Ügyvédek legnagyobb világszervezetének kongresszusa Budapesten 2016-ban
Sajtóközlemények, hírek (archív tartalom)
Tájékoztató az Új Ptk. Jogegységi Csoportok 2017. február 17-én tartott tanácskozásáról
A Kúria Elnökének kezdeményezésére az új Ptk. bírói gyakorlatának alakulását figyelemmel kísérő jogegységi csoportok az ország bíráiból a szervezeti keretektől függetlenül kialakított, önkéntes, kizárólag szakmai érdeklődésen alapuló szakmai közösségek.
Dr. Darák Péter, a Kúria elnöke részt vett az Emberi Jogok Európai Bíróságának a 2017-es jogi évet megnyitó ünnepi ülésén
A Kúria elnöke 2017. január 27-én Strasbourgban részt vett az Emberi Jogok Európai Bíróságának a jogi évet megnyitó ünnepi ülésén és az azt megelőző szemináriumon.
A Kúria évnyitó Teljes Ülése
Darák Péter, a Kúria jövőbeli székházában, jelenleg a Néprajzi Múzeumnak otthont adó Kossuth téri épületben 2017. január 30-ára hívta össze a Kúria Teljes Ülését.
Új kisfilmek a honlapon: „Az akta útja felülvizsgálati eljárásban”, és a „Személyes részvétel a Kúria előtti eljárásban”
A Kúria elnökének kezdeményezésére idén indult el az „Új kisfilmek a honlapra” elnevezésű projekt, melynek célja öt olyan tájékoztató film készítése, amelyek hasznos alapinformációkat tartalmaznak a Kúria tevékenységéről azoknak az állampolgároknak és jogi képviselőiknek, akik a legfelsőbb bírói
A Kúria vezetése félévet értékelt
A Kúria elnöke, elnökhelyettese és kollégium vezetői 2016. december 13-án, sajtóreggeli keretében tájékoztatták a sajtó képviselőit a Kúria 2016. második félévi tevékenységéről.
Baár-Madas Református Gimnázium tanulói a Kúrián
A Kúria tanácselnöke és tisztviselője a „Nyitott Bíróság”, és a középiskolák „szakmák élőben” programja keretében a mai napon fogadták a Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Diákotthon tanulóit.
Dr. Darák Péter elnök úr a XIII. Magyar Jogász Egylet gyűlésén tartott előadást
" Az ítélkezés személyessége" című előadás 2016. szeptember 23-án hangzott el Balatonalmádiban. A szövegét itt olvashatják.
Gyermekjogi konferencia az ELTE jogi karán 2016. december 1-jén
2016. december 1. (csütörtök) 13:00 – 17:00 ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, Aula Magna 1053 Budapest, Egyetem tér 1–3. (I. emelet)
Dr. Molnár Gábor Miklós kúriai tanácselnök előadása a Magyar Református Egyház Zsinati dísztermében
Az adóigazgatási eljárás és a büntetőeljárás kapcsolatáról beszélt Dr. Molnár Gábor Miklós, a Kúria Büntető Kollégiumának tanácselnöke 2016. november 18-án a Magyar Református Egyház Zsinati dísztermében.