A felperesek mentő gépkocsivezető, illetve mentőápoló munkakörben álltak az alperes alkalmazásában. A 12 órás szolgálatukból 3-4 órát töltöttek gépjárművön kivonulással (tengelyen töltött idő), ezen túl munkaidejükben a mentőállomáson tartózkodtak. A mentőautóban szájmaszk, szemüveg, gumikesztyű és overall állt védőeszközként rendelkezésükre.
A munkáltató 2011-ben kockázatértékelést készített, melyben a munkaköröket értékelte abból a szempontból, hogy az azt ellátó alkalmazottak mennyi ideig vannak stresszorhatásnak kitéve. A kockázatértékelés a mentőápolók és a mentő gépkocsivezetők vonatkozásában részletesen elemezte a kockázatokat, köztük a pszichés kockázatot arra figyelemmel, hogy az igényel-e intézkedést a munkáltató részéről.
A felperesek keresetükben a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (Kjt.) 72. § (1) bekezdés a) pontja szerinti kockázati illetménypótlék megfizetésére kérték kötelezni az alperest. Álláspontjuk szerint munkájuk jellegéből adódóan folyamatosan komoly fizikai, illetve jelentős pszichés kockázatnak voltak kitéve, mivel a riasztás előtt történő várakozás jelentős pszichés megterhelést jelentett, amit a munkáltató a kockázatértékelésében is megállapított. Hivatkoztak arra, hogy a megbecsülés hiánya, a készenléti állapot, illetve a felelősség mint pszichológiai distresszorok a munkaidejük több mint 50 %-ában fennálltak.
Az alperes a kereset elutasítását kérte arra hivatkozva, hogy a felperesek munkaidejének legalább felét nem érte el az egészségkárosító kockázatok közötti munkavégzés, így e pótlékra nem jogosultak. A kimutatás szerint munkaidejük kevesebb, mint 50 %-át töltötték tengelyen, ezen túl a várakozás során a megbecsülés hiánya, a készenléti állapot és a felelősség nem minősül egészségkárosító kockázatnak, illetve a mentőállomáson való várakozás során stresszes állapot nem áll fenn.
Az elsőfokú bíróság a felperesek keresetét elutasította és az ítéletet a másodfokú bíróság helybenhagyta.
A felperesek felülvizsgálati kérelme folytán eljárt Kúria ítéletével a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
Megállapította, hogy az illetménypótlék célja az, hogy az általános munkafeltételektől eltérő, az alapilletmény mértéke megállapításánál a figyelembe nem vett körülmények között végzett munkáját külön díjazza a közalkalmazottaknak. A jogszabály alapján kötelezően fizetendő pótlékok meghatározásában hármas rendszer érvényesül, egyes pótlékokat a Kjt., másokat az általános háttérszabályként alkalmazandó Mt. határoz meg, de megállapíthat ilyeneket az ágazati sajátosságokra épülő végrehajtási rendelet is.
A Kjt. 75. § (1) bekezdése lehetőséget biztosít arra, hogy végrehajtási rendelet a Kjt. 69-74. § rendelkezéseiben foglaltakon túl ágazati szakmai sajátosságokra tekintettel további illetménypótlékokat állapítson meg, ha a munkakörbe tartozó valamely, az általánostól eltérő munkafeltétel indokolja. A jogalkotó élt is ezzel a lehetőséggel és a Kjt. egészségügyi intézményekben történő végrehajtásáról szóló 356/2008.(XII.31.) Kormányrendelet 16. §-a meghatározta azokat a munkaköröket, amelyeket betöltő közalkalmazottakat az egészségügy területén illetménypótlék illeti meg, e munkakörök között azonban nem szerepel a mentőápolói, illetve a mentő gépkocsivezetői munkakör.
A Kjt. 66. § (7) bekezdése alapján a munkáltató dönthet úgy, hogy a közalkalmazott részére – az ott meghatározott feltételek fennállta esetén – a garantált illetménynél magasabb összegű illetményt állapít meg, értékelve ezzel a munkavégzés speciális körülményeit. A Kjt. 72. § (1) bekezdése alapján azonban a közalkalmazott a munkavégzése során felmerülő egészségkárosító kockázatokért járó pótlék fizetésére kizárólag akkor válik jogosulttá, ha megállapítható, hogy a foglalkoztatására munkaideje legalább felében jogszabályban meghatározott egészségkárosító kockázatok között kerül sor, vagy a védelem csak egyéni védőeszköz olyan állandó vagy tartós használatával valósítható meg, amely a közalkalmazott számára fokozott megterhelést jelent.
A felperesek az első feltétel fennálltára hivatkozva terjesztették elő igényüket, e feltételek azonban szigorúan meghatározottak, a bíróságnak nincs mérlegelési joga. Annak megállapítása, hogy a felpereseket ért egészségkárosító kockázati tényezők közül melyek azok, amelyek a Kjt. 72. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt illetménypótlékot megalapozzák, jogkérdésnek minősül. A pótlék fizetésének feltétele az, hogy jogszabályban meghatározott egészségkárosító kockázatok között kerüljön sor a munkavégzésre legalább a munkaidő felében.
Ennek megfelelően nem bármely egészségkárosító kockázat értékelhető ezen illetménypótlékra való jogosultság körében, hanem csupán a valamely jogszabályban rögzített egészségkárosító kockázatok vehetők figyelembe. A munkáltató által készített kockázatértékelés a munkavédelmi szabályok és a munkakörülmények javítását célzó intézkedések megtételének előzetes felmérését szolgálta és nem a Kjt. 72. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feltételek fennállását vizsgálta. Jogkérdésnek minősül és nem függ a bíróság mérlegelésétől az, hogy az egészségkárosító kockázatok közül melyek azok a hatások, körülmények, amelyek illetménypótlék fizetésére jogosítanak, az egészségi kockázat fennállásának és mértékének megállapítása azonban szakkérdés, amit csak szakértői bizonyítás alapján lehet eldönteni.
A perben beszerzett igazságügyi szakértői vélemény azt állapította meg, hogy a felperesek esetében a tengelyen töltött idő lényegesen alatta maradt a munkaidő 50 %-ának, és a tengelyen töltött időtartam alatt sem voltak minden egyes azonosítható kockázati forrás expozíciójának tartósan kitéve. A készenléti állapot és a megbecsülés hiánya pszichológiai distresszorokat a kockázati tényezők között nem kellett vizsgálni figyelemmel arra, hogy azok nem kerültek nevesítésre a 33/1988.(VI.24.) NM rendelet 5. számú mellékletében. A szakértők szakvéleményükben, illetve meghallgatásuk során is egyértelműen úgy nyilatkoztak, hogy a jogszabályokban rögzített egészségügyi kockázatok – köztük a felelősség, mint pszichológiai distresszor – a felperesek munkaideje legalább 50 %-ában nem állt fenn, így kockázati illetménypótlékra nem jogosultak.
Budapest, 2017. július 4.
A Kúria Sajtótitkársága