Az indokolási kötelezettség megsértése csak akkor eredményez felülvizsgálatot is megalapozó eljárási szabálysértést, ha a megtámadott határozat indokolása valamely tény- vagy jogkérdés kapcsán olyan mértékben hiányos, hogy abból nem állapítható meg, mire alapozta a bíróság a döntését.
A védő általi hivatkozással szemben azonban az elsőfokú bíróság maradéktalanul eleget tett a bizonyítékok értékelése, mérlegelése, a tényállás és a terhelt bűnösségének megállapítása kapcsán indokolási kötelezettségének, ahogy kellő mértékben számot adtak a bíróságok a cselekmények jogi minősítése és a büntetés kiszabása kapcsán is döntésükről. Az, ha a védő nem ért egyet ezzel tartalmilag, nem jelenti az indokolási kötelezettség megsértését.
Így az erre alapított részében az indítvány megalapozatlan.
Helyesen rögzítette az elsőfokú bíróság, hogy az elkövetéskor hatályos büntetőtörvény, az 1978. évi IV. törvény szerint az öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett erőszakos közösülés bűntette, illetve az ugyancsak öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett szemérem elleni erőszak bűntette miatt a bűnhalmazatra tekintettel a kiszabható halmazati büntetés mértéke öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés.
Az elbíráláskor hatályos Btk. szerint minősülő szexuális erőszak bűntette öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, azaz a folytatólagosan elkövetettnek minősülő bűncselekmény miatt kiszabható szabadságvesztés keretei azonosak az elkövetéskor hatályos törvény szerinti halmazati büntetés kereteivel.
Azonban a terhelt terhére megállapított bűncselekmény büntetési tétele az elbíráláskor hatályos Btk. 197. § (4) bekezdés b) pontja alapján önmagában súlyosabb, mint az elkövetéskor hatályos törvény szerint minősülő bűncselekményeké.
A Kúria következetes gyakorlata szerint az elbíráláskor hatályos törvény alkalmazása szóba sem kerülhet, ha a vád tárgyává tett bűncselekmények közül bármelyiknek a büntetési tétele e törvény szerint súlyosabb, mint az elkövetéskor hatályos törvény szerint; ilyenkor az elbíráláskori törvény általános rendelkezései nem bírnak jelentőséggel.
Azaz nem tévedett az ítélőtábla, amikor az elsőfokú ítéletet megváltoztatva a terhelti cselekményeket az 1978. évi IV. törvény szerint minősítette, és a terhelttel szemben e törvény rendelkezéseit alkalmazta.
Budapest, 2017. augusztus 7.
A Kúria Sajtótitkársága