének jogkövetkezményeit a fogyasztó érdekében, a fogyasztó hivatkozása alapján lehet levonni.

A 2018. január 1-jét megelőzően indult ügyekben a 2/2011. (XII. 12.) PK vélemény 5. pontja tette lehetővé a fogyasztó jogainak fentiek szerinti védelmét. Az említett rendelkezések alapján a vállalkozás által indított perekben a vállalkozás székhelye szerinti bíróság illetékességének kikötése nem volt ugyan kizárt, de a fogyasztó hivatkozása alapján – a kikötést félretéve – rendelkezni kellett az ügy áttételéről a fogyasztó lakóhelye szerinti bírósághoz.

A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 15. § (1) bekezdés a) és b) pontja szerint a jogszabályi rendelkezést – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a hatálybalépését követően keletkezett tényekre és jogviszonyokra, valamint megkezdett eljárási cselekményekre kell alkalmazni. Ebből a szabályból egyrészről az következik, hogy az illetékességi kikötés érvényességére a megkötés időpontja szerinti anyagi jogi szabályokat kell alkalmazni.

Másrészről viszont az alkalmazandó eljárásrendet a Pp. 630. § (1) bekezdése és a Konzultációs Testület 23. állásfoglalása értelmében a keresetlevél benyújtásának időpontja határozza meg. A 2018. január 1-jét követően benyújtott keresetlevelek esetén a Pp. szabályait kell alkalmazni.

A Pp. 30. § (1) bekezdése alapján annak vizsgálatára, hogy a megállapodás megkötésekor anyagi jogi és eljárásjogi szempontból is megfelelő kikötés a bíróság illetékességét megalapozhatja-e, a keresetlevél benyújtásának időpontjában kerülhet sor. Bár az illetékességi kikötés elvileg kizárólagos illetékességet alapoz meg, mivel az alkalmazandó Pp. szerint ugyanerre a tényállásra van más, törvényi szintű kizárólagos illetékességi szabály [Pp. 26. § (1) bek.], a felek kikötése nem érvényesülhet. Ennek indoka, hogy a Pp. 27. § (4) bekezdése szerint „[n]incs helye illetékességi kikötésnek olyan ügyekben, amelyekre törvény valamely bíróság kizárólagos illetékességét állapítja meg.”

Mindebből az következik, hogy a fogyasztó és a vállalkozás között megkötött szerződésben szereplő illetékességi kikötés a Jat. 15. § (1) bekezdése alapján, az 1952. évi Pp. és a megkötéskor hatályos anyagi jogszabályok szerint – a fogyasztó nyilatkozatától függően – a bíróság illetékességének megalapozására alkalmas lehet ugyan, de a Pp. 26. § (1) bekezdése szerinti törvényi szabály miatt a 27. § (4) bekezdése alapján a bíróság illetékességét nem alapítja meg. (Erre az álláspontra helyezkedett a Pkk.II.24.847/2018/2. számú kijelölési ügyben a Kúria, illetve a 9.Pkk.26.219/2018/2. számú kijelölési ügyben a Fővárosi Ítélőtábla ítélkező tanácsa is.)

Ez az értelmezés összhangban van a jogszabályok hatályára és alkalmazására vonatkozó szabályokkal, az Európai Unió hivatkozott imperatív szabályaival, az Európai Unió Bírósága és a Kúria korábbi iránymutatásaival is.

[Pp. 26. § (1) bek., 27. § (4) bek., 30. §, 630. § (1) bek.]

63.
A nem természetes személy alperes esetében az azonosító adatok közül a székhely vagy annak hiányában a székhelyként értelmezendő kézbesítési cím megadása a keresetlevél további intézéséhez szükséges és egyben elegendő is.

A Pp. 7. § (1) bekezdés 2. pontja alapján a nem természetes személy alperes ismert azonosító adatai körében a székhely, a kézbesítési cím (ha székhelytől eltér), a nyilvántartó hatóság és nyilvántartási szám, az adószám, valamint a fél perben eljáró törvényes vagy szervezeti képviselőjének neve és kézbesítési címe értékelhető.

A székhely a 170. § (1) bekezdés b) pont rendelkezése alapján a keresetlevél bevezető részének mellőzhetetlen kelléke, amelynek hiányában a bíróság a keresetlevelet a 176. § (1) bekezdés j) pontja szerint – hiánypótlási felhívás kiadása nélkül – visszautasítja.

A székhely és a további elemek a nem természetes személyek meghatározott körében közhiteles nyilvántartásból megállapíthatók. A Ptk. 8:1. § 4. pont szerinti vállalkozások közül a cégek tekintetében a cégjegyzék minősül közhiteles nyilvántartásnak. Így például a gazdasági társaság, szövetkezet, erdőbirtokossági társulat, vízgazdálkodási társulatok, egyéni cég keresetlevélnél felsorolt adatait a cégnyilvántartás mint közhiteles nyilvántartás tartalmazza.

A cégnek nem minősülő, más nem természetes személyek között is van olyan, amely székhellyel rendelkezik. Erre példa az egyház vagy a befektetési alap.

Egyéb, nem természetes személyek esetében a székhely fogalom sem mindig értelmezhető. Tipikusan ilyen jogalany a társasház, amelynek nincs székhelye. Mivel a székhely a törvény szerint elengedhetetlen feltétel, a félnek értelmeznie kell, hogy a társasház melyik nyilvántartási adata áll legközelebb a székhely fogalmához. Az értelmezés eredménye az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett cím lesz, ezért a felperesnek a keresetlevélben a székhely helyett ezt kell megadnia.

A székhelyen kívüli, egyéb azonosító adatok is értelmezésre szorulhatnak. A társasháznak például nincs a Pp. 7. § értelmező rendelkezésének megfeleltethető nyilvántartási száma, a pontos megjelöléshez ezért a helyrajzi szám keresetlevélben való feltüntetésére van szükség. A költségvetési szervekről és a költségvetési rend szerint gazdálkodó szervekről a Magyar Államkincstár vezet közhiteles nyilvántartást, amelyben az egyes költségvetési szervek nem nyilvántartási számmal, hanem törzskönyvi azonosító adattal rendelkeznek, és ezek az adatok a Magyar Államkincstár honlapján érhetők el.

Az említett, nem természetes személyeket azonosító adatok körében az „ismert” jelzőt nem „általánosságban ismert”-ként, hanem a felperes vonatkozásában kell érteni. A felektől nem feltétlenül várható el, hogy a nagyszámú közigazgatási szerv közül az alperes nyilvántartását vezető hatóságot ismerjék, mint ahogyan az sem, hogy a „nyilvántartó hatóság” vagy a „székhely” fogalmába nem tartozó, de jellegében hasonló megjelölések (törzskönyvi szám, az ingatlan címe) közötti különbségekkel tisztában legyenek, és minden esetben értelmezni tudják a 7. § (1) bekezdés 2. pontjában foglaltakat.

A jogalkotó által választott megoldással ezért a keresetlevélben elegendő az alperes kétséget kizáró azonosításához szükséges két adat (az elnevezés és a székhely vagy székhely hiányában a kézbesítési cím mint egyéb azonosítási cím) feltüntetése. A hiányzó adatok szolgáltatása a továbbiakban az alperes kötelezettsége lesz a Pp. 199. § (1) bekezdés b) pontja alapján.

[Pp. 7. § (1) bekezdés 2. pont, 170. § (1) bek. b) pont, 176. § (1) bek.  j) pont, 199. § (1) bek. b) pont]